Antiszemita vád a magyarok ellen, avagy hogyan magyarázzuk meg Bíró László múltját

Budapest, 2014. október 27. Michael Roth, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter a Közép-Európai Egyetemen. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A legrosszabb SZDSZ-es időket idézi a jó öreg antiszemita-kártya kijátszása a német kormány piciny, de annál hangosabb magyargyűlölő csoportja részéről. Persze, Michael Roth nem tudhatja, hogy mi már jól ismerjük e politikai bunkósbot felszínének minden centijét; a magyar jobboldal talán jobban is tenné, ha csak nevetne ezen, de valahogy nem akaródzik felfelé görbíteni ajkaink szegletét. Nem tudunk őszintén kacagni azon, hogy a Sargentini-jelentés után megint az antiszemitizmus terjedésével vádolják meghatározó európai balliberális politikusok, most éppen egy bizonyos Michael Roth (vezető képünkön) Magyarországot. Mert a receptet – hazai segédanyaggal – aljas módon írták meg: az országban vélelmezett folyamatot emlegetnek, és ennek kapcsán vetik fel a kormány felelősségét. Azaz – a balliberális érveléssel szemben – éppen fordítva folyik a lejáratás: nem a kormányt támadják (amihez bárkinek szíve joga van), hanem a magyarság szellemi állapotát szidalmazzák és ennek apropóján hibáztatják az Orbán-kormány politikáját. Nem utolsósorban pedig ennek köszönhetően hazai elvtársaik ügyesen elterelik figyelmünket a „másfajta” antiszemitákról, azokról a jobbikos politikusokról, akikkel ez idáig riogattak minket, ám mára – az összefogás szent zászlaja alatt – mindent megbocsátottak nekik.

Michael Roth sötét világa

Gyűlölettel teli szellemi buborékban élik mindennapjaikat a magyar kormány sikereit aggodalommal szemlélő európai balliberálisok. Mert tény, hogy a tíz éve regnáló Orbán-kormány eredményei példaértékűek és netán ragadósak is lehetnek. Így, ha már a hazai ellenzék olyan, amilyen, kívülről kell gyengíteni, megdönteni, leváltani. Ez nem éppen új hír, semmiképpen sem eredeti felismerés.

Az antiszemitizmus vádja régóta olyan politikai eszköz a baloldal kezében, amit nem fél használni. Amivel kirekeszt, kiközösít és a választópolgár előtt bárkit és bármit lejárat.

A gond most leginkább az, hogy amikor Roth azt mondta, hogy Magyarországon növekszik az antiszemitizmus mértéke, akkor nem a kormányt, hanem közvetlenül az országot támadta. Az érvelés logikája ezúttal ugyanis az, hogy az antiszemitizmus növekedése az ország szellemi állapotában figyelhető meg, az ország szellemi állapotáért pedig az Orbán-kormány a felelős. Azaz a magyarok a csúnyák, a rosszak és az olyanok, akiket meg kell leckéztetni, fel kell világosítani a helyes dolgokról. (Persze Roth kissé képmutatóan odaveti azt is, hogy bizony a németeknél is lenne mit tenni, de azzal ott nincs akkora probléma, hogy a jogállamiság is veszélybe kerülne.)

Tehát a logika a következő:

Michael Roth szerint a magyarok közt növekszik az antiszemitizmus, ergo a magyarokat kell vádolni. A kormány abban bűnös, hogy olyan helyzetet teremtett, amiben úgy terjed az antiszemitizmus, mint Németországban a koronavírus.

A logika érhető, formálisan rendben van, annyi probléma van „csupán”, hogy nem igaz. De akkor mégis mi végett volt ez az egész botrányos kijelentés?

Figyelemelterelés a baloldalon

Michael Roth megszólalása kitűnően volt időzítve. Miközben a balliberális pártok összefogtak azzal a Jobbikkal, amely az elmúlt évek során többször is átlépte a szélsőségek vörös vonalát, szükség volt egy másik ügyre. A Jobbik nem antiszemita és nem rasszista képződmény, de tény, hogy voltak olyan évek, amikor előtérbe kerültek antiszemita hangok és cselekedtek. Ráadásul nem „csupán” egy-egy tag részéről, hanem a Jobbik vezetői és parlamenti képviselői által.

Most azonban helyzet van. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókörzetében – Koncz Ferenc tragikus halála miatt – előrehozott választásokat tartanak, ami az ellenzéki összefogás egyik főpróbája lehet. Mivel előválasztásra sem idő, sem pedig elfogadott szabályok nem álltak rendelkezésre, így természetes döntés volt, hogy a pártok vezetői megállapodtak abban, hogy a jobbikos Bíró László lesz a közös jelölt, hisz 2018-ban ő érte el a második legjobb eredményt.

Azzal azonban nem számoltak – vagy talán túl hirtelen döntöttek és az összefogás mámora eltakarta a valóságot előlük –, miszerint Bíró László az elmúlt években tett jó néhány antiszemita kijelentést.

Még egyszer:

a Jobbik nem antiszemita politikai képződmény, de vannak antiszemita politikusai. Bíró László pedig az.

Legalábbis a politikai megnyilvánulásai alapján joggal vonhatjuk le ezt a következtetést.

Ergo: az összes balliberális párt, a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is közleményben nyilvánította ki abbéli szándékát, hogy nem indítanak saját jelöltet, hanem a jobbikos Bíró Lászlót támogatják.

Zárójel. Lehet, hogy a Jobbik jogi osztályának szerencsétlenkedése miatt végül nem a Jobbik lesz a jelölő szervezet. A bíróságon ugyanis még nem sikerült az új elnök és elnökségének képviseleti jogát január óta Jakab Péteréknek bejegyeztetni, így jelenleg nincs kompetens személy, aki aláírhatná a hivatalos dokumentumot. Ettől még persze Bíró László marad az ellenzéki összefogás jelöltje, csak nem a Jobbik teszi meg hivatalosan a jelölést, hanem – abszurd módon – valamelyik baloldali párt. Zárójel bezárva.

Tehát adott egy olyan helyzet, amire most az egész ország figyel. Az ellenzéki összefogás teljes mellszélességgel száll versenybe a kormánypárti jelölttel, Koncz Zsófiával, az elhunyt sikeres polgármester, majd képviselő lányával. Ebben a helyzetben pedig kínos az, hogy az ezidáig az antiszemita kártyát használóknak kell most egy antiszemita megnyilvánulásaival ismertté vált politikust támogatniuk.

A riogatás történelmi gyökerei

Emlékszünk még a 2002-es és a 2006-os kampányra? Emlékszünk még arra, hogy a balliberális pártok (MSZP, SZDSZ) azzal riogatták a választópolgárokat, hogy a MIÉP összefog majd a Fidesszel és rendszerszintű antiszemitizmus lesz, ha nyernek? De visszamehetünk az Antall-kormány időszakához is, amikor a liberálisok importálták a nyugaton, a második világháború óta előszeretettel használt politikai bunkósbotot, az antiszemitizmus (és a rasszizmus) vádját a mindenkori kereszténydemokrata, konzervatív, jobboldali politikai formációk ellen.

Ha nem, akkor lapozzuk fel a politikai évkönyveket és nézzük meg azokat a plakátokat, amelyeket az SZDSZ tett ki, és amelyeken Csurka István és Orbán Viktor egymás mellett mosolygott, alattuk pedig az antiszemitizmus vádjai voltak olvashatók! (Az a vita is megérne egy zárójeles bekezdést, hogy mennyiben és miben volt a MIÉP és Csurka István antiszemita…)

De bármily abszurd és bármennyire is hihetetlen ma már, 2010 és 2014 között Vona Gábort és a Jobbikot (amit a balliberális pártok akkor antiszemita politikai képződménynek neveztek) szintén igyekeztek összeboronálni a Fidesszel. Riogatva az egyébként a szélsőségektől tartó választópolgárokat.

Nagyon kínos, de ugyanazok a balliberális pártok és politikusok, akik a MIÉP után a Jobbikot is összeházasították virtuálisan a Fidesszel, abból a célból, hogy az egész jobboldalra rá tudják sütni az antiszemitizmus vádját, most a valóságban is frigyre léptek a Jobbikkal.

Kényes magyarázkodás a fennálló helyzetről

Kunhalmi Ágnes erre azt találta mondani, hogy Bíró László azóta bocsánatot kért és mi (azaz a balliberális pártok) megbocsátottunk neki. Illetve számos politikai kommentár védte a védhetetlent azzal, hogy a Jobbik sokat változott, és azok, akik antiszemiták voltak, már nincsenek a pártban. Pedig dehogynem!

Az antiszemita kijelentéseivel ismertté vált Bíró László a Jobbik tagja és jelöltje, a balliberális pártok pedig igen gyorsan, valószínűleg a keresztényi megbocsátás nemes eszménye mentén megbocsájtották a jobbikos minden bűnét, hibáját, vagy ahogy magyarázzák: ifjúkori botlásait.

Mert a változás joga mindenkit megillet – még Roth államtitkár urat is. Ahogy a balliberálisok viszonyát az antiszemitizmushoz. Ugye-ugye?

A szerző a XXI. Század Intézet kutatója

Fotó: MTI/Mohai Balázs