Molnár Tamás lázadó volt és maradt. A rendszerváltoztatás előtt az Inconnu Csoport művészeként harcolt és küzdött helyettünk, eltiltották, állása sem lehetett – most azt gondolta, talán neki is járna a művészi járadék. Mert szüksége lenne rá. Elutasították – talán még orvosolható. De mit kezdjünk halott barátjával, Borkos Péterrel, aki nyomorogva halt meg? Mit kezdjünk azzal az antikommunista újságíróval, aki leleplező cikkek sorát írta meg, szintén igazi rendszerváltoztató volt és ma már nem újságíróként dolgozik? Mit kezdjünk a nyolcvanas évek elfelejtett, nem támogatott, nem ünnepelt hőseivel?
„[…] Nem veszem észre belülről feszítenek meg.
csendgalacsinokkal etetem gondjaimat.
fagyott hajamon megdermed az olaj.
sorszélen asztalvégen ülök mindig.
szemben az ajtóból vigyázom magam.
a vendégeket általában a hátambajelentik.
Éva szeme anyám arca meg a fiúi becsület.
pihentetőül végre kilukad a szívem.
kórházcsatorna.
emberinfarktus.
humorzár.
a panasz nedves szalmaszál.
felkapaszkodunk rajta a végzetig.
így hát ideje hogy a hallgatag bikák
ledöfjék a locsogó torreádorokat.”
[Írta: Latinovits Zoltán; In: Ködszurkáló]
Múltkor a Dagályban találkoztam az egyik legjobb antikommunista újságíróval. A kétezres években fontosabbnál fontosabb cikkeket írt, fekete seregnyi hálózati ember vagy KISZ-agitpropos jórészt ismeretlen pályafutását publikálta.
Volt közöttük olyan „jobboldaliként” ünnepelt rendező, aki a rendszerváltoztatás előtt még a párthoz dörgölőzők egyike volt. Természetesen később is filmeket rendezett – híresen pocsék, de drága alkotásokat –, hősünk az ő egyik szőnyeg alá rejtett előtörténetét is megírta, csodálkoztam is, hogyan jelenhetett meg akkoriban. Azt mondta, valahogy átment – voltak a jobboldali lapnál antikommunista, bátor szerkesztők is. Meg volt sok lapító, több egykori – minimum – kollaboráns.
Így ment ez.
Így megy ez – ahogyan Kurt Vonnegut írta. Még akkor is ki kellett ehhez játszani a rendszert. Hiszen a „mi” rendezőnk, kérlek, ebben az ellenszélben, legalább egymást ne – etc.
Szóval az említett újságíró a legendás Krassó György „köréhez” tartozott, sem liberális, sem kommunista, sem MDF-es, sem reformkommunista nem volt, ebből már sejthetjük, hogy mindenért kettőzött erővel kellett megdolgoznia.
Valódi rendszerváltó volt – nem ők tehettek arról, hogy a rendszerváltásból rendszerváltoztatás lett. Kevés volt a hozzá hasonló elhivatott, tiszta szívű lázadó. És még inkább: előre le volt játszva a játszma fontos része.
Meglepő, ha azt mondom, hogy nem újságíróként dolgozik? Másból kell megélnie. Két munkája van. Hogy miért nincs rá szükség a sajtóban, azt nem tudom; azt igen, hogy mindvégig gerinces, őszinte embernek ismertem – ezt a típust sokan nem kedvelik.
Mi viszont nagyon.
Amikor még tétre ment a lázadás
Az egész most Molnár Tamásról jutott eszembe. Tamást is nagyon kedvelem, nyugodtan mondhatom, hogy az egyik példaképem. Ők akkor voltak bátrak és kemények, karcosak, amikor annak még komoly ára volt. A mai fiatalok többsége – de az idősebbek jelentős része sem, hiszen nem is hallottak a lázadókról, a nagy szűrőn nem ment át semmi sem – nem sejti, mivel járt akkor a lázadás. És mennyire jó ehhez képest ma „lázadozni”.
Régen sokan megfizették a legmagasabb árat: az életüket. Ez akkor is így volt, ha sokszor évekkel később nyújtották be a számlát. Mondjuk egy daganat formájában.
Mert Molnár Tamásék nem úgy feszegették a kereteket, mint mondjuk mi most, hanem a hetvenes évektől kezdve, amikor előbb Szolnokon, majd onnan „felüldözve” Budapestről nyitogatták a Kádár-rezsim hol látható, hol láthatatlan pofonosládáját. És akkor még Kádár-kolbász rejtőzött a mélyben. Vagy egy jelentés. Vagy egy szétbomlasztott barátság. Esetleg egy levakarhatatlan bélyeg.
Tilalom és megfigyelés – A három T rendszerének valódisága
Sikerrel harcoltak. Tamás képzőművész, a hetvenes évek végétől országos kiállítási és munkavállalási tilalom alá „esett” [mennyire nevetséges kifejezés, „esett”, rányomták ezt a pecsétet felülről], de ezután lett az „ellenállás” igazán ismert alakja.
A kicsi, de annál keményebb és vagányabb Inconnu Csoport tagjaként újabb és újabb akciókkal tették nevetségessé Kádárék és Grószék rezsimjét. Ezt gyűlölték a legjobban bennük, ahogyan Krassóban is, a humort, a könnyedséget, az örök fiatalságot. Az életerőt. A megtörhetetlen hitet, az elolthatatlan belső tüzet. Ezért figyelték, üldözték őket, a nyílt és a rejtett módszereket is bevetve.
Első dokumentumfilmünk, a Lejáratás és bomlasztás kapcsán ismertük meg Tamást, aki a kétezres évek közepén újra a „porondra lépett”, de én akkoriban nem igazán követtem a médiát.
Megismerve őt, megdöbbentett, hogy mennyire jó előadó, nem véletlenül: újságíró, aki a politikába is belekóstolt [Jobbik], amúgy meg örök lázadó. És hatalmas dumás, komoly háttértudással és nem kevés kreativitással.
Szóval Molnár Tamás úgy gondolta, hogy miután a kommunizmusban és a szocializmusban mindentől el volt tiltva, így természetesen semmilyen nyugdíjra nem volt esélye, most azért szeretné megkapni a minimumot. Ami jár[na].
Már az szégyen, hogy egyáltalán jelentkeznie kell. Értik ugye, már ez megalázó valahol – ő sem az a kéregetős, kuncsorgós, törleszkedős típus. Nemcsak neki kell „jelentkeznie”. Hanem egykori társainak is. Azoknak, akik nem önmaguk vagy a karrierjük építésével voltak elfoglalva [ezzel sincs gond], hanem esetleg egyszerű, visszavonult életet éltek. Mondjuk a pusztai farkasok útját választották.
Mert teljesen mindegy, hogy ma mit mondanak, mennyire befogadhatóak vagy mennyire nem, valamikor „helyettünk” [is] lázadtak. Helyettünk mentek a falnak. Helyettünk rúgták ki őket. Helyettünk nem mehettek külföldre ösztöndíjjal. Helyettünk nem élhették az átlagkáderek életét.
Molnár Tamás az EMMI-hez fordult, hogy szeretné megkapni azt a művészjáradékot, amelyet pár éve – végre és nagyon helyesen – bevezettek. Kitöltötte a megfelelő papírokat, várt, aztán megkapta a választ: nem. A döntést elvileg Kásler Miklós miniszter hozta meg, ami azért is meglepő, mert ő mindig odaállt az antikommunista ügyek mellé.
Olyankor is, amikor senki más. Ő a kormány „oldschool” csoportjának a tagja, aki nemcsak névleg antikommunista, hanem valóban, ahogyan a miniszterelnök és egykori „csapattársai” is azok.
Lehet, hogy csak egy másik ajánlás kell?
Reméljük, hogy rendszerhiba.
Lehet, hogy az, hiszen az indoklásban azt írják, Tamás újra benyújthatja az igényt, csak egy „országos szakmai szervezet” ajánlására lenne szükség. Most a szentendrei MANK Galéria támogatta. Úgy fest, ez nem elég.
De nem szóltak neki? Vagy miért nem támogatja „alapból” mondjuk a Magyar Művészeti Akadémia? Vagy egy másik szervezet.
Miért neki kell kuncsorognia?
