Alexander Van der Bellen osztrák államfő vett egy nagy levegőt és úgy döntött, itt az ideje annak, hogy a választói akarat nemcsak a parlament, hanem a kormány összetételében is leképeződjön. Sajtótájékoztató tartott, ahol bejelentette, megbízást adott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására hétfőn Herbert Kicklnek, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökének, Orbán Viktor szövetségesének, egyben a Patrióták Európáért alapítójának miután kimerítette az összes egyéb lehetőséget, de a választásokon nem győztes pártok koalíciós ügyeskedései nem vezettek sikerre.
Nyugat-Európában szinte példa nélküli, hogy a győztes párt alakíthat kormányt, amennyiben azt korábban az ellenfelei szélsőjobboldalinak bélyegezték. Alexander Van der Bellen osztrák államfő kénytelen volt a választásokon nyertes Kicklt megbízni azzal, hogy kezdjen tárgyalásokat a z Osztrák Néppárttal (ÖVP).
Persze azzal mentegette magát, hogy
a döntést nem volt könnyű meghoznia.
Való igaz, legalább tényleg nem virágesővel tiltakozott, ahogy az Anschluss ellen a legbátrabb osztrák hazafiak, hanem megpróbált összehozni egy ÖVP-SPÖ-NEOS koalíciót, nehogy az FPÖ adja a kancellárt. Hogy az új, jobb-jobb koalíció megszülessen, Karl Nehammer kancellár lemondott a pártelnöki tisztségről és az ÖVP élére az a Stocker került, aki elfogadta az FPÖ ajánlatát a koalíciós tárgyalások megkezdésére.
Ausztriában a kormányalakítási tárgyalások szombaton szakadtak meg váratlanul az ÖVP és a szociáldemokraták (SPÖ) között, miután a NEOS liberális párt előző nap meglepetésszerűen kilépett a hárompárti koalíciós egyeztetésekből. A tárgyalások azóta húzódnak, hogy az államfő októberben Karl Nehammer kancellárt bízta meg egy új kormány létrehozásával. A szeptember végén tartott választáson ugyan az FPÖ szerezte a legtöbb szavazatot, de akkor még minden osztrák politikai párt kijelentette: nem akar koalíciót kötni az általuk szélsőjobboldalinak tartott párttal. Nehammer azt az álláspontot képviselte, hogy nem fog az FPÖ vezetőjével együtt kormányozni. A kancellár múlt hétvégén bejelentett lemondása azonban más helyzetet teremtett, és az ÖVP egyik vezető politikusa, Wilfried Haslauer, Salzburg tartomány kormányzója úgy fogalmazott az ORF műsorszolgáltatónak nyilatkozva:
még nagyon az elején tartanak, az egyeztetések kimenetele nyitott”.
Az államfő és a kancellár döntéséhez az is hozzájárulhatott, hogy a közvélemény-kutatások szerint az FPÖ támogatottsága tovább nőtt a szeptemberi választás óta, miután a szavazók nem egészen értettek egyet azzal, hogy az elit felülírja a választói akaratot a morál és az Európai Unió értékeinek nevében. És az is, hogy az Egyesült Államokban nemsokára új éra kezdődik, aminek részeként az amerikai elnök nem fog szövetségesként tekinteni azokra az országokra, ahol nincsenek szabad és tisztességes választások, illetve a választások során létrejött realitásokat nem fogadja el a hatalmon lévő elit.
Angie
2025-01-07 at 15:00
Érdekes egybeesések, hogy most máshol is “hátralépnek” a baloldalon…!!!
Elgondolkodtató…!!!
aladin
2025-01-07 at 09:35
Èljen az Osztrák Szabadságpárt Kickllel az élen, baloldaliak nyitott az ut a szemétdombra.
na4
2025-01-07 at 07:11
Na végre. Hajrá FPÖ!
Asperrimus
2025-01-07 at 07:06
Nem vagyok biztos benne, hogy a libernyókák az érdekeik miatt beszélnek úgy, mintha a nemzeti és a náci ugyanaz volna, vagy csupán nem eléggé intelligensek ahhoz, hogy ezt felismerjék. Adolf Hitler úgy volt nemzeti, ahogyan a brüsszeliták demokraták. Arról nem beszélve, hogy szocialista volt – nemzeti szocialista – , nem pedig jobboldali. Ez kb. annyira nemzeti, mint amennyire népi a népi demokrácia. A nácik úgy masíroztak, hogy közben azt skandálták, hogy “Nem hiszünk mi sem Istenben, sem az ördögben!” Egy jobboldali ilyet nem gondol, de ha gondol is, nem mond, mert akkor nem jobboldali. A nácik azért voltak olyan brutálisak, hogy önmaguknak és egymásnak demonstrálják, hogy teljesen elszakadtak a zsidó-keresztény erkölcsiségtől. Ez pedig baloldali program. A mai baloldaliak elődei felismerték, hogy a náci baloldali testvérek nem tesznek jót az ő pedigréjüknek sem, és szélsőjobbnak kezdték nevezni a szélső balt, amit a mai utódok szajkóznak. Na, nem mintha a szélső jobb jobb volna a szélső balnál. A szélsőségesség minden formája olyan, mint a túlmozgásosság, csak ideológiai okai vannak. Mindezek fényében könnyen meglehet, hogy ötven-száz év múlva a demokratákat fogják hasonló kontextusban emlegetni, mint most a nácikat, mert azonosítani fogják őket a ma uralkodó elittel. Pedig ezeket sok névvel lehet illetni, de demokratáknak nem. Aki pedig azt gondolja, hogy a patriótáknak bármi közük van a nácikhoz, annak többre volna szüksége, mint némi történelmi visszacsatolásra.
