Pesti Srácok

Több mint félmilliárd forint értékben kapott új eszközöket a Károlyi Sándor Kórház

Több mint félmilliárd forint értékben kapott új eszközöket a Károlyi Sándor Kórház

Kásler Miklós a Károlyi Sándor Kórházban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az Egészséges Budapest Program keretében több mint ötszázötvenmillió forint értékben kapott orvostechnológiai és informatikai eszközöket az intézmény. Az emberi erőforrások minisztere szerint az eszközbeszerzés mellett két lépcsőben infrastruktúrafejlesztés is megvalósul a kórházban.

A miniszter arról beszélt is, hogy 2010 előtt a balliberális kormány "rendkívüli restrikciókat" vezetett be, megszüntetett nagy múltú, európai szintű intézményeket, bevezette a napidíjat, csökkentette a fizetéseket, és csökkent az egészségügyi dolgozók száma is.

– emelte ki a miniszter. A fejlesztések eredményeképpen sikerült a vidéki ellátórendszert egy hatszáz milliárd forintos csomagban megfelelő állapotba hozni, a 2017-ben elindult Egészséges Budapest Program keretében pedig a központi régió intézményeinek fejlesztése történik.

PestiSracok facebook image

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Budapest tizenegyedik számú választókerületében az újpesti szakrendelő fejlesztéséről beszélt, amelyre az elmúlt három évben a kormány csaknem másfélmilliárd forintot fordított. A politikus elmondta: a szakrendelő 2010 előtt a kórházhoz tartozott, de az akkori balliberális vezetés privatizálni akarta, ezért 2010-ben, amikor fideszes városvezetés lett, az önkormányzat saját kézbe vette, azóta pedig rengeteg fejlesztés valósult meg. Az épület felújítására, valamint orvostechnikai és informatikai eszközök beszerzésére kétszáznyolcvanöt millió forintot kapott a szakrendelő, amelyben jelenleg is zajlik az eddig üresen álló hetedik emelet beépítése, ahol fizikoterápiát végeznek majd, valamint bővül a tüdőgyógyászati szakrendelés is.

– ismertette Wintermantel Zsolt. Hozzátette: 2019-ben kilencvenmillió forintos támogatással kialakították az Újpesti Egészségfejlesztési Irodát.

– hangsúlyozta a fideszes politikus.

Kaszás Edit, a Károlyi Sándor Kórház főigazgatója azt hangoztatta, remélik, hogy a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően az újpesti Károlyi kórház meghatározó intézménye lehet az észak-pesti régiónak.

A sajtóanyag szerint a kórház az eszközbeszerzések során betegágyakat, betegőrző monitorokat, EKG- és ultrahangkészülékeket, defibrillátorokat, laboratóriumi és ápolási eszközöket, valamint számítógépeket, monitorokat, nyomtatókat, laptopokat, wifi-eszközöket, digitális képtároló és továbbító rendszert, és videokonferencia-berendezést kapott. Folyamatban van továbbá a kórház két épületszárnya között egy összekötő folyosó építése, amely várhatóan tizenegymilliárd forintba kerül majd, valamint felújítanak egy régi épületet, és épül egy új szárny is; ezekre várhatóan 9,8 milliárd forintot fordítanak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.