Bokros Péter is harcolt – elfelejtve, szinte nyomorogva halt meg
Néha nehéz értelmeznem, hogy mi történik a jelenben a valódi rendszerváltókkal, akkor, amikor a valódi rendszerváltók vannak hatalmon. Azt látom, hogy sokan el vannak dobva, félre vannak söpörve, mintha semmi sem változott volna azon túl, hogy legalább ma már nem zaklatja őket a rendőrség. Vannak, akik szó szerint nyomorognak – Tamás nem, de ő a jég hátán is megélne –, legjobb barátja és harcostársa, a nagyszerű grafikus Bokros Péter viszont a legnagyobb szegénységben halt meg.
Az állam, a hivatalos Magyarország által még csak le sem köpve. Jól van ez így? Még inkább: mi folyik itt?
Búsan forog most a fejemben Hobo zseniális szövege a mindenkori kedvenc magyar zenekaromról, a Syriusról [illetve Jackie-ről]. Nem tudom, hogyan „jött” ide, de talán érteni fogják.
„Baj volt a haj, tank járt a virágra
Gumibot volt a karmesteri pálca
Törpék űztek el óriásokat
Te is mentél vitted a gitárodat
Vártunk vissza elmúlt sok év, sok nap
Héj-héj, Jackie, hol vagy?
Azt hiszik, bármit megtehetnek veled
Ők, akik kitaposták a beled
Elvették a hazádat mindenedet
Holnap majd szobrot állítanak neked
A végén még Kossuth-díjat is kapsz
Héj-héj, Jackie, hol vagy?”
„Jackie” már elment. Tamás szerencsékre még itt van. És még sokáig itt lesz, erős, mint a vas. Ha meghallgatják, bármikor elmeséli a rendszerváltoztatás igazi, még mindig nehezen felfejthető történetét. Legalábbis azt, ahogyan ő látta.
Biztos, hogy nem érdemli meg azt a művészjáradékot? Biztos, hogy nem ő volt az igazi művész? Ők az egész magyarság, az egész társadalom szemét megpróbálták felnyitni. Az, hogy ez végül nem sikerülhetett, az legkevésbé az ő hibája. Érdeme, érdemük, hogy legalább megpróbálták. Az sem kevés. Sőt.
Tényleg azt kell néznünk, hogy hány kiállítása volt mondjuk Demszky Gábor Budapestjén? Nem lehet neki segíteni?
ERZSI
2022-06-16 at 19:28
Valószínű Krassó nélkül leálltak, és nem tudták magukat kellőképpen képviselni, ha jól olvastam a jobbiknál próbálkoztak, na akkor nagyon mellé fogtak. Egyéb iránt, azt írták nekik, hogy a “szentendrei MANK Galéria” nem országos szervezet, és írták , hogy újból benyújtható!? Már régen kellett volna valakihez igazodni, pl: Wittner Máriához.
Szemerjay Tamás
2022-05-22 at 18:26
Szomorú igazság !De még itt vagyunk és fogy a türelem!
Vladtepesch
2022-05-12 at 08:36
Ocsmány egy rendszer volt a kommunizmus/szocializmus, ez tény.
De milyen a kapitalizmus?
Nos, a kapitalizmus az a rendszer, ahol – elvileg és eddig mindenki azt pofázik, amit akar, és – a hajléktalannak és a bankárnak is egyformán van joga a híd alatt aludni.
Gondolom, Molnár Tamásék nem ezért küzdöttek.
Munkásember
2022-05-08 at 20:50
Mintha csak magamat látnám. Nekem se lesz nyugdíjam, elintézték a komcsik. Mégse kuncsorgok majd, hanem inkább rárobbantom a házat az egyikre. és tartsanak el. ők.
Schenkhyalfonz
2022-05-08 at 20:41
A március 15-i tüntetések feldolgozása is hiátussal bír.
Nonvideor
2022-05-08 at 19:51
“Biztos, hogy nem ő volt az igazi művész? ”
Háááát! Ja!
De az örök amatőr Gulyás testvérek, meg a gánymunkás
Koltai Gábor, az aztán igen! Tornacipőben a cigány purdéként
szekéren érkező “honfoglaló” magyar gyerekek. Az önmagával
harcoló statisztéria, és a fa alatt, egymagában őrjöngve vajúdó
zsidó nő. Mit is mondott az olasz főszereplő?
Azt, hogy : “láttam egy jó veszternfilmet”.
