Pesti Srácok

Alig csúszott le az éremről kenupárosunk

Alig csúszott le az éremről kenupárosunk

A kenukettesek 1000 méteres versenye volt az utolsó lehetőség a magyar férfi kajak-kenusok számára az éremszerzésre, amely óriási hajrával csaknem sikerült is nekik. Minimális különbséggel tudták megőrizni harmadik helyüket az ukránok a mieinkkel szemben.

A 2013-ban világbajnok Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenukettős ijesztően hátul kezdte a döntőt, negyed- és féltávnál is utolsó helyen tempóztak. Sokáig a brazilok álltak az élen, a pálya második felében azonban az ezen az olimpián ellenállhatatlanul kenuzó németek lehajrázták őket, és a végére jelentős előnyt hoztak össze. A magyar páros is a futam második felét nyomta meg, 750 méternél feljöttek hetediknek, ezután pedig szédületes hajrát futottak. Az utolsó métereken az 1-es surranópályán elhúztak a mezőny mellett, és egészen kevésen múlott a bronzérem: mindössze két és fél tizedmásodperccel maradtak le a harmadik ukránoktól.

Molnár Péternek csak a rajtja volt igazán jó a férfi K-1 200 méteres versenyében, ezután azonban hamar visszacsúszott, és az egész sprintszámot a mezőny hátsó részében evezte le, hetedikként fejezve be a futamot. Összesítésben 15. lett.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.