
Olyan sűrű lett a hazaáruló mezőny idehaza, amit már nehéz átlátni. Mi azért mégis megpróbálunk különbséget tenni azok között, akik a kommunizmus ősbűnével árulták a hazát, valamint azon wannabe komcsik között, akik csak szeretnék ha a külföldi tartótisztek mögött bevethető hadsereg is állna arra az esetre, ha önnön tehetségük nem lenne elég ahhoz, hogy kellően árulják a hazát. Merthogy van itt az amerikai befolyásért kulcsoló, a külföldön mószeroló és persze olyan is, aki bármit elfogad, csak annak ne legyen köze a magyar érdekhez.
Az őskommunista
Az eredeti formában kihalófélben lévő típus, élőhelye olyan áporodott, az átmentett pártvagyon maradékán evickélő törzsközösség, mint például az MSZP. Senki sem tudja, hogy a tagoknak miért nem tűnik fel, hogy már nincs semmi a koncból, amelynek felosztása végett a pártban vannak még, de ez így van jól. Persze egyes II. kerületi polgármesterek „minden nap gondolnak a távozásra”, de ugye mi az alternatíva, ha a megújult komcsi pártok egyetlen stratégiája is az, hogy egy szép napon ők is MSZ(M)P lesznek.
Az árulkodós
Egy nagyon érdekes típus, ugyanis bármiféle cél, érdek, vagy értelem nélkül, puszta élvezetből igyekszik külföldön lejáratni hazánkat. Általában a Balaton távolról való elkerülése miatt saját maga által sosem látott ötezer forintos lángos miatt menekül– felfüggesztve az idehaza egyébként permanens éhezést– valamelyik nyugat-európai országba nyaralni, néhány hónapot, ahol aztán a vegánokat megszégyenítő kéretlen tolakodással közli mindenkivel, hogy ő bizony román. Ebből kifolyólag pedig JóemberTM. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy az elmúlt 13 évben bármelyik nap elindult volna már hátrahagyni a posványos mucsát. Csak valamin mindig elsiklott…
Az ügynök (1-es modell)
Nem összekeverendő az árulkodóssal, hiszen az ügynök korai verzióját úgy hozták létre, nem pusztán belpesti hévből gyűlöli Magyarországot. Persze munkája eredményességéhez ez is kell. Úgy mondanák a matematika nyelvén, hogy a haza utálata szükséges, de nem elégséges feltétel. Szóval a nagybetűs CIVIL archetípusáról beszélünk, aki Svédországban mesél gyerekeknek a magyar demokráciáról, pontosabban annak hiányáról. Vagy aki közgazdász létére látszólag nem képes felfogni, hogy ha Magyarország tárgyal Kínával, az ugyanúgy a normál ügymenet része, mintha Németország tárgyalna a keleti óriással. Nekik persze szabad. Németek, demokraták, stabil a kormány és a demokrácia. Ja az nem, de majd kijavítják. Az ő különlegességük az, hogy több-kevesebb pénzt kapnak bomlasztó tevékenységükért, ezzel megalapozva a következő típusnak. Így van idejük olyanokat kitalálni, mint hogy az őskomcsik által elkótyavetyélt Liszt Ferenc Repülőtér visszavásárlása csak a kínaiaknak kedvez. Szépen körbe is ért a társaság.
A második generációs ügynök
Feketeöves kamugép, akinek természetes élőhelye bármi, ami be van kamerázva, mikrofonozva. Szigorúan politikával foglalkozik, még akkor is, ha a választók ezt nem akarják. Bár sok tekintetben többet tud adni a tartótiszteknek, a finomhangolás még hiányzik, hiszen rettenetesen rosszul palástolja a külföldi finanszírozást. Van, akit emiatt fel is jelentettek.
Igaz, más országokban a fenti három típusra építkezve sikeres tudott lenni a negyedik csoport. Afganisztán különösen kedves lehet a hazánkban ismert ügynökök számára, de ne felejtsük el, hogy ilyen messzire azért nem kell utaznunk: elég csak a szomszédba áttekintenünk elrettentő példáért. Hazánkban ugyanakkor az ügynök tartós életvitelhez nem megfelelő a politikai klíma, így idővel tovább migrál. Legalábbis reméljük.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Sarolta
2023-09-23 at 10:12
A hazaárulók megbüntetését elvárjuk
Ezek a balkommcsilibsifasiszta banda nem tudja elfogadni az 52% népakaratot ez az arány egyedüli a világon és 14 éve mert
2026-ig biztos.
A polgárokat üldözik
lelki nyomorba taszitják a mocskos
árulásukkal,miattuk
az élet élvezhetettlen
24 órát az árulásuk
folyik és még büszkék
rá. Magyar kormány segits hogy legyen
egy kis kampány csend
butapesti csőcselék, proli
2023-09-14 at 08:05
Szomorú, hogy a butapesti csőcselék, proli, kitartja ezeket a hazaárulókat! Normálisabb országban ezeket megtapossák, agyonverik, de minimum hazaárulásért börtönbe zárják!
Orientál
2023-09-13 at 10:40
Elnézést kiegészítem Az egyik BALsors ezekkel …….
