Pesti Srácok

AZ AKTA: ellógta a tárgyalást a kamaszokat megrontó edző, hogy tovább húzza az időt szabadlábon

Bár remegve várták az áldozatok, hogy végre, két évvel a feljelentés után elkezdődjön az újpesti jiu-jitsu edző, F. Márton büntetőpere, ők pedig lezárhassanak az életükben egy fejezetet, a férfi fejfájásra hivatkozva egyszerűen nem jelent meg a tárgyaláson. Ez pedig azt jelenti, hogy a legjobb esetben további három hónap következik aggodalommal, bizonytalansággal. Az Akta F. Mártonnal ellentétben ott volt a tárgyalóteremben, sőt utána új lakóhelyén, Szurdokpüspökiben is felkerestük. A rövidnek szánt túránk nem várt, elképesztő információkat hozott. Oknyomozó riportműsorunk legújabb epizódjában utcabeliek, szomszédok mesélnek arról, mennyire gátlástalanul térképezte fel az edző új otthonát, újabb tanítványok, masszírozandó kamasz fiúk és édesanyák után úgy, hogy már javában zajlott ellene a nyomozás.

Számít-e vajon mindez, vagy létezik, hogy 2 év 6 hónap börtönbüntetéssel megússza valaki, hogy két évtizeden át molesztálta a rábízott tinédzsereket, tette tönkre az életüket? A IV-XV. Kerületi Ügyészség indítványa ugyanis ez, legalább is beismerés és a tárgyalásról való lemondás esetén. Az Akta felidézi az első, érdemben meg nem tartott tárgyalást megelőző áldozatok melletti társadalmi kiállást, melyet portálunk gyermekvédelemmel foglalkozó újságírói szerveztek. Kollégák, szakemberek egyetértettek és durvábbnál durvább történetekkel indokolták, miért elengedhetetlen, hogy a törvényhozók felemeljék az úgynevezett beleegyezési korhatárt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.