
A baloldal imádja lesajnálni, degradáló jelzőkkel illetni mind Orbán Viktor miniszterelnököt, mind pedig az őt támogató politikai, közéleti és média-szereplőket. És a balosok ezeket a mantrákat el is hiszik egymásnak, illetve saját maguknak. Mik is ezek? És mi a valóság?
Orbán Viktor karaktergyilkolását alapvetően két vonalra fűzik fel, régóta ezekkel próbálkoznak. Az egyikkel konkrétan a személyt, az embert igyekeznek lejáratni, a másikkal a politikai szereplőt, a miniszterelnököt. És mindkét vonalon van két további „leágazás”.
Személyét tekintve az egyik a külseje, testi adottságai. Alacsony és kövér – ahogy Karácsony Gergely is megmondta. Aztán bocsánatot kért, és amit erre Orbán Viktor reagált („Karácsony éppen igazat mondott, és rögtön elnézést is kért”), azzal a fasorba’ hagyta nemcsak Gejgőt, hanem a viccekből ismert Frappáns Válaszolót is. A magyar társadalom jelentős részét a legkevésbé sem zavarja a miniszterelnök testalkata, sőt, tán még azonosulni is tud vele.
A másik, hogy Orbán pszichésen zavarodott, kezelésre szorul, stb. A 168 Óra, a Népszava, a 24.hu, a HVG és számos további dollármédia-termék időnként megszólaltat „tekintélyes” (ami a libernyák nyelvezetben általában önmaguk, a belső elit köreik által piedesztálra emelt, egymás által hivatkozott, de valójában semmilyen, széles körben elismert teljesítménnyel nem rendelkezőt jelent) pszichiátereket, akik egyes megnyilvánulásokból, viselkedésmintákból (gombolgatja a zakóját, megnyalta a szája szélét stb.) végtelenül bölcs következtetéseket vonnak le a miniszterelnök mentális állapotára vonatkozóan. (Ez sem újdonság persze, ez is egy nemzetközi balos „franchise”; pontosan ugyanezt csinálták Trumppal is.) Ezt a feladatot, a „komoly értékelést” a mainstream balos sajtó végzi; az aljamunkát, a suttogó propagandát (veri a feleségét, Grazban ápolják stb.), a mémeket, manipulált fotókat, a nettó uszítást pedig az „Ez a lényeg”, a „Pesti bulvár” és hasonló szennyoldalak, illetve az ezek alá dolgozó online trollhadsereg.
Politikai oldalról pedig egyrészt azzal igyekeznek lejáratni, hogy fasiszta, diktátor, autokrata. A szóhasználat függ a célközönségtől, és az sem baj, ha a jelzők folyton ellentmondásba kerülnek egymással: így képes a baloldal egyszerre nácinak bélyegezni, ugyanakkor kommunistázni, gimnáziumi KISZ-titkári múltját felróni. A cél nyilvánvalóan a valódi tájékozottságra nem törő plebs hergelése.
A KISZ-titkári pozíció egy-egy középiskolai osztály KISZ-szervezetének „vezetése” volt, kb. a hetes feladatainak komolyságát elérő szinten. Arról nem is beszélve, hogy egy év után még ebből a pozícióból is eltávolították, mert új alapszervezetet akart létrehozni, illetve a meglévőt Kászonyi Dániel néhai huszár-főhadnagy tiszteletére át akarta nevezni.
Másfelől azzal támadják a politikai teljesítményét, hogy elszigetelődött a világban, sehol sem kíváncsiak rá, páriaként kezelik. Hiába mond ennek ellent számtalan nemzetközi fotó, tv-interjú a német köztévétől Tucker Carlsonon át a Wall Street Journal-ig (tehát nemcsak a „keleti despoták” veregetik a vállát), a valódi tájékozottságra nem törekvő, hergelhető proliknál ez is működik. Ez az „elszigetelődött” mantra persze eggyel szofisztikáltabb szint a személyeskedéseknél, nettó prosztóságoknál, és elsősorban a magát nagyon nyugatosnak, kozmopolitának érző urbánus értelmiséget célozza, de a „proli” szó valójában rájuk pontosan olyan jól – ha nem még jobban – illik, mint az egyszerű munkásemberekre.
Összességében tehát: a baloldal szerint Orbán Viktor egy csődtömeg, és ennek természetes következménye, hogy legkésőbb jövő kedden megbukik. („Legkésőbb 2011-ben” – akartam írni, de az egy kissé belterjes poén lett volna, amit nem biztos, hogy mindenki ért.) Aztán amikor eljön a „jövő kedd”, és mégsem bukik meg, akkor először nagy csodálkozás van, majd pedig levonják a következtetést, hogy a taktika sikertelen volt, mással kellene próbálkozni… ja, nem. Nem vonnak le semmilyen következtetést, és nyomják tovább ugyanazt. Hasonlóan jár el a baloldal a kormánypárti közszereplőkkel szemben is, beleértve természetesen a kormány tagjait, az állami intézmények vezetőit; ők is mind inkompetens, alkalmatlan emberek, Pintér Sándortól Palkovics Lászlón át Matolcsy Györgyig.
Természetesen, ha valamelyikük valamiben nyilvánosan – vagy látszólag – kritizálja Orbán Viktor és/vagy a kormány egy-egy intézkedését, akkor hirtelen újra jó szakember lesz, de csak addig, amíg kiderül, hogy még sincs szó szembefordulásról, megsértődésről, stb. – akkor aztán ismét tehetségtelen lesz az illető.
