Pesti Srácok

Állatvédelmi ügyekről kérdezi a kormány a lakosságot

Állatvédelmi ügyekről kérdezi a kormány a lakosságot

Állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult, online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a NOÉ Állatotthonban. A kérdőívet vasárnaptól egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

A tárcavezető ismertette: a kormány és az Agrárminisztérium (AM) törekszik arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az állatok jólétének javítását és a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében. Ebben a szellemben indítják el a társadalmi párbeszédet is, amelynek célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában.

Nagy István kiemelte: az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti. Ismertette, hogy már hosszú évek óta dolgoznak az állatok védelme érdekében, felléptek az állatkínzás ellen; ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak. Nagy hangsúlyt fektettek az edukációra, évről évre biztosítanak pályázati forrásokat és támogatásokat.

PestiSracok facebook image

– közölte a miniszter. Kitért arra, hogy emellett figyelmet fordítottak az ivartalanításra is: 2019-ben a kormány százmillió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra. Törekvéseik folytatásaként pedig tavaly az állatvédelem tematikáját miniszteri biztosi szintre emelték az AM-ben – tette hozzá Nagy István.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az állatvédelmi online felmérés március 7-ig tart, így vasárnaptól egy hónapig várják a véleményeket az allatvedelem.kormany.hu oldalon. Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a felmérés tizenhárom kérdést tartalmaz, két fő gondolati kör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete. A témák egyaránt érintik a társállatok és a gazdasági haszonállatok helyzetét. A felelős állattartáshoz kapcsolódóan kíváncsiak a lakosság véleményére a civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is. A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is – fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.