Pesti Srácok

Alexander Stubb: határidőt kell kitűzni az ukrajnai tűzszünet megkötésére

Alexander Stubb: határidőt kell kitűzni az ukrajnai tűzszünet megkötésére

Alexander Stubb finn elnök azt mondta amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak, hogy határidőt kell tűzni az ukrajnai tűzszünet megkötésére, hogy az megvalósulhasson - közölte vasárnap a finn államfő hivatala.

- hangoztatta Stubb finn újságíróknak Londonban nyilatkozva. A finn elnök szerint Trump türelme fogytán van Oroszországgal szemben, és - mint fogalmazott - messzeható következményekkel bíró amerikai tervek vannak arra az esetre, ha Oroszország nem fogadja el a tűzszünetet.

Stubb szombaton tett előre nem bejelentett - informális - látogatást Floridában, ahol az amerikai elnökkel egyebek között a két ország bilaterális kapcsolatainak erősítéséről beszéltek, illetve golfoztak is.

PestiSracok facebook image

Truth Social közösségi oldalán Trump közölte, hogy partnerével a kétoldalú kapcsolatok keretében megvitatták jégtörőhajók beszerzését, illetve fejlesztését is. Finnország a jégtörők vezető gyártója, a világon létező ilyen hajók nyolcvan százalékát tervezték, illetve hatvan százalékát gyártották finn vállalatok.

Forrás: MTI. Fotó: X

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.