A kommunista rezsimek először a Tanácsköztársaság idején próbálták felszámolni Magyarország történelmi vármegye-rendszerét; ez később, 1949-ben sikerült nekik, most viszont egy alaptörvény-módosítással visszatérhet a magyar jogrendbe a kifejezés. Az Alapjogokért Központ friss elemzésében fejtette ki az elnevezés visszaállításának történelmi jelentőségét.
A vármegye Magyarország közjogi rendszerében közel ezeréves múltra tekint vissza. A magyar szuverenitás, alkotmányos berendezkedés és a nemzeti szabadság szimbóluma. Szent István király uralkodásától eredeztethető, évszázadokon át alakuló legjellegzetesebb jogi- és politikai hatásköreit a Hunyadi- és a Jagelló-királyok idején nyerte el, majd a reformkorban vált a polgári-nemzeti kultúra bölcsőjévé – olvasható az Alapjogokért Központ Facebook-oldalán.
Mint írják, nem csoda, hogy a vármegyéket azok a külső hódító hatalmak számolták fel történelmünk során – először a Habsburgok, majd a szovjet kommunisták –, amelyek végső célja lényegében a magyar államiság megszüntetése volt. Tehát a vármegyék sokáig a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyó külföldi birodalmi törekvések fő ellenállás központjai voltak – szól a bejegyzés.
Emlékeztetnek, hogy az 1815. május 22-i közgyűlésen a bécsi udvar adóemelési kísérletére Zemplén vármegye hevesen ellenállt. A küzdelem 1823-ban volt a legélesebb, ugyanis az adóemelés kérdésében a vármegyék mindvégig kitartottak a magyar álláspont mellett; végül csak fegyveres erők bevetése révén hátráltak meg. Deák Ferenc nem hiába fogalmazott úgy az alsótáblán elmondott egyik 1835-ös felszólalásában, hogy “ezen municípiumok álltanak őrt dönthetetlen morális erővel alkotmányunkért, innen forrásoznak, s oda térnek vissza gyakorlatilag a nemzetnek minden jussai” – jelezte az Alapjogokért Központ, kitérve arra is, hogy a reformkorban a magyar nemzet olyan történelmi alakjai tudták a vármegyék révén építeni az országot, mint Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és Kossuth Lajos. Az áprilisi törvények egyike, az 1848. évi XVI. törvénycikk preambuluma például kimondta: “a vármegyék Magyarhon s kapcsolt részei alkotmányossága védbástyái”.
Nem véletlen, hogy a magyar szabadságharc és forradalom leverését követő osztrák neoabszolutizmus alatt a vármegyék jelentették a magyar ellenállás folytatását. A magyar konzervatívok számára éppen ezért is bírtak kiemelt fontossággal a bécsi túlkapások elleni küzdelemben
– húzták alá a bejegyzésben, kiemelve, hogy a kiegyezést követően a vármegyék nemcsak a nemzetépítés fontos sarokkövei lettek, hanem a helyi identitás aktív formálói is voltak. Például Szepes, Abaúj-Torna és az Alföld déli területein fekvő vármegyék különösen aktívak voltak történelmük megírásában és helyi kultúrájuk reprezentálásában.
Megsemmisítésükre a baloldal a Tanácsköztársaság alatt tett elsőként kísérletet, majd a kommunista államhatalomnak sikerült ezt ténylegesen véghez vinnie az 1949. augusztus 18-án elfogadott, 1949. évi XX. törvény révén. Ennek értelmében a Magyar Népköztársaság új, szovjet mintára megalkotott alkotmánya eltörölte a vármegyerendszert. A kommunista diktatúra a vármegyék eltörlésével hosszú időre Magyarország alkotmányos berendezkedését, valódi önállóságát is felszámolta. 1990-ben az első, demokratikusan megválasztott jobboldali kormány kísérletet tett a vármegyei elnevezés visszahozatalára, de az a posztkommunista erők és a velük később 1994-ben nyílt szövetséget kötő SZDSZ-es körök ellenállásán elbukott
– rögzítették. Emiatt az Alapjogokért Központ véleménye, hogy az Országgyűlés előtt fekvő mostani javaslat a magyar államisághoz, önállósághoz, nemzeti szabadsághoz tapadó hagyományok visszaemelése jogrendszerünkbe.
Forrás: Facebook; Fotó: Wikipedia (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS