Pesti Srácok

Állami vezetők, politikusok meggyilkolására utasítottak egy magyar radikális csoport irányítói – Az egyik elfogott a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa (Frissítve!)

Élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt őrizetbe vették a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót. Úgy tudjuk, az elfogottak egyike Posta Imre, ismert radikális, szélsőjobboldali figura, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa, akit radikális körökben sokan futóbolondnak tartottak. A férfi az általa alapított PI-kör vezetőjeként már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az ország háborúban áll, és azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot a cionisták irányítják.

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, hogy ha ölnek, öljenek szépen – közölte Keresztes Imre főügyész.

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy hadiállapot van, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – az ítélete halál. Ezt követően a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre. A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek – írták. A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.

A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

PestiSracok facebook image

Úgy tudjuk, az elfogottak egyike Posta Imre, ismert radikális, szélsőjobboldali figura, akit radikális körökben sokan futóbolondnak tartanak. Postáról pár éve az Index írt hosszabb cikket, miután kiderült: Posta Imre és köre ideológiai támaszt nyújtottak annak a dusnoki házaspárnak, akiktől a hatóságok elvették a kisbabájukat. A 2019 szeptemberében otthon született gyereket a szülei nem akarták anyakönyveztetni, kötelező védőoltásokban részesíteni. A házaspár nem fogadta el Magyarország joghatóságát, mert attól tartottak, hogy a magyar állam valójában egy izraeli cég. Információink szerint Postáékra már ekkoriban felfigyelt az Alkotmányvédelmi Hivatal. Posta katonai főiskolán tanult, majd lehetősége volt a Szovjetunióban továbbképeznie magát, de azt tagadta, hogy a KGB vagy bármely más titkosszolgálat beszervezte volna. Miután hazatért, Kiskőrösre kerülve századparancsnok-helyettes, majd századparancsnok lett, de kiábrándították a rendszerváltás utáni állapotok, „az alkoholista katonai vezetők” és az, ahogy „szétlopják a laktanyát”. Diplomás pszichológusként rövid ideig megfordult a tököli fiatalkorúak börtönében, majd a Köztársasági Őrezrednél kapott állást, ahol hét évig maradt, majd 2008-ban botrányos körülmények között távozott. Később több jobbikos fórumon, radikális rendezvényen részt vett. Majd azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot is cionisták és idegen titkosszolgálatok mozgatják, és egy szervezett bűnözői kör tartja fogságban az egész társadalmat – hirdette a PI-kör vezetőjeként. Beszélt arról is, hogy az ő globális összeesküvés-elméletében Orbán Viktor „fajilag determinált” szabadkőműves, a Fidesz „a Biboldó-kollégiumból indult”. Már abban az időben is arról beszélt, hogy Magyarország „háborúban áll”.

Forrás: ügyészség.hu; Fotó: a videóból

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.