jiu-jitsu edző
Vérlázítóan enyhe büntetést kér az ügyészség a kamasz növendékeit megrontó újpesti edzőre
Döbbenetes fordulatot vett annak az újpesti jiu-jitsu edzőnek az ügye, akiről a PestiSrácok.hu az elmúlt két évben tényfeltáró riport sorozatban mutatta be, hogy húsz éven át folytatott szexuális kapcsolatot rá bízott 14-16 éves fiú növendékeivel. Még 2021-ben jelentette fel F. Mártont az egyik áldozat, aki állítása szerint további tizenkét áldozatot nevezett meg. Portálunknak is több áldozat nyilatkozott, valamint a férfi volt edzőtársa is, aki elmondta, hogy az edzőtáborokban is rendre tizenéves fiúkkal jelent meg, akikkel együtt is aludt.Az ajtó mögött: a bűn és az igazság egy karnyújtásnyira (Az AKTA)
"Amikor fuldoklok és a mentőövbe kapaszkodok, akkor nem tudok másokhoz odaúszni és segíteni" – mondja az az édesapa, aki míg élet-halál közt lebegett, felesége egy edző és masszőr személyében olyan apapótlékot talált akkor 15 éves fiuknak, aki megrontotta, majd éveken át szexuálisan kizsákmányolta a neki teljességgel kiszolgáltatott kamaszt. Végig sejtette, érezte, hogy valami nincs rendben, mégsem tudta megóvni a fiát és most vezekel. Az újpesti jiu-jitsu edző egyik áldozatának édesapja először szólal meg, beszél a benne dúló háborúról, önvádról és önfeloldozás-keresésről, és arról, hogyan próbál újra a lehetőségekhez képest ép fiút építeni a gyermekéből. Ma már egyedül. Az édesanya ugyanis a családot elhagyva, a fiát megrontó szexuális ragadozóval kötötte össze az életét. Az Akta velőtrázó riportfilmje olykor brutális őszinteséggel és részletességgel mutatja be a Magyarországon máig ismertté vált egyik, ha nem a legabszurdabb és legelképesztőbb pedofilügyet. Most, amikor már biztos, hogy F. Márton néhány hónapon belül bíróság elé áll és évekre börtönbe kerülhet, a több mint egy éven át lapunk által segített büntetőügy olyan részleteibe is bepillantást engedünk, amiről volt idő, amikor nem tudtuk, valaha is lehet-e beszélni. Pedig kell. Hogy tanuljunk belőle. Mindannyian. Ki kell borítani húsz év mocskát, még akkor is, ha az érintetteknek ez rendkívül fájdalmas, még visszatekintve is, mert csak akkor lehet továbblépni. Felépülni. Valamennyire. És ha filmünk hatására ennél valami több is történik, akkor egy lépéssel talán közelebb leszünk ahhoz, hogy ne csak puffogtatott frázis legyen, hogy "ilyen Magyarországon soha többé nem történhet meg..."Ajánljuk még