Orientál
2023-09-13 at 10:30
Egyik bal ezekkel a nemzetáruló balliberálisokkal és zöldekkel hogy ami állami vagyont ezek elherdáltak annak a fokozatos visszavásárlását FIDESZ-KDNP kormányok által na éppen maga az a Gyurcsány kritizálta az állami ezüstvagyon nemzeti tulajdonba visszavásárlását akik éppen a magyar gazdaságot nem csak szétlopták de ezt ahogy maga Gyurcsány mondta hogy reggel este és délben is hazudozásaikkal csinálták ráadásul még az EU-nak is gátlásaik nélkül hazudoztak amit persze maga az eu-s vezetés nagyon is tudott. Tehát ez az aljas gátlástalan hazudozó balliberális máz jellemzi Gyurcsányékat eu-s vezetést Sorosékat évtizedek óta.
oshon
2023-09-13 at 09:36
Romaniaban ilyeneknek hire pora sem … az olahok rogton kiirtottak ezeket , egesz csaladfajukat – majomig – “oszt” koszonik szepen jol , nagyon jol vannak ! Csak ugy szabadulunk ezektol a budos magyargyulolo arulo rablo-romboloktol ha visszavonjk magyar honpolgarsagukat es kirugdossuk hazankbol , es azoknak a budos magyargyuloloknek akik megis itt kavarjak tovabb a szrt egy “deniszkirijevsdit” rendezni , epp mint tettek minap ezek ukro-baratjaik a hozzajuk hasonlokkal … fujjj + hajraaa !!!
Királytigris
2023-09-13 at 09:29
A cikkben szereplők a Fidesz hasznos idiótái, mert tevékenységük erőteljesen kontraproduktív. Amíg ezek támadják Magyarországot, a Fidesz 2/3-a biztosítva van.
Egyébként ezek nem hazaárulók, mert Magyarország nem hazájuk. Ezek sorosi sameszek. Szaros Gyurka tartja ki őket, és az ő utasításait hajtják végre.
VB
2023-09-13 at 09:25
Ungarn über alles !
2023-09-13 at 09:04
Ha ez így is van, akkor ez egy direkt taktika. Amíg ezek itt vannak és köpködnek, árulkodnak, mocskolnak, addig a Fidesz 2/3 garantált. Le kell nyelni nekik, mert ha nem lesznek, akkor miért választanák vissza a Fideszt? Ha nem lenne ellenzék, akiket amúgy az ország nagy része megvet és/vagy nem érdekli, akkor mi értelme lenne?
Én mindig azt mondom, hogy a gyeplőt kell megfogni és időnként jobban meghúzni a szájkosárral együtt. De nem kell túlzottan sem, hagyni kell, hadd ugassanak. Amit művel a hazai ellenség az egy jó és intő példa arra, hogy “mi lenne ha…” . Tehát látja az ember, hogy miből választhat.
Budapest is ezért jó. Láthatják az emberek, hogy rohad szét, hogyan züllesztik vissza, hogyan süllyed nyomorba a város. Csak itt sokan vannak, akiket ez nem érdekel, nem érint, jó neki. Na, ezt kell egy kicsit jobban meglovagolni és bemutatni, hogy tessék emberek, ez van, ha ők vannak hatalmon.
un hun
2023-09-13 at 09:21
Én Ungarn über alles! véleményére rímelő kommentet akartam írni, de már olyan fölöslegesnek, annyira égbekiáltott, vagy inkább a vécécsészébe, szónak érzem, hogy inkább nem tettem meg. De ha már ő leírta akkor csatlakozom, igen, tenni kéne már valamit az ügynökök és szervezeteik ellen, nem távolról nézni és konstatálni, hogy igen, itt vannak és aktívak.
ila halo
2023-09-13 at 09:17
Egy a gond csupán ezzel a kitűnő írással, hogy a rangsorolt csoportok közül egyik se fogja olvasni. Akik pedig – vagyis többségben kormányhoz közeliként – tájékozódni szoktak itt, már évek óta ismerik ezeket a jófirma hazaárulókat.
Ungarn über alles !
2023-09-13 at 09:13
api01
09:03
KELLEMES VERGŐDÉST….látom neked már sikerült
kettő: szerinted nincs még elég a “sok-párt”ból
szerintem még sokk is !
három: az (el)nyomottságod erősen érződik
Ungarn über alles !
2023-09-13 at 09:04
lehet itt kisenciklopédiázni-vagy akár acsarkodni is a hazaárulókra, de ha kesztyűs kézzel símogatja őket a zOrbánrezsim, meg még fizeti is őket, meg még csukott szemmel tűrik hogy külföldről pénzeljék-uszítsák őket, akkor ne várják a közállapotok javulását !
…ja és nem a Fidesz léte a tét, hanem az Országé !
api01
2023-09-13 at 09:03
Nem igazán ide tartozik, de egy kis színes az Indexről – Méltányossági központ :
https://index.hu/belfold/2023/09/13/fidesz-politikatortenet-elemzes-ellenzek-partrendszer-parlament-orszaggyules-orban-viktor/
Az első magyarázat arról ad számot, hogy a magyar jobboldal az elmúlt több mint tíz évben leépítette a demokráciát és helyébe egy hibrid rezsimet állított.
A második magyarázat úgy szól, hogy a rendszerváltáskori sokpártrendszer helyébe a Fidesz egy kvázi egypártrendszert állított.
A harmadik magyarázat pedig az, hogy a magyar társadalomnak csupán egy kisebbsége támogatja valójában a rendszert, amely tehát lényegében csalással, manipulációval és a magyar társadalom elnyomásával tudja fenntartani a hatalmát.
KELLEMES VERGŐDÉST.
Theo
2023-09-13 at 08:42
Jó kezdés, ilyen cikket többet. 🙂
Baranyai Kisvárosi
2023-09-13 at 08:27
Ragyogó elemzés ,pontos meghatározás.Mindenki magára ismerhet.
Béla
2023-09-13 at 07:07
10/10