Pesti Srácok

Alig alakult meg a ballib történettudományi intézet, rögtön kitömte pénzzel az állam

Alig alakult meg a ballib történettudományi intézet, rögtön kitömte pénzzel az állam

Évek óta betölti az étert a balliberális írók, költők, rendezők, színészek, zenészek siránkozása az elnyomásról és a pénztelenségről. Ehhez képest még mindig szépen ellátja őket anyagi támogatással és médiafelülettel az állítólag diktatórikus kormányzat, és a sor egyre bővül. Legutóbb a Magyar Narancs, a 444 és a Soros-hálózat kedvenc ifjú történészeinek és tüntetőinek frissen gründolt intézetére nyomott ki az óév utolsó napjaiban a költségvetés maradékából 69 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériuma – hívta fel a figyelmet a Magyar Idők.

Nem készültek és most sem készülnek nagy számban látványos, népszerű történelmi filmek, hiába számíthatnának nagy érdeklődésre, A lovasíjász vagy a Kincsem népszerűségét elnézve. A színházi világban nagyítóval kell keresni a nem balliberális meggyőződésű embereket, ellenben a balliberálisok közül sokan szeretik hangoztatni is a meggyőződésüket. A könyvkiadás terén csak balliberális írók, költők és egyéb szerzők könyvei sorakoznak a Libri vagy a Bookline kínálatában, ezek a szerzők közül pedig mindig akad néhány, akik hallatják a hangjukat egy-egy nagyobb nyilvánosságot kapó politikai ügyben. A Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegei a rendszerváltozáskor autonómiát kaptak, ott maradhattak ezekben az intézetekben a diktatúra kegyeltjei, és ma is ők döntenek arról, hogy kik férnek be közéjük, kik lesznek azok, akik befolyásoló tényezők lesznek a magyar történelem, irodalom és filozófia terén. Még olyan szélsőséges esetre is volt példa a Fidesz „kulturális diktatúrája” alatt, hogy állami pénzből támogatták a bolsevik történész, Krausz Tamás Lenin-monográfiájának angol fordítását. A magyar kultúra külföldi bemutatásával foglalkozó Balassi Intézet sorban utaztatja külföldre a balliberális kötődésű írókat, költőket és akár egyenesen a CEU-n oktató történészeket – természetesen szintén állami pénzből, és még a zenei téren is szinte kizárólag balliberális kötődésű előadókat futtat a Petőfi Rádió, csak róluk ad hírt az MTI. És eközben maguk az agyonpénzelt érintettek nem győznek rettegni a „Fidesz diktatúrájától”. Ez volt a lényege Szakács Árpád, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője által jegyzett novemberi írásnak a Magyar Időkben.

Amíg mindenki a panaszkodásukra figyel, felmarkolják az állami támogatásokat

A balliberális hangadók minden fórumon azt terjesztik, diktatúra épült ki, amely nem tűri a másként gondolkodókat, és miközben hangosan panaszkodnak és vádaskodnak, felmarkolják az általuk kárhoztatott rendszertől kapott pénzeket, sőt sok helyen ki is szorították a konzervatív köröket – írja Szakács Árpád a folytatásban. Pálfi György, a legújabb filmjét 600 millió forintos állami támogatásból készítő filmrendező például azon panaszkodott, hogy nehezítik a pályáját, megbüntették őt, és a pénzosztó szervezet struktúrája rossz a hozzá hasonló, határfeszegető alkotók számára. Parászka Boróka erdélyi újságíró rendszeresen kiáll az illegális migráció mellett, indulatosan gyalázza a kerítéssel védekező Magyarországot, legutóbb pedig a székelyek felakasztásáról értekező, azóta megbukott román miniszterelnököt mentegette minden erejével. A Magyar Média Mecenatúra hétmillió forinttal támogatja a Parászka életéről készülő portréfilmet.

PestiSracok facebook image

Balliberális történeti intézet, amelyet tenyerén hordoz az Emmi

Az állítólagos diktatúrában nagy összegű állami támogatást kaphatnak a balliberális körökhöz és Soros György érdekeltségeihez közel álló történészek is. A Clio Intézetet fiatal balliberális történészek hozták létre 2017. december 18-án hárommillió forintból, és valamibe igencsak beletaláltak, mert még meg sem száradt a pecsét az intézetet működtető nonprofit Kft. alapító okiratán, december 27-én rögtön befutott hozzájuk egy 69 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.-én keresztül. A Bödők Gergely és Gellért Ádám alapította intézetben dolgozik Fóris Ákos, a 444.hu történelmi rovatának szerzője, így érthető, ha a Soros pénzéből élő portál ebben az ügyben nem gyanított korrupciót. Az intézet másik munkatársa, Csóti Csaba rendszeres résztvevője az oktatást és kultúrát érintő kormányellenes tüntetéseknek, és szerinte a kormány diktatórikus, megfosztotta szabadságuktól a pedagógusokat, lenézi a kultúrát.

Bödők Gergely és Gellért Ádám, a Clio Intézet alapítói (fotó: clioinstitute.hu)

A Clio Intézet alapítói is érdekes figurák. Bödők Gergely az újhullámos balliberális körhöz tartozik, amelynek az egyik keltetőhelye Romsics Ignác műhelye, az egri Eszterházy Károly Egyetem – írja a Magyar Idők. Üzlettársa, Gellért Ádám olyan történész, akinek pályáját kikövezik a Soros- és az amerikai támogatások, a Soros-egyetem konferenciáinak egyik leggyakoribb előadója. Számos ügyben próbálta tematizálni a közbeszédet a balliberális érdekek szerint, Magyarországot a háborús bűnösök menedékének tartja, és Csatáry László ügyében lyukra futott, de Biszku Béla elhúzódó perét is a Fidesz nyakába akarta varrni. Schmidt Máriát a Terror Háza főigazgatóját megpróbálta kiszorítani a Sorsok Háza projektből, és próbált beszállni Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának lejáratásában is. Gellért Ádám 2017-ben ösztöndíjat kapott egy washingtoni kormányzati ellenőrzés alatt álló intézetben.

– áll a Magyar Idők cikkében.

Történészi hivatás vagy bomlasztási megbízás?

A Clio Intézet szakmai tevékenységet még alig tett le az asztalra, vagyona elenyésző, és nincs kapcsolata más jelentős szervezetekkel, intézetekkel, egyetemekkel. Az államháztartási törvény végrehajtási rendelkezése szerint a támogatás odaítélésénél vizsgálni kell azt, hogy ha nem a célnak megfele­lően vagy nem jogszerűen használják fel az állami forrást, akkor is meglegyenek a garanciák az állami pénz visszaszerzésére. Vajon kik, milyen garanciát láthattak a Clióban?

Csóti Csaba és Fóris Ákos (fotó: clioinstitute.hu)

A Clio honlapja szerint céljuk, hogy a közösségi médiában és az online felületeken alakítsák a tudományos és közéleti vitákat, továbbá befolyásolni akarják a Magyarországról szóló közgondolkodást, és ebbe akarnak fiatal egyetemistákat is bevonni. Az őszinte történészi szándékukról képet adhat, hogy a Clio egyik vezetőségi tagja egy belső eszmecserén így fogalmazott:

A Clio megalapításának híre máris terjed, a HVG már körülünnepelte, és már a szakmai levelezőlistákon is fut a hír, jobboldalon helyezkedő, fontos történészek által is…

Az esettel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az Emminek, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Forrás: magyaridok.hu, vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.