Magyarországon utoljára 1944 és 1953 között volt elitváltás. A második világháborúig regnáló elit eltüntetését már a megszálló németek és a nyilasok is megkezdték, majd a Vörös Hadsereg és a kommunisták fejezték be. Az ötvenes évek elejére gyakorlatilag eltűnt a korábbi Magyarország teljes politikai, kulturális, gazdasági elitje, a helyi társadalmi elitek nagy részével, a falvak és kisvárosok tekintélyes embereivel, önálló egzisztenciáival együtt. Vagy megölték, vagy mindenüket elrabolták és bebörtönözték őket, sokszor a családjukkal együtt, vagy a kirablásuk után minden társadalmi szerepvállalásból kiparancsolták őket és elüldözték onnan, ahol ismert emberek voltak. A kommunisták teljes elitcserét hajtottak végre.
Az elitcsere következménye persze az ország teljes lezüllése volt, gazdasági csőd és szinte minden társadalmi alrendszer működésképtelenné vált, kivéve a terrorszervezeteket, mert azokat, úgy látszik ösztönösen és „hatékonyan” képesek voltak működtetni azok az elmebeteg szadista tömeggyilkosok, akik a kommunista párt derékhadát és elitjét alkották. A konszolidálódó Kádár-rendszer elfelejtette velünk, hogy a hatalmi elitjének jelentős része eredetileg rablógyilkos volt. Ahogy azt is, hogy kulturális elitje és értelmisége szinte teljes egészében végig asszisztálta a rendszer terrorját, azzal egyetértett és azt a saját előrejutására használta fel.
A rendszer második generációját, a reformkommunistákat és a baloldali értelmiséget, akik mostanában éppen a magyar kultúra és társadalomtudomány nagy öregjei, ezek a szadista elmebeteg tömeggyilkosok nevelték fel, válogatták ki, helyezték pozícióba. Az, hogy ezt viszonylag békés körülmények között, már gyilkosság és rablások nélkül, valamennyire a látszatra adva is kellett tenniük, az csak Kádárnak köszönhető, aki nem tartozott a szokásos kommunista gyilkosok közé, nem élvezte a gyilkolást, habár a hatvanas évek közepéig a rendszer szükséges eszközének tartotta.
A teljes elitváltás a magyar kulturális hagyomány szinte teljes megszakadását eredményezte, amit a hatvanas években a téeszesítés következményeként a teljes magyar paraszti kultúra pusztulása is követett. Aminek lerombolását, az azzal járó még nem egyszer gyilkosságba torkolló erőszakkal együtt, a pártértelmiség nem hogy helyeselte, hanem kifejezetten élvezettel tekintett a parasztság szenvedéseire. Még a paraszti származásúak is, mert ők is gyűlölték a paraszti életformában megnyilvánuló önállóságot, felelősségvállalást, a falvak közösségeiben működő normális racionalitást, amelynek semmi szüksége nem volt a kommunista ideológiára ahhoz, hogy működjön és normális életlehetőségeket teremtsen. És így persze a magyar falvaknak és kisvárosoknak kommunista értelmiségiekre, ideológiai komisszárokra sem volt szüksége. A kommunisták is vidéken döbbentek rá a saját jelentéktelenségükre, ugyanúgy, ahogy mai utódaik, a liberálisok is a vidékben, nem városiakban találják meg a fő ellenségüket.
A konszolidáció során persze az orvosi és a természettudományos elit jelentős része visszakapta a politikai némasága fejében a tudományos pozícióit, mert ezeken a területeken nem lehetett úgy csalni, mint az ideológiatudományokban. A magyar történelemtudomány teljesen marxizálódott, a társadalomtudomány még a nyolcvanas években is teljesen ideológiai alapon nyugodott. Ezeknek a területeknek az elitjeit, ahogy a kulturális eliteket is, a rendszerváltás érintetlenül hagyta. Ahogy azokat az ideológiai és erkölcsi zagyvaságokat is, amiket a saját kiválóságukról, egyedülállóságukról, fontosságáról a fejükben őrizgettek. Miután csak nekik voltak nyugati kapcsolataik, mert csak nekik engedte meg a rendszer, pillanatok alatt át tudtak vedleni szociáldemokratává vagy liberálissá. Minden fajta kritika nélkül vették át és veszik át azokat az ideológiai baromságokat azóta is, amelyeket a nyugati haladárok kitalálnak. Egyetlen nyugati liberális gondolatot sem sikerült adaptálniuk Közép-Európára, csak szolgai másolásra képesek. Egyedül hatalomtechnikában jók, miután sok „tudományterületen” kizárólagos befolyással rendelkeznek, harminc évvel az állítólagos változások után is totális ideológiai és szakmai uralmat gyakorolnak a hitbizományuknak tekintett intézmények, szakmák felett. Minden kinevezési jogukat sikerült megőrizniük, gyakorlatilag Budapesten például színházigazgatót még mindig az 1968-as Budapesti Pártbizottság hozzájárulásával lehet csak pozícióba helyezni.
És most már a negyvenes-ötvenes-hatvanas évek tömeggyilkosságai után a negyedik nemzedéket és gyakorlatilag az ötvenedik évjáratot nevelik fel kommunista-liberális, vagyis bolsevik szellemben. Kilencven után volt egy rövid idő, amikor a társadalomtudományokban és a művészetekben visszahúzódtak egy kicsit, de ezt bőségesen ellensúlyozta az akkori 99 százalékos sajtófölényük. Korábbi aljas bűneiket további hasonló gazemberségekkel tetézték. Teljesen elszigetelték a magyar konzervativizmust a nyugattól, nemcsak a politikai baltól, hanem a konzervatív eszmeáramlatoktól is, mert mindig teljes gátlástalansággal nácizták a jobboldalt és nem mellesleg a teljes magyar népet. Ebben a 2010-es évekig teljes sikert arattak. Sikerrel szigetelték el Magyarországot a posztszovjet térség országaitól és az ottani újraéledő kultúráktól is, mert képesek voltak a szovjetek és a nem mellesleg a pánszláv eszme kiszolgálásából azonnal átugrani valamelyik nyugati fizetési listára. Ideológiai céljuk Magyarország geopolitikai elszigetelése is.
Magyarországnak ma olyan kulturális és társadalomtudományos elitje van, amely befolyásában, szerkezetében, erőszakosságában, magyarellenességében nem különbözik a pártállam legrosszabb éveinek elitjeitől jelentősen. Nem liberális, tehát autonóm, valóban szabad társadalomtudomány és művészet csak szigetekben létezik, egy-egy véletlenül pozícióba került valódi szakember körül vagy az új intézményekben.
Ezek az emberek a végsőkig harcolni fognak, hiszen némelyiknek nemcsak az ideológiai gyerekei, hanem az unokái is már évtizedek óta vezető pozícióban vannak, és látják maguk előtt az általuk „nevelt” és kiképzett következő nemzedékeket is.
Harminc éve hagyjuk, hogy rendes virtigli kommunisták, karrierlovagok, közöttük tömegével a különböző titkos kommunista hálózatok emberei neveljék a gyerekeinket, döntő hatással legyenek a történelem és irodalom oktatásra, a teljes vizuális kultúrára, a színházakra, mindenre, ami tömegkommunikáció. Vagyis gyakorlatilag az ország teljes hangulatára.
Ez a banda csinált ebből a remek, élhető országból egy rossz hangulatú, gyűlölettel teli helyet, ezek tesznek meg mindennap a teljes közpénzből fizetett munkaidejükben mindent, hogy a színházlátogató, a magyar film, a kereskedelmi média nézője, olvasója rosszkedvűen vagy saját hazáját megvető érzéssel élje az életét.
Egy ország mindig egy hangulat, egy életérzés. Mi állami pénzből több ezer olyan embert tartunk el nagypolgári színvonalon, akiknek az a fő projektje, hogy elvegye a kedvünket az élettől, a magyarságunktól. Tulajdonképpen a diktatúra kulturális elitjét finanszírozzuk még mindig.
Ezek sosem voltak alkalmasnak elitnek, még a diktatúra kulturális elitjeként is kudarcot vallottak. Az elit helyén vannak, de sose közelítették meg minőségben ezt a kategóriát.
Nem hozott megbékélést a rendszerváltás azon gesztusa, hogy nem lesz számonkérés. Minden gyilkos megúszta, minden rabló megúszta, és mindenki, aki karriervágyból, jellemtelenségből szolgálta a diktatúrát, megúszta. Sőt, harminc évet tettek bele abba, hogy felmagasztosuljanak és erkölcsi magaslatról ítéljék el azokat, akik kétségbe merik vonni a szakmai alkalmasságukat és az erkölcsi hivatkozásaikat.
Csodát már nem tehetünk, de nem engedhetjük meg, hogy továbbra is ezek neveljék a gyerekeinket.
Mert ugyanolyan kudarcos, jellemtelen senkivé nevelik őket, mint amilyennek ők bizonyultak. A tehetség pedig nem mentség a jellemtelenségre. Mert végül mindig csak az utóbbi számít. Ez a társaság ráadásul békével elmehet, pedig nagyon nem békével jött és főleg nem békésen uralkodott.
Az ősbűnt mi is elkövettük, hagytuk, hogy ezek neveljék fel a következő nemzedékeket. Szembe kell néznünk ezzel a hibával, mert különben semmi nem marad a kultúránkból és a nemzetünkből, a magyarságból.
