Pesti Srácok

Összetartást szervezett a Magyar Út DPK a Békemenet zárásaként

Összetartást szervezett a Magyar Út DPK a Békemenet zárásaként
Wittner Mária és Huth Gergely épp elindul a 2021. október 23-i Békemenetre, az R56 Szabadságharcos Söröző elől
Fotó: Horváth Péter Gyula

Közös vonulást, majd - a Hazatérés Templomában található Szabó Dezső Katakombaszínházban - találkozót szervez a Magyar Út DPK a Békemenetre. Felhívásukat Huth Gergely alapító tag ismertette.

Csatlakozzatok a Magyar Út DPK-csapatához a Békemeneten! - írja közösségi oldalán Huth Gergely, ismertetve a közösség felhívását, amely így folytatódik: "Mutassuk meg a világnak: senkinek sem hagyjuk, hogy letérítse hazánkat a magyar út politikájáról! A mostani Békemenet a legnagyobb lesz az eddigiek közül, és jó eséllyel számíthatunk rá, hogy nem csak a holdról, de Brüsszelből is jól fog látszani. Demonstráljuk közösen a nemzet egységét, és az összefogás erejét!"

 

A Magyar Út DPK 10:30-ra szervez gyülekezőt a Batthyány térre, ahonnan közösen vonulnak át a Margit-hídhoz, és csatlakoznak a Kossuth tér fele induló tömeghez. A Békemenet után pedig szeretettel várják a Magyar Út DPK tagjait egy levezető, borozgatós-ismerkedős, zenés beszélgetésre a Kossuth térhez közeli Hazatérés Templomában található Szabó Dezső Katakombaszínházba. (1054 Budapest, Szabadság tér 2.) A katakombaszínházban a tervek szerint rövid köszöntőt mondanak a DPK életre hívói, köztük Püski István, Tóth Máté, Stefka István, Lakó Anna, Bodnár Előd, Szabó Gergő, s természetesen a házigazda: Hegedűs Lóránt református lekész. Huth Gergely pedig felolvassa Döbrentei Kornél üzenetét és meghallgatják a költő új versét is. A közös eseményeket felelevenítő fotókiállítás, videóvetítés is kiegészíti majd az eseményt.

A Magyar Út DPK-hoz (elveikkel egyetértve) itt lehet csatlakozni a Facebookon: https://www.facebook.com/groups/magyarut

 

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.