Állambiztonsági iratokkal cáfoljuk Várkonyi Tibor meséjét

Mit csinál a lebuktatott állambiztonsági alkalmazott, titkos munkatárs? Hallgat, esetleg terel. Várkonyi Tibor az utóbbit választotta, cikke szerint „összeollózott” anyagunk semmit sem ér, mert ő nem csinált semmi rosszat, egyszerű „külpolitikai kommentátor”-ként dolgozott. Szembesítjük az idős újságírót a Hamvas Intézet által megszerzett állambiztonsági iratokkal, nehogy a végén tényleg elhiggye a saját meséjét. Íme az újságíró, akiért még a kémelhárítás is ácsingózott, de a hírszerzés már korábban beszervezte.

KOVÁCS BÁLINT – PestiSrácok.hu

Sokatmondó és tipikus a magyar sajtó hallgatása

Nagyjából az történt, amit vártunk, amire Magyarországon számítani lehet, ha valakiről – nem nagybetűs valakiről, de nem is akárkiről – megírják: az állambiztonságnak dolgozott. (Súgott, jellemzett, beszervezést segített, ráadásul – hadd idézzük a Várkonyi Tibornak is biztosan kedves József Attilát – nem középiskolás fokon). Az ilyen megkésett leleplezések után két fejleményt figyelhetünk meg: egy, a magyar sajtó jelentős része, legyen az online hírportál, vagy nyomtatott napilap, hetilap elhallgatja az ügyet. Várkonyi esetében a jelentősebb oldalak közül mindössze a Hvg.hu közölt nyúlfarknyi, talán háromszáz karakteres cikket, aminek címéből sikerült kifelejteni antihősünk nevét (Ügynökvád a Népszava újságírója ellen). Ugyanakkor még ezt a szerkesztőséget is „dicséret illeti”, a többi oldal, lap egy szót sem írt az egészről. (Itt jegyezzük meg, hogy bár a közszolgálati tévék nem (!), az RTL Klub Esti híradójában beszámolt az ügyről – 17:30-tól kezdődik). Anélkül, hogy ennek okait hosszan fejtegetnénk – vajon hány szerkesztőségben dolgoznak egészen magas pozíció(k)ban le nem bukott belsős emberek? –, jegyezzük meg, hogy ez a némaság tipikus, sokatmondó és szomorú.

Kádári reakció: bocsánatkérés helyett terelés

A lebukás másik következménye (is) sajátosan kádári: alig akad olyan ember, aki ilyenkor felvállalja a dolgot, bocsánatot kér, vagy legalább hallgat. Nem, a többség visszatámad, terel, cáfol, ezt teszi Várkonyi is, ebben még nincs is semmi meglepő, ám a magyarázkodása finoman szólva is nevetséges. „Úgy vélem, semmi okom se mentegetőzni, se bárkitől is elnézést kérni, mert a „Pesti srácok” ollózásában nincs semmi olyan, ami szükségessé tenne bármilyen reagálást” – írja hosszú publikációjában (itt elolvasható, egyszerre szórakoztató és elborzasztó anyag) kapásból ellent mondva önmagának: hiszen reagál, muszáj reagálnia. Ha már megtette, mi szívesen kiegészítjük a történetét, megosztva az összes fellelhető dokumentumot. Döntse el az olvasó, kinek van igaza, s ki magyarázkodik. Aztán azt, hogy milyen ember lehet az a főszerkesztő, aki belemegy ebbe a játékba, és lehoz egy ilyen átgondolt, mégis ezer sebből vérző „önéletrajzot” a Népszavában. Íme az iratok első mappája, Várkonyi beszervezésétől egészen a nyugdíjazásáig, érdemes végiglapozgatni a titkos munkatárs történetét:

[Best_Wordpress_Gallery id=”8″ gal_title=”Várkonyi-akta”]

Várkonyi: Jelentéseim egyszerű kommentárok

„Megörültem neki, sőt magamban hálás is voltam, mert elolvasásuk után rájöttem, senkit nem „súgtam be”. Az írások egy külpolitikai kommentátor szakszerű elemzései az akkor fönnállt nemzetközi viszonyokról, megjelenhettek volna valamennyi bármelyik magyar lapban, csak kissé kurtítva, mert mi tagadás, kissé hosszú lére voltak eresztve” – írja Várkonyi Tibor, aki ezek szerint igen humoros ember. Mi kevésbé, viszont itt van előttünk ez az 1968-as beszervezési irat. Várkonyi úr „hazafias alapon” lett titkos munkatárs, ahogy az állambiztonsági iratokban írták: „újságíró vonalra, hazai kutató – feldolgozó munka végzése, valamint információszerzés céljából”. Itt nézzük meg röviden, mi is az a titkos munkatárs: az állambiztonsági kisszótár jellemzése szerint olyan ember, aki „munkáját a szocialista haza iránti elkötelezettségből végzi, kiemelkedő személyes és jellembeli tulajdonságokkal rendelkezik”. Tehát nem megzsarolt, berántott ügynökről van szó. Előző cikkünkben leírtuk, hogy az állambiztonság olyan polgári (!) gondolkodású emberként jellemezte hősünket, akinek igen kedves a pénz (a képre kattintva nagyítva).