Tudományos libsizmus
2025-01-06 at 20:51
A csalással hivatalba került Bellen rájött, hogy jobb, ha most kinevez egy szabadságpárti kormányfőt, mintsem új választás legyen, ahol tarolna a szabadságpárt.
Kérem szépen, ez az ótvar szargagyi “liberális demokrácia”.
Logikus
2025-01-06 at 20:32
Ló Vátesz
Több dolog felett is átsiklottál.
1) Ezek nem a szélsőjobbosok!
2) Ezek szerint bevallod, hogy az EU politikai okok miatt nem adja ide a pénzeket.
3) Tehát, szerinted jó volt szembemenni a választók akaratával és nem azt az embert bízni meg kormányalakítással, aki a legtöbb szavazatot kapta?
4) Tehát, ha nem olyan kormány kerül hatalomra, amit Brüsszel akar, akkor elvehetik a pénzt?
5) AKKOR HOL A DEMOKRÁCIA? HOL A NÉPEK, ORSZÁGOK SZUVERENITÁSA???
Ló Vátesz
2025-01-06 at 20:14
Tartós káosz lesz ebből, nem kormányzás. A szélsőjobb nem tud önállóan kormányozni, a lehetséges koalíciós partnerek pedig nem érdekeltek abban, hogy őket erősítsék, hiszen az az EU-s pénzek elvesztésével járhat, mint Magyarország esetében.
Tudományos libsizmus
2025-01-06 at 19:54
Bellen 2016-ban csalással lett államfő Labanciában. Ez a “zöld” faszszopó köcsög is belátta, hogy nem mehet szembe a nép akaratával? El sem hiszem.
aladin
2025-01-06 at 19:17
Chekke Faint
akkor elnézést én értettem rosszul.
Dusa Lajos
2025-01-06 at 18:46
Helyes, hogy így történt. Végre a többség akarata kezd érvényesülni a finnyás nyugaton is. De ez még csak a kezdet.
Mandula
2025-01-06 at 18:34
Monjon leeee Bellen is!
pampafu
2025-01-06 at 17:48
Osztrák Bellen Románia szintjére került. Neki kellene lemondania, mert nem a győztes
pártnak adott megbizást.
S.P.Q.R
2025-01-06 at 17:46
Nem meglepő, hogy éppen a magukat felsőbbrendúnek képzelő liberálfasiszták nyomatják a fasisztázást!!!
Aki nem úgy gondolkodik, ahogy ők, az csak fasiszta lehet, mi más? Ja, náci! Nyilván mindenki, különösen az a többszázezer osztrák mind náci és fasiszta, aki nem rájuk szavaz! A két szó különbségét sem ismerik.
Logikus
2025-01-06 at 17:45
Csak nem tudták megcsúfolni a választási eredményeket és a demokráciát!
A Teremtő nem engedte!
Erdeiborbolya
2025-01-06 at 17:28
Amennyiben Ursulát nem zárják be a pfizer ügy miatt, és nem fogják. Remélem indul a kötelezettség szegés, jogállamiság – gender – migráció miatt, de nem fog . Mert Ausztria az Ausztria.
Štefan Karácsony
2025-01-06 at 17:04
A liberálfasiszta Alexander Van der Bellen osztrák államfő vallomása!
Szlovákiából…..
gratuláció
2025-01-06 at 16:58
…kint lesznek a “szélsőjobbos” kormánnyal a vízből a sógiék…csakúgy mint magyarország a kóser álpatrióta álnemzeti álkonzervatív kormányával….áhhhh…beszélni se érdemes már róla
Chekke Faint
2025-01-06 at 16:45
#aladin
Én úgy gondolom ahogy leírtam. A nyugati kommunisták megint ki akarták golyózni a győztest. Nem jött össze.
A győztes kell megbízni kormányalakítással.
Egyéb okot kizárni mert az biztos, hogy nem a demokrácia.
No Para
2025-01-06 at 16:43
Mi baj lehet abból, hogy az idegengyűlölő, jogállamot megvető nácik ismét hatalomra jutnak?
púpos pityu
2025-01-06 at 16:26
Németországban ez SOHA nem fog bekövetkezni.
chatillon r
2025-01-06 at 16:24
nem volt könnyű? miért akarja felülbírálni a választók akaratát? ráadásul nincs többsége egyedül klicklnek. mi a franctól fél a komcsi?
aladin
2025-01-06 at 16:23
Chekke Faint
nem értem ez már 3 honapja huzodik, miért irja hogy a gyöztest elején megbizni, mit kéne még csináljon a gyöztes, gyözött és irány minnél hamarabb a munkába állni. Gondolom ön is igy gondolja?
Aldolf H. Itler
2025-01-06 at 16:14
Na végre megint egy igazi nemzeti párt vezeti Ausztriát. Ugyanúgy, ahogy 1938-ban.
Chekke Faint
2025-01-06 at 16:13
Hát ez tényleg nem egyszerű, mármint a győztest rögötn elején megbízni.
Mivé lett ez a kommunisták által agyonvert világ.