Pesti Srácok

Kásler Miklós a PestiTV-nek: „ismernek, hajlamos vagyok mindig a tényeket ismertetni és sosem beszélek bizonytalan dolgokról”

Egyesek úgy beszélnek a tesztelésről és a koronavírus elleni vakcinákról, hogy fogalmuk sincs a tényekről – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a PestiTV-nek és a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban, kiemelve, hogy a baloldalnak csak egyetlen célja van, megbuktatni a kormányt, a többi számukra érdektelen. „Felelős ember a védőoltásokról akkor alkothat majd véleményt, ha azok bevizsgálása és törzskönyvezése megtörtént. Ezek után én is szívesen beadatom magamnak bármelyiket” – mondta a miniszter, akit arról is kérdeztünk: szerinte meddig teszi még tönkre az életünket a járvány? A professzort megkérdeztük arról is, mi a véleménye az új országos kórházfőigazgatóról, Jenei Zoltánról, aki a pécsi egyetemi karrierje előtt a Gyurcsány-kormány rendészeti államtitkára volt – 2006 őszén is? Az interjú második felében a nagy európai eszmei-ideológiai háborúskodás apropóján Kásler Miklós a fiatal generációnak is üzent: „olvassanak minél többet, hogy lássák, ezek a viták évezredek óta ugyanazok. Ha megtaláljuk önmagunk és közösségünk értékeit, ha megértjük, hogy a keresztény hit az egyenlőség biztosítéka, akkor újra mi lehetünk a győztesek!”

Kásler Miklósnak felidéztük Erhardt Mária, a Semmelweis Egyetem ötödéves hallgatójának a PestiSrácok.hu-n közölt levelét, amiben a medika azt üzente az országos tesztelésről rémhíreket keltő Gyurcsány-pártnak: „Szégyen az, ahogy egyes politikai szereplők minden gátlás nélkül, olcsó politikai haszonszerzés reményében hamis információkkal hergelik a közvéleményt, dezinformálják a védekezésben részt venni kívánókat, ezáltal is gyengíteni próbálva az ország védekezését. Ezzel nem a kormánynak ártanak, hanem a magyar embereknek.” Az onkológus professzor tárcavezető megjegyezte: irtózatosan sok a rosszindulatú rémhír, de ő személy szerint nem várt mást a baloldaltól.

A miniszter a kínai, orosz és a nagy nyugati gyártók vakcináiról elmondta: ezeket ma még tényszerűen kiértékelni nem lehet, a magyar szakemberek egyelőre az orosz kutatóktól kaptak felajánlást a gyártási folyamat és az oltóanyag pontos megismerésére. Ám már néhány hét múlva okosabbak leszünk és abban biztosak lehetünk, hogy a következetes és megbízható magyar eljárásban csak az az oltóanyag kap törzskönyvet, ami hatékony és nincsenek veszélyes szövődményei.

PestiSracok facebook image

– mondta. Felvetésünkre, hogy mikor lehet vége az embereknek nagyon sok keserűséget és bizonytalanságot okozó járványnak, Kásler Miklós megjegyezte:

Egy miniszter vagy egy kórházigazgató nyilatkozzon mindig felelősen – nyomatékosította, kiemelve: jóslás helyett inkább arra figyeljünk, hogy következetesen és szigorúan betartsuk a járványellenes intézkedéseket, azután is, hogy az emberek beoltása megkezdődött.

Kásler Miklós az orvosok januártól megváltozó jogállásáról, a béremelésekről és az egészségügyi rendszer átfogó reformjáról elmondta: azért volt könnyű megegyezni a Magyar Orvosi Kamarával, mert a találkozóra a kormányzat már egy teljesen kidolgozott elképzeléssel érkezett, amely nagymértékű hasonlóságot mutatott a kamara elképzeléseivel. Megjegyezte: az interneten terjesztett rémhírekkel ellentétben nem kell tartani az orvosok tiltakozásától, hiszen a többség támogatja a változásokat és a béremelést, ráadásul még számos kapcsolódó rendelet fogja segíteni az átállást. A minisztert megkérdeztük arról is, mi a véleménye az új országos kórházfőigazgatóról, Jenei Zoltánról, aki a pécsi egyetemi karrierje előtt a Gyurcsány-kormány rendészeti államtitkára volt – 2006 őszén is?

Az interjú végén Kásler Miklós a kulturális és oktatási életben tapasztalt forrongások apropóján kifejtette: aki ismeri az emberiség történelmét, tudja, hogy évezredek óta ugyanazokat a küzdelmeket vívjuk újra. A kereszténység és a hit abban, hogy az Isten a saját képmására teremtette meg az embert, meghozta az egyenlőséget az emberek közé; ezt kell megszívlelnie minden fiatalnak és akkor nem marad alul a magyar nemzet a világban zajló nagy csatározásokban.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszteri irodájában Huth Gergely kérdezte.

A PestiTV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.