Várkonyi legendája: Bátor volt az Andrássy úton

Várkonyi persze már a beszervezést is tagadja, hősként állítja be magát. Nézzük az ő történetét: „A következő nap viszont a belügy útlevél osztályáról jött az invitálás, keresném föl ezt és ezt a számomra ismeretlen „elvtársat”. Éppen följöttem az Andrássy úton a földalattiról, hóna alatt egy határidő naplóval elém jött egy úr, köszöntött, „jó napot Várkonyi elvtárs”. Kissé meglepett, hogy ismer, mert életemben akkor látott először, de fölkísért a hivatali szobájába. Kiderült hamar, nem az útlevél osztály az igazi munkahelye, kinyitotta határidő naplóját, elém tett egy fotót, rajta a francia sajtóattasé és magam. Elismerem-e, kérdezte, hogy mi vagyunk rajta. Kérdeztem, mit lehet egy fotón letagadni. Akkor – mondta – megtenném-e, hogy elmondom neki, miről is beszéltünk? Nem emlékszem már – feleltem, de ha ilyen jó fotó van, gondolom a szomszédos asztaloknál hangfölvétel is készült, hallgassák le azt, az mindennél hitelesebb. És megkérdeztem azt is, most elenged-e, vagy maradnom kell? Meglepetten nézett rám, de szó nélkül lekísért, elbúcsúztunk”. Látják, milyen bátor ember volt? Egészen puha idők lehettek azok a boldog hatvanas évek, ha ez a vagány hozzáállás belefért.

III/I: Szívesen segít munkánkban

S most nézzük az iratokat. BM III/I Csoportfőnökség, Javaslat, Budapest, 1968. május 2., jóváhagyta: Radnai Sándor rendőrezredes: „1968 márciusában kerültünk vele személyes kapcsolatba, amikor franciaországi utazása kapcsán behívattuk az Utlevél-osztályra. A beszélgetés kezdeményezését jól fogadta és kijelentette, hogy szívesen segít munkánkban. Elutazása előtt részletes eligazításban részesítettük és konkrét hirigénnyel láttuk el. Hazaérkezése után írásban számolt be végzett munkájáról... Ezenkívül írásos jelentést adott külföldi kapcsolatairól. Jelentéseit fedőnéven írta alá”. Félve kérdezzük Várkonyi urat. Ez egy átlagos külpolitikai kommentátor munkaköre? Francia barátai is fedőnéven írtak „külföldi kapcsolataikról? Ők is szívesen segítették az állambiztonságot?

Várkonyi a vacsoraszámlákat is kiszámlázta

Várkonyi a cikkben hosszan meséli élettörténetét, hogy milyen nagy forradalmár volt 1956-ban – csak a rendszerváltás óta látjuk, hány millióan voltak –, s bár az MTI-től kirúgták (mert nem nevezte ellenforradalomnak 56-ot!), rögvest felvették a Magyar Nemzethez. Érdekes, állítólag azért, mert jóban volt egy nagy emberrel, Darvasi Istvánnal. Legyen így. Cikkéből megtudhatjuk, milyen szépen ívelt felfelé pályafutása, csak arról nem ír, ami a mi korábbi írásunk második felét alkotta. Arról, hogyan bízták meg egy NSZK-s újságíró beszervezésével, hogyan került hozzá közel, hogyan tanulmányozta, gondosan elszámolva még a vacsoraszámlákat is (lásd a lenti iratot). Ezt nem tartja besúgásnak? Arról is írhatna legközelebb, hogyan értékeli, hogy az állambiztonság és a francia állam is kitüntette? Melyik az értékesebb? Erről a Técsi (máshol Técsy) néven jelentő Várkonyi nem mesél, csak arról, milyen remek újságíró volt és mennyire szereti a Le Mondét. Ez viszont minket nem érdekel. Az inkább, amit az állambiztonság kitüntetése (Haza Szolgálatáért Érdemérem) kapcsán írtak róla összekötői 1984-ben: „A találkozó célja a titkosmunkatárs 60. születésnapja alkalmából kitüntetés, illetve a velejáró pénzjutalom átadása volt. A találkozón áttekintettük és értékeltük TÉCSY közel kétévtizedes operatív tevékenységét. Külön kiemeltük, hogy operatív feladatait mindig önzetlenül, a legkisebb anyagi ellenszolgáltatás nélkül, odaadással végezte. Ezt a szorgalmas munkát ismerik el magas szinten kitüntetésével”. A szorgalmas operatív munkát, akarjuk mondani: a “külpolitikai kommentátorokat”.

