Így működik a baloldali sajtószabadság: ha az ellenzék miniszterelnök-jelöltje számára kényelmetlen kérdést tesznek fel, azonnal megjelennek Márki-Zay...
Ronny Jackson szerint egyszerűen meglátszik az elnökön a leépülés, aki ezért kognitív teszt kitöltését is kérte Joe...
Hárommillió forintot ajánlott fel egyik barátjának egy férfi a Vas megyei Sitkén, hogy ölje meg a feleségét,...
Az Egyesült Államokban sem veszett ki teljesen a józan ész. Az iowai törvényhozók rájöttek, hogy nem fair...
Miközben a világ Ukrajnára figyel, Észak-Korea újra erősködni kezdett. A japán kormány tájékoztatása szerint az ország újabb,...
A kormány 17,5 százalékról nyolcvan százalékra fogja emelni az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét – mondta a miniszterelnök...
Hálásak vagyunk a magyar kormánynak, hogy támogatja az Oroszország elleni szankciókat, az unió döntését, hogy az Európai...
Megszűnik az általános maszkhordási kötelezettség hétfőn Magyarországon, így a MÁV–Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein is – közölte...
A baloldal a háború költségét is a magyar emberekkel fizettetné meg – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója...
A Magyar Nemzet nemrég leleplezte Soros György alapítványának terveit: több Skype-interjúrészletet is nyilvánosságra hoztak, amelyekből kiderül, hogy...
A balliberális pártok megsértik a sajtószabadságot – közölte Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a...
Az Alkotmánybíróság pénteken közzétett határozatában megsemmisítette azokat a bírósági ítéleteket, amelyek szerint Budai Gyula fideszes politikusnak a...
Továbbra is azt követeli Márki-Zay Péter, hogy Magyarország területén szállítsanak fegyvereket Ukrajnába – számol be az Origo....
Horváth Csaba nevét nemcsak a zuglói parkolási botrány sározza be. Az MSZP-s polgármesterhez köthető a K&H botrány,...
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó. Marosi Paula a közelmúltban is rendszeresen látogatta...
Tízből hat aktív szavazó, azaz 61 százalék szerint Orbán Viktor jobban tudja képviselni a magyar érdekeket, mint...
Hatalmas összefogás jellemzi Magyarországot, amióta elkezdődött az orosz–ukrán háború; adományok sokaságát gyűjtötték már össze különféle szervezetek országszerte....
Több ezer bűncselekmény, a kár sok százmillió forint. Az unokázós csalók a legvédtelenebbeket, az idős embereket csapják...
Kisorsolta a közmédia a referendumról szóló, valamint a parlamenti választáson listát állító pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok...
Bár több témát is terveztek a srácok, de végül megint csak Ukrajna maradt a középpontban. De most...
A Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként Novák Katalin köztársaságielnök-jelölt személyesen mérte fel Beregszászon a kárpátaljai lakosság és...
A kormány támogatja a hitéletet, az egyházi intézményeknek jelentős mértékű támogatást biztosít a fejlődéshez, fejlesztésekhez – mondta...
Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi...
Szijjártó Péter reagált az ukrán nagykövet mai kijelentéseire, miszerint nagy hiba, hogy Magyarország ki akar maradni a...
Niedermüller Péter után Józsefváros polgármestere is beszáll az autók kiszorításának baloldali projektjébe. Pikó András első körben csak...
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság pénteken egy Bács-Kiskun megyei háziorvos letartóztatását, aki a gyanú szerint pénzt fogadott el...
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben az ukrán határ közelében fekvő Tarpára látogatott....
Rekordot ért el az európai és a brit szabadpiaci földgázár pénteken. A földgáz szabadpiaci ára a hollandiai...
A háború kitörése óta a baloldal több szempontból is felelőtlen követeléseket fogalmazott meg. Háborúba taszítanák Magyarországot, ezzel...
Szentkirályi Alexandra a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: a magyar kormány a kezdetektől folyamatosan dolgozik azon,...
Sírva üzent a magyaroknak Ukrajna budapesti nagykövete, Nepop Ljubov egy péntek délutánra szervezett konferencián, ahol azt mondta:...
A baloldal és miniszterelnök-jelöltjük minden nap olajat öntenek a tűzre, minden nap veszélyeztetik Magyarország biztonságát, felelőtlen nyilatkozataik...
Az ukrajnai háborús helyzet miatt elhalasztják a március 25-26-ra tervezett CPAC Hungary konzervatív seregszemlét – jelentette be...
Magyarország biztosítja az orosz televíziók vételét beszüntető uniós döntés végrehajtását – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési...
A Századvég közelebbről megvizsgálta Márki-Zay Péter az orosz–ukrán válsággal kapcsolatos azon megnyilvánulásait, amelyek kockára teszik a magyarok...
Nagyon nehéz olyan szankciókat kitalálni, ami csak az orosz háború valódi felelőseit sújtja, ezért aztán mindenki, aki...
Szijjártó Péter közöségi oldalán élőben jelentkezett be a NATO-tagállamok külügyminisztereinek csúcsértekezletét követően. Kövesse velünk élőben a tárcavezető...
Kásler Miklós a Károlyi Sándor Kórházban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az Egészséges Budapest Program keretében több...
Afrika a kihívások, a lehetőségek és a jövő kontinense, Magyarország nemzeti érdeke pedig az, hogy béke, jólét...
Ukrajnát lerohanni és megtámadni bűn, háborúzni bűn, de az orosz agresszió és Putyin elítélése közben talán nem...
A háború kitörése óta Ukrajnában négy százalékkal, Oroszországban tizenegy százalékkal nőttek a betétek, az ügyfelek bizalma megvan...
Az elmúlt huszonnégy órában húsz esetben összesen kétszáznyolcvannyolc főt akadályoztak meg a rendőrök a hazánk területére történő...
Rendkívül veszélyes, felelőtlen követelésekkel állt elő a baloldal az ukrajnai háború kitörése óta. Azzal, hogy magyar fegyvereket...
Emmanuel Macron francia államfő csütörtök este hivatalosan is bejelentette, hogy újraindul az elnöki tisztségért az áprilisi elnökválasztáson....
Az ellátás egyelőre zavartalan, viszont a félelmek érezhetőek – mondta el Hortay Olivér a Pesti Riporter csütörtöki...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS