Pesti Srácok

Anonymus-hangfelvétel: Szabó Tímea k*rva kemény csaj, a CIA-nak dolgozott Kabulban

Újabb hangfelvétel került nyilvánosságra: Anonymus Szabó Tímeáról hozott egy felvételt, amelyen egy kötetlen beszélgetés hallható. Az érintett felek a baloldal és a globális világ pénzügyi köreiről beszélnek. Elhangzik, hogy a Párbeszéd politikusát, Szabó Tímeát például a CIA, azaz az amerikai titkosszolgálat képezte ki és küldte Kabulba.

A csütörtökön napvilágot látott felvételeken az előzőekhez hasonlóan Gansperger Gyula, Bajnai Gordon volt miniszterelnök cimborája hallható, amint egy befektetővel társalog. Egy ponton Gansperger elkezd arról beszélni, hogy a honi baloldalon vannak – ahogy fogalmaz – kiképzett figurák, majd példaként hozza Szabó Tímeát, "Kabul rózsáját", a Párbeszéd politikusát.

– mondta Gansperger.

PestiSracok facebook image

A hivatalos formula szerint Szabó még egyetemistaként járt Afganisztánban az ENSZ megbízásából. Ázsiában fegyveres konfliktusmegelőzési stratégiákról, illetve sérülékeny csoportok védelméről folytatott kutatásokat. Ezt követően 2001-ben három hónapig Pakisztánban dolgozott az International Rescue Committee nevű civil szervezetnél, ahol többek között az afgán menekültek kérdéseivel foglalkozott. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt egy héttel tért vissza Bostonba, ahol az afgán konfliktus rendezésével összefüggésben folytatott kutatást. Szabó feladata az új afgán kormány kapacitásfejlesztésének elősegítése volt. Bár eddig is sejthető volt, hogy Kabul rózsáját az amerikai titkosszolgálat építette, ám az egy új dolog, hogy a baloldali üzleti kör ennyire nyíltan beszél ezekről.

– mesélte Gansperger. Korábbi hangfelvételekből kitudódott már, hogy hazánkban a baloldal mozgása mögött a külföldi erők és finanszírozók állnak. Gansperger akkor részletesen beszélt a Soros-hálózatról, amelynek egyik hazai helytartója lett Bajnai Gordon volt miniszterelnök.

– fogalmaz Gansperger, aki arra a kérdésre, hogy ezek most visszajönnének-e, azt válaszolta, hogy persze, hiszen várja őket a baloldal által megígért nyolc százalékos profit.

– rántotta le a leplet Gansperger.

Szabó Tímea életútjáról Jurák Kata kolléganőnk foglalkozott hosszabban, a portrécikket IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.