
Az ügyvezető szlovák védelmi miniszter, Jaroslav Naď szerint az Amerikai Egyesült Államok kedvezményesen kínál 12 új Bell AH–1Z Viper helikoptert a Szlovákia által Ukrajnának adományozott MiG–29-es vadászgépek helyett – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a miniszternek a közösségi hálón tett bejelentésére hivatkozva szerdán.
A szlovák tárcavezető szerint az amerikai ajánlat a helikoptereken kívül azok pilótáinak kiképzésére, illetve mintegy 500 AGM–114 Hellfire rakétára is kiterjed, és azokért Szlovákiának megközelítőleg 340 millió eurót kellene fizetnie 3–4 éven belül.
A fennmaradó összeget, mintegy 660 millió dollárt ajándékként kapnánk az amerikai kormány védelmi alapjától (Foreign Military Financing)
– idézte Jaroslav Naď szavait a szlovák hírügynökség. A szlovák ügyvezető miniszter úgy véli, országa két éven belül kaphatná meg az amerikai helikoptereket. Megjegyezte: az ajánlat iránt más országok is érdeklődnek, és az részben közvetett kompenzáció lehet a Szlovákia által megrendelt F–16-os vadászgépek leszállítása terén bekövetkezett késedelem miatt is. Jaroslav Naď megállapította: ilyen módon az Ukrajnának adott MiG–29-es vadászgépekért országa 900 millió eurót meghaladó értékű kompenzációt kaphat, amely összeg a helikopterekre elnyerhető amerikai kedvezményen kívül tartalmazza a vadászgépek átadásáért ígért 200 millió eurós, valamint az ugyancsak Ukrajnának adott Kub légvédelmi rendszerért járó 50 millió eurós európai kompenzációt is. A szlovák ügyvezető védelmi miniszter által ismertetett ajánlatról még a pozsonyi kormánynak kell döntést hoznia.
Eduard Heger tavaly decemberben egy ellene indítványozott bizalmi szavazáson megbukott kabinetje, amely azóta ügyvezetőként kormányoz, a múlt héten, online ülésén döntött arról, hogy Szlovákia teljes készletét, 13 darab MiG–29-es vadászgépet, illetve egy Kub légvédelmi rendszert adományoz Ukrajnának. A szlovák fegyverzet átadásának előzménye, hogy Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő a február eleji brüsszeli EU-csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott találkozója során ígéretet tett arra, hogy Szlovákia átadja MiG–29-es vadászgépeit Ukrajnának. A vadászgépek átadásáról hozott múltheti döntés ellen több szlovák ellenzéki párt is tiltakozott, köztük az Ukrajnának történő szlovák fegyverszállítást elutasító Irány (Smer–SD) is, amelynek elnöke, Robert Fico pénteken bejelentette: büntető feljelentést tesz az ügyben a főügyészségen hivatali jogkörrel való visszaélés miatt. A szlovák védelmi tárca szerdai közlése szerint az Ukrajnának szánt vadászgépek még Szlovákia területén vannak, azok átadásának folyamata néhány héten belül fejeződik be.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre
Kakukk
2023-03-23 at 16:05
Alcapi2023
Már nem kell felkérni. Már védjük a lengyelekkel, csehekkel közösen. Sőt vagy 3 éve közös légirendészeti megállapodásunk van velük.
Alcapi
2023-03-23 at 15:20
Kakukk
2023-03-23 at 08:31
Bennünk nem bíznak (lásd Rastislav Kácer külügyminiszterük nyilatkozatait rólunk), szerintem minket már nem fognak felkérni. Fosnak, hogy visszafoglaljuk a Felvidéket! 🙂
Királytigris
2023-03-23 at 10:30
Javelinnel, vagy hasonló fegyverrel egy gyalogos katona leszedi.
A harci helikopter már csak ócskavas.
Kakukk
2023-03-23 at 08:37
Logikus
Lesz támadó helikopter is. Nem pont ez a típus, de lesz.
Kakukk
2023-03-23 at 08:31
Alcapi
Meg mi is amig meg nem kapják az F16-osokat.
Logikus
2023-03-22 at 21:55
hát, ezekből nekünk is be kéne szerezni vagy 20 db-ot.
víg gyula
2023-03-22 at 21:27
Pocskaj málo! Van most szlovák kormány? Nyema.
Ungarn über alles !
2023-03-22 at 20:29
jujj de drága lesz a drótos-tótoknak az a kedvezményes helikoffer
Alcapi
2023-03-22 at 19:54
Hát ezek még mindig nem alkalmasak légtér ellenőrzésre és 6-8000 méteres magasságban vívott légi harcra! Vagy továbbra is a lengyelek meg a csehek fogják védeni a szlovák légteret?
Ahogy az oroszok egyre közelebb jönnek
2023-03-22 at 18:20
Ahogy az oroszok egyre közelebb jönnek, úgy fog mindenki egyre jobban visszavenni ebből a háborúsdi lendületből!
Orientál
2023-03-22 at 18:04
Szardarab USA nekünk felújított F16-kat akart eladni szinte az új áráért. Azóta is Orbán szálka ezeknek a parazita élősködőknek a szemükben.
lyukas zokni
2023-03-22 at 17:52
kezdik felfegyverezni körülöttünk a kis-antantot, faxa.