Ubul
2020-10-26 at 10:16
Egyre többen látják az igazságot, s egyre többen merik ki is mondani. Csak ellene nem mer tenni senki. Csak fortyogunk, s még mindig úri ember módjára viszonyolunk az ellenséghez, miközben bekerítenek bennünket.
Antall József jó ember volt, de gyenge kezû, s legnagyobb bűne az volt, hogy olyan embereket fogadott fel maga mellé, mint Jeszenszky Géza, vagy Bod Péter Ákos. Hogy hagyta magát csőbehúzni és beleegyezett, hogy “Árpi bácsi” legyen a köztársasági elnök. Sőt hagyta, hogy Sólyom László megakadályozza a bolsik elszámoltatását. Már az elején elhibáztuk. S hogy mi lesz 2022-ben? Csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e kiköszörülni a hibákat. Ha komolyan vesszük, hogy mindenki szavazata számít, s többen szavazunk a Fideszre, mint 2018-ban, akkor sikerülni fog, mert sikerülni kell legyőzni a “Sátánt”.
Torkos Istvan
2020-10-06 at 11:25
Minden szó igaz.
Na ez
2020-09-12 at 11:50
Sorosista SZDSZ-esek képépükben ,lelkületében hazát kiárusításukban hazát elárulásukban ,kifosztásukban ,meglopásukban ,csődbe beSorosozásukban – szándékosan írtam így – értsd TŐZSDE – már akkor ott voltak ezek a sztálinista és hitlerista Gyurcsányistáikkal és zsidózó jobbikosaikkal 1990-ben startra készen.
bali
2020-09-11 at 18:18
Salamander 2020 09-06 at 18:14 Mert Ő is ezt látta,az apjától.Ezt ismeri.Akkor miért változtatna rajta?
Hesslerezredes
2020-09-11 at 10:17
Ha Konrád Adeanuer 1945 után azt nézte volna, hogy az újjáépítendő Németországban állami pozíciót csak olyan ember tölthessen be, aki NEM a volt az nácipárt tagja/szimpatizánsa/a német hadsereg tagja stb., akkor konkrétan nem talált volna senkit egész Németországban.
Mi magyarok meg aztán pláne nem engedhettük meg azt a luxust, hogy mindazokat (és családtagjaikat – így együtt kb. az ország lakosságának negyede, de inkább egyharmada), akik tagjai voltak az állampártnak vagy pártonkívüliként akár még ‘vörösebbek’ voltak, mint egyes párttagok, végleg kirekesszük a 90 utáni ország életéből.
Az a baj, hogy ennek a tömegnek egy jelentős – félek, a többségi – részét nem sikerült az ún. jobboldal (helyesebb volna: patrióta oldalt mondani) oldalára állítani a mai napig sem.
Finta András
2020-09-09 at 19:49
Nahát’ -nak :
Bíráló véleményével,- mint a többi ésszel megírttal egyetértek. De van egy nagy tévedése. Már nyá. mérnökként kijelenthetem, hogy (kb.) 1965-1975 között senkit nem vettek fel pl. a “BME-re” Megfelelő “Felvételi” nélkül. Ebben az időablakban bizonyosan. Ide tartozom magam és ismerős kollégáim, akik Nappali tagozaton diplomáztunk. Tömörítve, a “hallgatói” jogviszonyt ha el is lehetne érni protekcióval, ez csak egy szemeszterre (!) adna hallgatói statust. Mert legtöbb tantárgyból /nem olyanból, mint egy ‘szííínészképzőn’ egy vers’, vagy egy beugrós-libelle’ …/ a félévi vizsga feltétele tárgyanként egy gyak.jegy, ami többnyire 4-6 ZH.-ból áll. Akik nem “büfé”-szakokra vagy tánciskolába jártak, ezt értik.Voltak ez utóbbiban kisebb kivételek. De ez kizárólagosan külföldi hallgatók (nem irigyellt) kis hátszele’ volt csak. Mi, egy-egy Tankörben, így is tudtuk, ki-kicsoda-mennyi./ha elfogadja indokul/ Ami valós, – nem panaszkodva, de korrekten : (Hogy tudja az Ön korosztálya, – tudja NyIg, a PM, az EMI, a ITM, a Min.Elnökség …, mindenki)Az eeetársak’ hatalma /a valós-termelő szférában munkahelyeken érvényesült/ Kezdve a béreken. Főleg a melós’ munkakörökkel összemérhető-rokon területeken. Itt akkor közel azonos volt a /ma nyd.-alapot képező/ bér melós-mérnök közt. De, hallottak a kis “f”-besorolásról? No, ez már működött a “felvételiknél” és minden borítékon kívüli, jellemzően anyagi végeredménynél… Hallottak-e a “produktív” és “improduktív” munkaköri besorolásról ? Önök szerint egy mérnök hova került ? Egy orvos hova ? Ha pl. összeházasodtak, lakás kellene /néhány év Külön albérlet után/ akkor a Kerületi Tanács lakásosztályán az eetársnő mit mondott ? (méltatlan, szégyellem, de benne volt a 2:0)Mert lakás-vásárlási otp hitel NEM volt. Majd utána, egy kutatóintézetben, ahol másoddiploma után ácsingóztam’ /csak a trv. tan. szab. miatt/ A Kisz-Mszmp-Szakszerv. hármasfogat “javaslata” nélkül csináltam végig… Egyszer talán megírom, részletesebben. Van még benne csavar. Talán egy cocilista’ színdarabban. Liberálisan-hitelesen, ingyén’ . Ebbe kössön bele egy mai hiteles’ művész !
Messire
2020-09-09 at 10:05
Botondot régóta figyelem a médiában, jól látja a dolgokat és most egészen kiváló cikket írt. Szerintem az elmúlt évek egyik legfontosabb publicisztikája! Ahhoz, hogy ne kommunisták hatalomgyakorlási módszerével szerezzük vissza a kultúránkat, magyarságunkat és azokat a tereket ahol még “nem volt rendszerváltás” sajnos még mindig hosszú-hosszú időre és szívós munkára van szükség, hiszen végig orkánerejű széllel szemben kell ezt véghezvinni. A dátumok kapcsán ne tévedjünk, : a lényegi rendszerváltás igazából csak 2010-től kezdődött Orbánék építkezése és stratégiája jól látható módon megtervezett, mert előszőr át kell venni a a gazdaság feletti ellenőrzést (hazai burzsoázia NER -rendszer, MNB) majd miután eléggé “önhordó” lesz a gazdaságunk és kevésbé vagyunk gazdaságilag és pénzügyileg zsarolhatók, na akkor lehet elkezdeni kiganyézni Augiász istállójának azt a zugát, ami az oktatással és kultúrával kapcsolatos. A mostani történések ennek előszelei. Azt azért ne feledjük, hogy 10 milliós ország vagyunk korlátozott gazdasági és katonai potenciállal, a hazai ellenzék és az ellenzéki sajtó pedig szinte 100%-ban külföldi zsoldban áll. (ahogy a kommunista rendszer előtti érában is így volt velük) Ahhoz, hogy ezt a csatát megnyerjük erős szövetségesekre van szükségünk és még 2 választási ciklust meg kell nyerni.
Esvány
2020-09-07 at 23:29
BB! Remek!
l
2020-09-07 at 19:19
Basszus. Ennyire jó írást már nagyon régen vagy sosem olvastam. Minden mondata telitalálat. Gratulálok.
Nagy Mátyás
2020-09-07 at 05:22
Így van!
“teccettek volna forradalmat csinálni” – mondta volt másoknak.
De az, hogy belesétál ilyen (még egy kamasznak is szembeötlő) csapdába? Mert akik az AB-ot uralják, azok mindent uralnak… és csak egy telefon is elég volt Göncznek a normakontrollhoz. Sapienti sat.
endre
2020-09-06 at 23:17
Ha egy jogállamban posztumusz kitüntethetnek valakit, akkor miért nem lehet posztumusz elítélni azokat a kommunista vezetőket, akiknek emberek halála és vére tapad a kezeikhez? A teljesség igénye nélkül például Kádár Jánost, Péter Gábort, Farkas Vladimirt, Gerő Ernőt valamint azokat akik bizonyíthatóan bűnt követtek el.
Welszibard
2020-09-06 at 23:04
Nem volt szerencsés – egyedül – bedobni Vidnyánszky Attilát ebbe a nagyon mély vízbe.
Hol vannak mellőle a bajtársi segítők?
Az derék dolog, hogy a jobboldali és konzervatív újságírók kiállnak mellette a cikkeikkel,
de vegyünk példát a ballibtől:
írók
költők
szociológusok
építészek
művészek: képzőművészek, színészek, építészek, zeneszerzők
történészek, társadalomtudósok, tanárok
Vállalkozók, mezőgazdászok, stb.
Sokaságát kell naponta jól megszerkesztett riportokban megszólaltatni.
Ez hatalmas médiamunka, de nem kell rá sajnálni a pénzt, mert a másik oldal is ezt csinálja.
És ami a legfontosabb: a minőség! Nyerni csak az tud, aki jobb, illetve jobbat tud nyújtani a másiknál.
(Németh László: A minőség forradalma).
Keresni kell a nemzetileg elkötelezett embereket és megszólaltatni őket, minál előbb
mert egy újságíró nem tudhat mindent.
Torockó
2020-09-06 at 22:30
Tökéletes kórtünet. Saját gyávaságunk, balgaságunk és elhülyítettségünk okait és eredményeit (katasztrófáit) láthatjuk.
Már 1990-től így látom magam is.