Öreg és bölcs barátom szerint az irodalom akkor született, amikor az ősemberek beszámoltak a tűz körül egymásnak a vadászat dicső izgalmairól, és az egyikük hazudott. Nem eltagadva például Tom Cooper vagy Rácz András munkásságának irodalmi értékét, lassan fel kell tennünk a kérdést: közelebb kerültünk a céljainkhoz, Ukrajna totális győzelméhez és Oroszország összeomlásához azzal, hogy hazudtunk egymásnak?
Putyin puding, rákos, meghalt, fél töke van, teljesen megbolondult, ki sem mer jönni a barlangjából, ha kijön, akkor dublőrök helyettesítik, valamint Ukrajna áttörte az összes orosz védelmi vonalat, útban van a Krím-félsziget felé, ahonnan a gyáva, háborúzni képtelen, rossz minőségű második világháborús ásókkal felfegyverzett, mosógépekből kiszerelt csipekből nyugati technológia nélkül rakétát nem gyártó, az Oryx adatbázis szerint (ami a brit titkosszolgálat után a második legmegbízhatóbb forrás) mínusz 1700 tankkal rendelkező, 95 százalékban elpusztult orosz hadsereg elmenekült. Oké, ezeket hallottuk az elmúlt évben, aki meg esetleg kételkedett ezekben a legjobb szakértők által kijelentett roppant hiteles információkban, az ugye orosz ügynök, Putyin csicskája, az emberiség ellensége, továbbá egy f@sz.
De akkor most, a 2024-es év elején tényleg tegyük fel végre a kérdést: előrébb vagyunk azzal, hogy hazudtunk egymásnak?
Mert komolyan érdekelne, hogy milyen logikai láncolatot tételeztünk fel amögött, hogy mondjuk Tom Cooper kielemzi, hogy ma is meghalt az összes orosz katona, miután gyalogsági ásókkal rázavarták őket az ukrán állásokra az alkoholista tábornokaik, és hogy győznek az ukránok? Meg elérték-e a Krím-félszigetet az ukránok annak köszönhetően, hogy Rácz András szerint Robert C. Castel orosz ügynök, valamint amatőr, mert nem pontosan definiálta a védelmi vonal fogalmát, amiből az összeset áttörték az ukránok? Mert rendben, az oroszok orkok, primitívek, gyávák, elfogytak, Robert orosz ügynök, de a 2023-as évet azzal zártuk, hogy győztek az ukránok?
Értem én a voluntarizmust, csak nem szeretem. Hiába írta meg Puzsér a 16 ezer forintos kifestőkönyvében, hogy az akarat hajlítja meg a valóságot, és mindezt elnevezte metafizikának (nem, nem az, ez Coelho gazdag hülyéknek), ettől a valóság érintetlen marad. Ahhoz cselekvésre van szükség. Mondjuk olyasmire, hogy ne csak műsorok sokaságában hadováljunk arról, hogy az európai ipar messze erősebb az orosznál, hanem gyártsunk alsó hangon havi 100 ezer tüzérségi gránátot.
De nem gyártunk, mert a gyártáshoz szükség lenne olyasmire, hogy alapanyag, gyártósor és szakértelem, és ezekből csupán három összetevő hiányzik.
Mert a kurva erős európai ipar rendkívül komoly GDP-adatokat produkál például élményfürdő-szolgáltatásból, csak azt nemigen tudjuk rádobni az oroszokra. Nem ártana, ha rendelkeznénk olyasmivel is, mint füstmentes lőpor. Aminek az alapja a cellulóz-nitrát, ami tulajdonképpen egy könnyűipari melléktermék. Rogyásig van belőle mindenhol, ahol van könnyűipar, gyártanak pulóvert meg cipőt, csak hát azt kiszerveztük pár évtizede Ázsiába, mert azok ugye primitív emberek, szeretnek éhbérért dolgozni, olyanok, mint a ruszkik, csak barnábbak.
Szóval van lőporunk attól, hogy Rácz András az európai ipar felsőbbrendűségéről tesz nagyhatású kijelentéseket? Nem, nincs. És lesz? Igen, lenne, ha visszaépítenénk egy teljes iparágat, a kendertermeléstől a kötélgyáron át egészen a lőszerüzemig. Ezt tesszük? Nem, nem ezt tesszük. Helyette kijelentéseket teszünk az oroszok elmaradottságáról, továbbá számokat mondunk, hogy mennyi lőszert fogunk termelni nemsokára, amint nagyon elhatározzuk magunkat. Oké, el vagyunk határozva, úgy metafizikai, mint a saját nevünkben, körbe is kérdeztük egymást, hogy ki tud füstmentes lőport szállítani, illetve ki képes a nyersvasból kúpot formázni, és arra jutottunk, hogy még erősebben el kell határozni magunkat, mert az oroszok buták és gyávák, mi meg hatalmasak, okosak és erősek vagyunk. Olyan felsőbbrendűek vagyunk, hogy az Uppsalai Fajbiológiai Intézetben mind a tíz ujjukat megnyalnák ‘82-ben.
Nyilván az én hozzáállásom rossz, hiszen már nagyon el vagyunk határozva. Éppen csak az hiányzik, hogy valaki utánanézzen annak az apróságnak Európában, hogy mégis mi kell még egy 155 mm-es tüzérségi gránáthoz a nagy elhatározáson és az egymásnak mondott meséken túl. De ez nem történt meg, egyelőre el vagyunk foglalva az erős akarással, és az erős akarás nyomán most várjuk, hogy valaki csináljon már valamit.
Kis hazánkat nézve ez a valaki csináljon már valamit a következőképpen nézne ki. Elültetnénk sok-sok táblán sok-sok kendernövényt, a terméséből cellulóz-nitrátot varázsolnánk, amit további vegyészeti eljárások után elvinnénk Szarvasra, ahol az egykori kávéfőzőgyártó üzem némileg módosított eszközeivel 155 mm-es gránátokat faragnánk az európai békealap terhére. Megtörtént? Nem, nem történt meg. Meg fog történni? Nem, nem fog megtörténni. Ehelyett nagyon akarunk, úgy az összeurópai, mint az atlanti civilizáció nevében.
Meg persze komoly kijelentéseket teszünk a szakmaiság nevében arról, hogy az oroszok primitívek, szegények, illetve kifogytak a mosógépekből, amiből a csipeket már kiszerelték.
És ettől győzünk? Nem, de legalább megnézték 50 ezren a Youtube-on a videót. Amit biztos nem vág zsebre a féltökű, halott és rákos Putyler. Így járt a köcsög, gondolta volna meg kétszer, hogy kivel kezd ki! Itt elemzők meg szakértők is vannak!
Fotó: Sasha Mordovets/Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS