Több ezer bűncselekmény, a kár sok százmillió forint. Az unokázós csalók a legvédtelenebbeket, az idős embereket csapják be. Ennek most vége! A Budapesti Rendőr-főkapitányság ugyanis felszámolta az összes unokázós bűnszervezetet. Persze ez nem volt egyszerű; ehhez kellett egy különleges nyomozócsoport és sok éves megfeszített munka.
Az unokázós csalás kifejlesztését egy lengyel nemzetiségű, Németországban élő férfihez kötik, aztán szinte egész Európában elterjedt. A Hír TV Radar című műsorának stábja ott volt akkor, amikor a BRFK lecsapott a bűnözőkre. 2014-ben bukkantak fel az első unokázós csalók a fővárosban. Volt, amikor a csalók rendőrnek adták ki magukat, és arra hivatkozva kértek pénzt, hogy a bűncselekménybe keveredett unoka megússza a felelősségre vonást. Előfordult, hogy egy idős asszony több mint 20 milliót adott át egy szatyorban a csalóknak. A teljes adás megtekinthető ide kattintva.
Forrás: Metropol; Fotó: Stockphoto
Facebook hozzászólás
Orientál
2022-03-05 at 13:53
Facebook is segíti az ilyen bűnözőket a családi baráti viszonyok kitudódásukat. Nem meglepő hogy pont a nagyszülő 20 milliót leperkált az ilyen élősködőknek ,sok embernél a koruk előrehaladottsága is közrejátszik.
Lászlo54
2022-03-05 at 11:37
Van egy mondás,míg “szar van veréb is van”!
Rézmüves Gusztáv
2022-03-05 at 11:20
Egyébként honnan tudnak meg címeket, családi eseményeket ,családi feszültségek történeteit. unokákkal kapcsolatos érzelmi tartalmakról.
Úgy hogy az elszigetelt idős személyek elmondják ezeket a fiatal pszichológiailag felkészítet adat rögzitőinek. a találkozások során.
Akik türelmesen hallgatják meg őket, a számítógépek multimédia eszközei pedig valószinüsithetően dokumentálják azokat.
Én magam azt tapasztaltam, hogy ilyen termékeknek vásárló közönség találkozókat engedélyeznek Velnesz intézmények, szállodák, panziók , konferencia termek működtetői
Rézmüves Gusztáv
2022-03-05 at 10:57
Amlodipin
Bejegyzésére
Apellálva.
————
A magyar kereskedelmi kamera olyan lobbi tevékenységet fejt ki.
Amely marketing célú rendezvények megrendezését engedélyezve.
Hajlott korú idős embereknek értékesítenek áruféleségeket.
Úgy kérem, hogy az említet, idősek címeit az engedélyük nélkül bocsátják e kétes erkölcsű vállalkozások rendelkezésére.
Itt lenne az ideje, hogy a kereskedők kamerája tetemes bírságot fizessen.
A kisnyugdíjas beteg személyek áruhitel jelegű tartozásokba való bele rángatásának elősegítéséért.
Ha nem képes e szerv a fogyasztói társadalomban a közelvárásoknak megfelelve működni.
Távozzon a palettáról.
A társadalom nem kereskedői többségének megalapozott elvárása lenne ez.
Amlodipin
2022-03-05 at 09:48
Az egészségügyi “kivizsgálók” maffiáját is fel kellene számolni!! Rengeteg, főleg idősebb embert csapnak be ma is. Folyamatosan telefonálnak, hogy különféle ingyenes kivizsgálásokra hívják az embereket, majd ott rávegyék, hogy sok százezerért semmit se érő “gyógyeszközöket” vásároljanak. Több évtizede megy ez a”játék is”, mégsem büntetik ezeket a csalókat.
Csámpás Marcsa
2022-03-05 at 09:15
Pandora
2022-03-05 at 08:07
Pontosan!
Az észszerű, ugye, az lenne, ha azonnal hívná az unokát.
De ha azt állítja a csaló, hogy az unoka elérhetetlen,
tönkrement a telefonja, azért kérte meg őt, hogy hívja
a nagymamát és sürgős, stb., akkor könnyen lépre mehet.
Vagy hívja az unoka apját, anyját, vagy bárkit a családból.
Ha van.
A már nagyon idős embert álmából felverik, azt sem tudja,
hány óra, csak a pánik, hogy az unoka életveszélyben,
egzisztenciális veszélyben, netán börtön fenyegeti ártatlanul,
stb. azonnali cselekvésre ösztönzi.
Akár ki is figyelhetik a kiszemeltet, hogy egyedül él-e,
vannak-e szomszédok, milyen mozgásképességű, akár meg is
szólíthatják valamilyen ürüggyel, s tapasztalhatják, milyen
a felfogó képessége, figyelme, stb. Azt is tudják róla,
hogy van-e unokája. Biztosra mennek.
Példa:
Idős hölgy vagy férfi. Kerekes-kosaras járókerettel jön-megy.
A járdán, a lépcsőn, a villamosról föl-le nehezen küzd meg vele.
Fiatalember segít neki, beszédbe elegyednek:
-Nehéz lehet ezzel a tele kosaras kocsival is közlekedni. Nincs aki bevásároljon?
-Á, dolgoznak a fiamék, nem érnek rá.
-És az unokák?
-Felnőttek, még tanulnak, élik az életüket.
-Hány unoka van?
-Kettő. A nagyobbik 20 éves, a kisebbik még gimnazista, 17 éves.
.
Na, ebből nagyon sok fontos információt kap egy “segítőkész” fiatalember.
Már csak az a kérdés, hogy a telefonszámát hogyan szerzik meg.
G. A.
2022-03-05 at 08:49
Pandora
2022-03-05 at 08:07
KO!
Nincs minden idős mellett odafigyelő családtag, aki felvilágosítaná az ilyen veszélyekről.
Szerintem a rendőrségnek is megelőző akciókat kellene folytatnia, pl. felhívó szórólapokkal, a társasházak közös képviselőinek bevonásával.
Most ezt felszámolták. Csönd lesz, aztán kezdődik elölről. lAlany mindig lesz rá.
Pandora
2022-03-05 at 08:07
Kedves Obsitos ! Az átvert időseket nagyon rafinált módszerrel,mondhatni pszichológiai trükkökkel tévesztették meg. Ha az éjszaka kellős közepén hívják fel a kiszemelt áldozatot,bizony az álmából felvert nem a legjobb agyi tevékenységet fogja produkálni (lehet ,hogy ön igen ) és az unokázós csalók komoly “környezettanulmányokat folytattak,hogy áldozataik beleessenek a csapdába.Fiatalon,vagy relative fiatalon lehet az áldozatokra dehonesztáló megállapításokat tenni,de a sorsa mindenkit elér………
obsitos
2022-03-05 at 07:40
Mindig szerettem az ezekről szóló híreket.
Igen komoly felderítést (!) igényel kideríteni, hogy van-e egyáltalán unokám, van-e egyáltalán bármilyen járműve (nekem pl. 33 éves koromig csak biciklim volt),
vagyok-e olyan hülye, hogy a saját unokámat fel sem hívom;
vadidegen embereknek hatalmas összegeket odaadok-e;
van-e egyáltalán pénzem a párnacihában, sütőben, kályhalyukban.
Ha mindez megvolt, egészségükre, mert az addig feleslegesen heverő pénzeket legalább felhasználták!!!!!