Még a kémelhárítás is be akarta szervezni

Várkonyi/Técsy olyan kiváló „külpolitikai kommentátor” volt, hogy még a kémelhárítás (III/II) is megpróbálta felhasználni. Aztán csalódottan látták, hogy a hírszerzés (III/I) már korábban lecsapott rá… III/I Csoportfőnökség, feljegyzés, 1968. június 10: „Somogyi r. őrgy elvtárs, a BM III/II Csfségről telefonon érdeklődött... Megkérdezte, ismerek- e ilyen – TÉCSY rendes nevét említve – nevű újságírót. Igenlő válaszom után csodálkozását fejezte ki, mondván, hogy nevezettre anyaguk van Csfségükön, majd közölte, hogy véleményük szerint a francia követség beosztottjai első számú hírforrásként használják fel. Ezért vezetőjüktől olyan utasítást kaptak, hogy meg kell nyerniük munkájához személyét, vagy pedig el kell távolítani erről a területről. Egyébként pedig milyen alapon adunk kapcsolatunknak a francia követségnél összefüggő feladatokat, amikor az kimondottan az ő területük… Végül Somogyi elvtárs elmondta, hogy az előzőekből kiindulva – hírforrásként történő felhasználásra és követségi kapcsolatai miatt – a mai napon előzetes telefonhivás után beszéltek TÉCSY-vel, de miután közölte, Albert elvtárssal való kapcsolatát, azt nem folytatták”. Tehát a III/I még a III/II előtt alkalmazta „külpolitikai kommentátorunkat”, akit mindenki első számú hírforrásként használt. Ez nem egy besúgó jellemrajza?

Három évtizedig segítette az állambiztonságot

Várkonyi/Técsy állambiztonsági kitüntetéseivel, munkájával, jellemével már hosszan foglalkoztunk ebben és az előző cikkben is. Emellett – szinte az ő kérésére – megosztottuk az iratokat. Beszervezését, jellemzését, jelentéseit a madridi konferenciáról, hosszú elemzését a kiszemelt NSZK-s újságíróról, azt, hogy hogyan próbálta Magyarországra csábítani, hogyan látogatta meg többször is külföldön, hogyan térképezte fel alaposan. Aztán azokat az iratokat is megosztottuk, ahol Técsy titkos munkatársat éppen születésnapján tüntette ki az állambiztonság (érdekes, Várkonyi is ugyanazon a napon ünnepli e jeles napot), végül mikor „hírszerző lehetőségeinek megszűnése” miatt 1987-ben nyugdíjazzák. Előtte több mint két évtizedig dolgozott az állambiztonságnak ez a jeles ember, aki bejárhatta Nyugat-Európát, neves újságokba írt, és ezt a rendszerváltás után is folytathatta. Hogy kit, milyen hátrány ért működése miatt, azt nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy a Népszavánál egyenesen példaképként állítják be. Lelkük rajta – az iratok viszont nálunk és a Történeti Hivatalban vannak, és azokat már nem lehet átírni. 

Grobe behálózása, jellemzése, kifürkészése

Előző cikkünkben részletesen megírtuk, hogy Técsy(i) 1979 december 7-én részletes jelentést írt egy bizonyos Karl Grobe újságíróról, aki az NSZK-s Frankfurter Rundschau „marxizáló hajlandóságu” (idézet Várkonyi jelentéséből) szerkesztője volt, s alkalmasnak tűnt beszervezésre. Várkonyi tartótisztje, Aleva György értékelésében azt írta: „TÉCSI véleménye szerint egy jól megszervezett magyarországi tartózkodással jelentős mértékben közelebb tudnánk hozni magunkhoz, TÉCSI vállalná a meghivás lebonyolitását is, aktivan résztvenne magyarországi programjának realizálásában, ezen belül további tanulmányozását, feldolgozását”. Az alább látható iratgyűjteményben azt követhetjük végig, hogyan hajtotta végre Várkonyi/Técsy ezt a feladatot. Állambiztonsági parancsra oldalakon keresztül ír Grobe szokásairól, gondolatairól, élettársáról, puritán szemléletéről (nem lesz könnyű megvásárolni). Miután erre utasítják, felméri „emberi tulajdonságainak gyengeségeit”. Ezt normális, „külpolitikai kommentátori” munkának tartja Várkonyi? Érdemes elolvasni, aztán eldönteni: ki hazudik, terel itt? (A Németországban élő, néhány éve nyugdíjazott, de Várkonyihoz hasonlóan még most is publikáló Grobét megkerestük kérdéseinkkel, de mindez idáig nem válaszolt. Nem irigyeljük, az iratok alapján közeli barátságba kerültek Várkonyival, de hogy sikerült-e beszervezni, arra nem ismerjük a választ – a szerk.).

[Best_Wordpress_Gallery id=”9″ gal_title=”Várkonyi és Grobe”]