De van nekünk egy középszerű Vitézynk, mint “házi magyar filmrendező”,
aki szegény Fekete bojtárból egy ropogós fehér, vasalt ingű, zizegő
szempillájú Hollywood-kompatibilis gányolást csinált.
Gáspár Anette
2022-05-08 at 19:46
Etel
2022-05-08 at 15:57
Ha mindenki ilyen kisstílűen és kishitűen gondolkodna,
mint te, akkor már rég kihalt volna a magyarság.
Kötögessél, nézd a Foxi Maxit. Az való neked. A punnyadó beletörődés.
Fúj.
Gáspár Anette
2022-05-08 at 19:42
“Vagy egy szétbomlasztott barátság.”
.
Csoóri Sándorról ki vakarta le a barátait?
Csurkáról ki vakarta le a barátait és a családját?
Ki ölte/ölette meg Nagy Gáspárt, Lovas Istvánt?…..
Irysz
2022-05-08 at 19:31
És mit kezdjünk azzal, hogy a ma élő legnagyobb nemzeti drámaírónk, Kocsis István azért nem nyert felvételt az MMA-ba, mert “túl már a tagok közt sok az erdélyi író”???
Etel
2022-05-08 at 15:57
Mező Gábor elég régen, már feldolgozta Molnár Tamás és az Inconnu gengszterváltás ideji történetét, ami nem is volt egy felfedezés, mert aki akkoriban élt és érdekelte mi történik,az tudott róla, ismerte, sőt el- is.
Miből gondolja, hogy most, éppen most, évtizedek múlva újra ír róla annak a felső gremiumokban foganatja lesz, mikor már majdnem teljesen sikerült elhallgatni az egész történetet és nemcsak a művészi vonatkozásait?
Most, amikor már boldog, boldogtalan, neves és névtelen, álnaiv és naiv, tudatos és tudattalan művész régen átvette a neki járó elismerések százait, most jönni elő megint?
Ezzel csak parazsat gyűjt a fejére, nincs elég rajta?
Etel
2022-05-08 at 15:01
Dolgozhat, kutathat, amennyit csak bír Mező Gabor, ha nem azt kutatja, dolgozza, hogy lehet a régi szörnyetegeket jobb színben feltüntetni, akik ezer szálon, de vér szerint kötődnek a jelen szörnyetegeihez.
Mindig lesz egy igekötő, egy sietve megkötött kötőjel ( a késésben lévők örök hibája), vagy egy következtetés, – ami lehet maga az igazság is akár – de elég ok is bírósági elhallgattásra.
kamcsatka
2022-05-08 at 13:28
“Amugy szten Kaslernek nem szoltak. ”
ha nem.o szignálja az ugyeket, es nem tartja a szemet ezekeb a folyamatokon, megerdemli, hogy most szegyenkezzen.
Theo
2022-05-08 at 13:24
Miert nem hivja meg ot a HirTv az esti lapszemlekbe? Azert biztos jol fizetnek es ugyis uncsi mar, hogy mindig ugyanazok szerepelnek benne.
Amugy szten Kaslernek nem szoltak. A tobbin nem csodalkozom, talan ha cirkuszi bohoc lett volna, akkor automatikusan utalt volna Fekete, kb ennyire kepes.
Krisz
2022-05-08 at 13:16
A minisztériumokban még mindig ott vannak azok, akik azelőtt, meg azelőtt, meg azelőtt is ott voltak. Igaz, 2010 óta egyre kisebb számban. De időnként még érezni a ráhatásukat bizonyos dolgokra.
Tavasz van, jó idő, én épp most nagytakarítok… ?
kamcsatka
2022-05-08 at 13:08
az allam kepviselojetol, az emmi államtitkáratol elvárható lett volna, hogy tisztázza a helyzetet, szerez ajanlot, “hianypotlast” ir ki, behivja a kerelmezot egy megbeszélésre. segit neki.
bürokrata agyatlan hozzaallas. az emmi hozza a formajat.
saghy rozalia
2022-05-08 at 12:59
Most, a x-edik kétharmadnál, azt mondom majdnem késő. A fiatal politikusok nem tudják ki ki volt, talán, nem is érdekli őket (tisztelet a kivételeknek), hajtanak a pozíciókra, becsmérlően viszonyulnak azokhoz akik nélkül most nem lenne ez ami van.