Pesti Srácok

Európában akar élni az afrikai fiatalok zöme, 180 millió ember kelhet útra a közel jövőben

Európában akar élni az afrikai fiatalok zöme, 180 millió ember kelhet útra a közel jövőben

Egy dél-afrikai befektető cég által finanszírozott kutatás szerint az afrikai fiatalok több mint fele szeretne Európába vagy Észak-Amerikába vándorolni. Afrika gyorsan növekvő népességében 360 millió 15 és 30 év közötti ember él. Ez a szám nagyobb, mint az Egyesült Államok 320 milliós lakossága. Ha ezen csoportnak csupán a fele akar kivándorolni, az is azt jelenti, hogy akár a közeljövőben is 180 millió ember kelhet útnak a jobb élet reményében – olvasható a V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében.

Egy több mint 4500, 18–24 éves afrikai fiatal körében végzett új felmérés szerint 52 százalékuk fontolóra veszi az Európába vagy Észak-Amerikába való kivándorlást a következő néhány évben. Az indokok között a gazdasági nehézségeket és az oktatási lehetőségek hiányát nevezték meg a legfőbb oknak. A jelentés megjegyezte, hogy a nyugati befektetők profitálhatnának és a migrációs nyomást is csökkentenék, ha afrikaiakat alkalmaznának, hogy amerikai gyártmányú termékeket és szolgáltatásokat értékesítsenek a kontinensen.

– véli a felmérés mögött álló Ivor Ichikowitz kutató. Jelenleg az amerikai vállalatokra azonban nem helyez a kormány nagy nyomást annak érdekében, hogy termékeket és szolgáltatásokat exportáljanak az afrikai fogyasztóknak. A nyomás hiányának egyik oka az, hogy a szövetségi kormány támogatja a Közép- és Dél-Amerikából származó illegális bevándorlók befogadását.

PestiSracok facebook image

– mondta Douglas Holtz-Eakin, az American Action Forum elnöke. Az Afrikába irányuló amerikai közvetlen befektetések a 2000-es 11 milliárd dollárról 2014-re 69 milliárd dollárra emelkedtek, 2020-ra azonban ez az összeg 47,5 milliárd dollárra esett vissza.

Tanulatlan, nehezen integrálható bevándorlók

Egy hasonló, 2019-es felmérés szerint a leendő afrikai migránsok ötöde, vagyis mindössze 45 millió ember akar az Egyesült Államokba vándorolni; minden negyedik potenciális migráns a könnyebben elérhető Európában akar eljutni, hogy ott jobb életkörülmények között élhessen. Azonban Európában valószínűleg már korántsem fogadnák olyan szívesen ezeket a többségében alacsonyan képzett, a társadalomba nehezen integrálható bevándorlókat. Ezt bizonyítja egy közvélemény-kutatás is, amely azt mutatja, hogy a franciák csaknem kétharmada úgy véli, hogy a bevándorlás szintje túl magas az országban. A nemrég közzétett felmérés szerint a franciák 65 százaléka elégedetlen a bevándorlás növekedésének jelenlegi tendenciájával, és úgy véli, hogy ez olyan égető probléma, amellyel foglalkozni kell. Arra a kérdésre, hogy túlságosan sok bevándorlót fogad-e be Franciaország, a válaszadók 65 százaléka válaszolt igennel. Ezzel szemben a válaszadóknak csak 35 százaléka nem ért egyet az állítással.

A francia műzöldek tárt karokkal várják a migránsokat

A felmérés jelentős felfogásbeli különbséget tárt fel a generációk között. A 18–24 éves korosztály volt az egyetlen csoport, amelyik nem gondolta, hogy Franciaország túl sok bevándorlót fogad be. A korosztályba tartozók 60 százaléka nem értett egyet az állítással. Ezzel szemben az 50–64 évesek 72 százaléka, míg a 25–34 évesek 69 százaléka változtatna a jelenlegi, befogadáson alapuló migrációs politikán. A politikai ideológiákat figyelembe véve is egyértelmű volt a megosztottság. A szocialisták 65 százaléka, a környezetvédők 62 százaléka szerint nem túl magas a bevándorlás mértéke. Eközben a jobboldali LREM támogatók 59 százaléka gondolja úgy, hogy túl magas a bevándorlás mértéke az országban, a jobbközép Les Républicains-szimpatizánsok körében pedig ez az arány eléri a 95 százalékot. A Reconquête és a Nemzeti Összefogás hívei között egyöntetű volt a vélemény, 100 százalékuk értett egyet az állítással.

Forrás: V4NA; Fotó: MTI/EPA/José M. Rincón

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.