Helyzetjelentés a nőkről

Minap nálunk járt a Frances Ráday által vezetett nőügyi ENSZ-szakértők csapata, tanulmányozandó lányaink, asszonyaink helyzetét. A véleményüket végül egy sajtótájékoztató keretében osztották meg az álmélkodó közönséggel. A vélemény pedig lesújtó volt. „Szexizmussal vádolja az Orbán-kormányt az ENSZ-tisztviselő” jelentették a hírügynökségek, és – mint minden hasonló esetben, mikor valami külföldi szervezet csúnyát mond rólunk – a libsi sajtó kaján élvezettel idézte szavaikat.

A küldöttséget vezető Franciska kijelentette többek között: „

a nőkkel szembeni diszkrimináció felszámolását a kormánynak elsődleges fontosságú ügyként kell kezelnie, ezt pedig úgy érhetné el, ha a gyermekeknek a nemek közötti egyenlőséggel és az emberi jogokkal kapcsolatos oktatást biztosítana, valamint igénybe venné egyebek mellett az emberi jogi intézmények és a média segítségét. Felhívta a figyelmet továbbá a nők emberi jogaival foglalkozó civil szervezetek jelentőségére

.”

Én viszont a kedves küldöttségvezető menstruátor figyelmét hívnám fel, hogy szóhasználata elavult, szexista, nem gender és egyáltalán.

Hiszen a minap a CEU berkeiben rendezett, hiánypótló „

Menstruációs kiállításon

” megtudhattuk: nő helyett ezentúl a „menstruátor” kifejezést trendi mondani, mert a régi szavak nemi előítéletekkel terheltek.

Látható, hogy Franciska le van maradva egy brossurával.

Elnézését kérem a gender-tudatos olvasóknak, de nem fogom a későbbiekben ezt a „

menstruátor

” kifejezést használni, mert – idősödő fasisztaként – agresszívvé válok tőle és elveszítem a rám amúgy jellemző, méltán híres visszafogott objektivitást. A küldöttség, állításaik igazolására azután előrántották „

The Global Gender Gap Index Results in 2015

” felmérés eredményeit,

ahol is hazánk a listában szereplő 145 ország közül a nem túl előkelő 99. helyen szerepel.

Bevallom a nyájas olvasónak, eleddig halvány fogalmam sem volt a felmérésről, nem hogy annak eredményeiről. Utánanéztem hát, hogy beszámolhassak az érdeklődőknek miként csúsztunk újra egy nemzetközi értékelés aljára és egyben fontolóra vehessem a javítás lehetőségeit is – ha vannak. A listára tett eredmények

tekinthetőek meg. A felméréseket a World Economic Forum nevű szervezet készítteti. Tudják, ők a „

Davosi férfiak

” – ahogyan Huntington nevezet őket – a világ legnagyobb globális vállalatainak vezetői,

akik időről időre összejönnek, hogy megmondják mi kell a világnak és a következő években hogyan fogják kirabolni azt.

Összejöveteleiket vidám utcai harcok szokták keretezni, hiszen azok ragyogó alkalmak arra, hogy az antiglobalista tüntetők egész városokat romboljanak le, miközben megvívnak a rendőrséggel. Látható, hogy legalább senki sem unatkozik. Na, az ő projektjük ez a bizonyos a „

nemek közötti aránytalanságok

” felmérését szolgáló index. A dolog hátterében az a gondolat áll, hogy

ahol a nemek közötti aránytalanság kisebb, ahol a nőknek is jobb, azok jobb államok.

Ami nagyon szép gondolat, már csak az a kérdés, mindez hogyan fest a valóságban. Nem kellett sokat böngészni a listát, hogy szemembe tűnjön ama roppant furcsa megállapítás, miszerint

a vadregényes Ruanda, Afrika gyöngyszeme, a 6. helyen tündököl e listán, megelőzve nem csak minket, hanem például a nők elnyomásában elítélhető Svájcot is.

Ők is csak a nyolcadik helyre szorultak a nőbarát Ruanda mögött. Mármost Ruanda az az ország, ahol, mint az emlékezetes, a hutuk és a tuszik némi afférba keveredtek és ennek során körülbelül egymillió embert mészároltak le.

Természetesen, nyilván nemi megkülönböztetés nélkül.

Az egyik első cselekmény is az volt, hogy

a miniszterelnök-asszonyt koncolták fel, vele együtt, a nemek közötti egyenlőség nevében, a férjét és egész családját.

Nyilván féltek, hogy Franciska megszólja őket. Annyira egyenlőek és kirekesztés-mentesek voltak, hogy a polgárháborús dzsemborikra nem csak nőket, hanem gyerekeket és négereket is meghívtak.

Ebből is látható mennyire jó nőnek lenni Ruandában.

Ha megvizsgáljuk a részleteket, miért is előz meg ennyire bennünket Ruanda, akkor például azt az elsőre megdöbbentő eredményt találjuk, hogy

ott a nők munkaerő-piaci részvétele magasabb mint a férfiaké, nem úgy mint elmaradott hazánkban.

Ha elgondolkodunk ezen persze van ésszerű magyarázat. Ruandában ugyanis az a helyzet, hogy a férfiak egymás agyonverésével, illetve az ellenség asszonyainak megerőszakolásával vannak elfoglalva, így a GDP előállítása az asszonyokra hárul.

E munka pontosan azt jelenti, hogy ők állnak sorba az ENSZ-segélyekért, majd pedig megfőzik azt a tömegmészárlásba megfáradt harcosoknak.

További előnye Ruandának, hogy – a jelentés szerint – a parlamentben több a nő, mint a férfi. Ez majd a következő mészárlásnál lesz érdekes. Nagyon fontos dolog a nők parlamenti részvétele, már csak azért is mert – mint tudjuk –

Paul Kagame elnök diktátorként irányítja az országot és így a parlament, benne az egyenlőnél is egyenlőbb női képviselőkkel, pusztán díszletként szerepel.

Ez a berendezkedés azért jó mert mostanában már csak azokat ölik meg, akikre az elnök rámutat és nem minden szembejövőt. Itt tartunk. Ruanda elöl, mi hátul, ott egyenlőek a nők, itt nem. Bizonyára tanulhatunk tőlük. Javaslom hát, hogy

Franciska, és a CEU gender tanszéke néhány évre költözzön át Ruandába és tanulmányozza az ottani áldott állapotokat.

Vihetnék magukkal Paprika Kingát és tetszőleges számú más menstruátort, akik megfigyelőként egyből részt is vehetnének a ruandai parlament fontos munkájában. Azt hiszem egy ilyen tanulmányi kirándulás – ha másra nem – arra jó lenne, hogy utána itthon – már ha egészben visszajönnek – még ők is jobban érezzék kicsit magukat.