És ugyanilyen tehetségtelenek azok az újságírók, médiaszemélyiségek, „véleményvezérek” is, akik támogatják Orbán Viktort és kormányát. Sok buta, ostoba, seggnyaló progagandista, akik addig nyalták körbe Orbán Viktor golyóit (vagy a hátsó felét), amíg meg nem kapták az adott pozíciót. (Az, hogy mondjuk valaki hosszú évek óta dolgozik a médiában, és számos különböző pozíciója volt már, tehát nem egyszerűen csak „odanyalta magát”, az szintén nem számít a valóságra nem fogékony hergelőknek.) Vagy persze valaki „odarakta” őket. Munkájuknak természetesen semmi értéke, a komplett jobboldali média csak egy nagy-nagy kollektív seggnyaló gépezet, bármifajta teljesítmény vagy hozadék nélkül.
Egy baj van csak ezzel az egésszel: hogy a kettő együtt nem működik. Mármint az, hogy Orbán Viktor és kormánya is tehetségtelen, alkalmatlan, és a jobboldali kommunikátorok is mind azok. Azért nem működik a kettő együtt, mert… nézzetek a táblára! Ha Orbán Viktor valóban az a gyenge képességű, hibbant elméjű akarnok diktátor, akinek a baloldali latrinamédia próbálja lefesteni, akkor az utóbbinak, a „lakájmédiának” nevezett konglomerátumnak viszont mégiscsak zsenikből kell állnia, hiszen ezidáig négyszer sikerült a magyar választókat rávenni, hogy kétharmados felhatalmazást adjanak a váli-völgyi Taschenhitlernek. Ha viszont valóban csupa ócska mamelukból álló papagájkommandó az egész csapat, akkor Orbán Viktor egészen elképesztő zseni kell, hogy legyen, hogy még ennek ellenére is újra és újra kétharmadot szerez.
De az is lehet – és ettől kerülnek csak igazán idegállapotba a balosok –, hogy mindkettő penge. Hogy a jobboldali média is tele van innovációval, tehetséges, gondolkodó emberekkel, akik amellett, hogy elkötelezettek egy szellemi irány és az azt megvalósító politikai erő mellett, ettől még kreatívak, jól látják és képesek elemezni a világot, és a lakosság felé is jól tudják mindezt a szellemiséget közvetíteni. Orbán Viktor pedig valóban egy kivételes képességű politikus. Olyannyira kapnak ennek a kettőnek a kombinációjától idegbajt a balosok, hogy amikor egyszer korábban, szintén itt, a PestiSrácokon leírtam, hogy mi Orbán Viktor sikerének a titka, és ehhez személyes kvalitásait is elemeztem, Puzsér és „Kispuzsér” (FAM) hiperventillálva deliráltak a Rákosi-korszak személyi kultuszáról. Lehet, most is ugyanezt teszik majd, a hasonszőrű kollégákkal egyetemben, legyenek azok külföldről vastagon fizetett bértollnokok, gombokkal megetetett Facebook-trollok, vagy a saját heréjüket nyalogató oroszlánok belpesti rokonai, az önmaguk nagyszerűségétől naponta elaléló liberális éttermiségiek.
De vajon nem veszik észre, hogy mekkora lúzerek? Ahogy csak tolják és tolják ugyanazt a mantrát, miközben valaki a Karmelitában kér egy újabb kávét… és kap egy újabb kétharmadot.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Budai11
2023-09-27 at 22:33
Kispuzsér :D:D:D:D (=FAM) naggyon jó!!! LOL
Vica
2023-09-27 at 11:09
Nem szoktam senki külsöjével foglalkozni, aki hitvány, annak annyi szemét tulajdonsága van, amiken épp elég fárasztó átlátni, vagy piciny egyéniséget találni!
Kariget. nagy mellénnyel leszólta Orbán urat 2018-as választások előtt! Tette ezt úgy, hogy ő nem néz tükörbe! A válla előre esik, bár látszik, hogy mindent megtesz a kihúzott hát elérése érdekében! A bal lába nevetségesen kacsázó, kifelé dobálja, mintha sántítana is kicsit. Összességében nagyon csúnya a járása, egyáltalán nem lehet ráfogni, hogy DELI LEGÉNY! ESZE SINCS, A BELSŐ ÉRTÉKEI NEM MÉRHETŐEK, A VIGYORA, NÉZÉSE INKÁBB TÜKRÖZI A BÁRGYÚSÁG MEGLÉTÉT! Sajnálom a családját! Karrierista mivolta, újra és újra kirakatba helyezi, ezzel mind több kritikát, és szégyent zúdítva rájuk.
Piroska
2023-09-27 at 10:39
gyozo2018 (08:22)
A becsatolt képen két tyúkmellű futóbolond látható.
János
2023-09-27 at 09:07
Lárifári❗❗❗
“- El lehet innen menni.” – mondta az alkesz.
– De sürgősen. – teszem hozzá. Amikor már csak ilyen érveket tudnak felhozni a progresszív internácik,… hát, jobb, ha elhúznak, mint a fecskék – de nyugatra, ne délre. Itt az idő, ősz van❗
hivő
2023-09-26 at 18:38
Aki figyeli a politikát láthatta
milyen jo kondiban volt Ferink és
Klára asszony a választások után.
Angela szo szerint kidőlt a végén,
ugyanugy Hillary,a hazugság a belsőt
is rombolja.
Akkor most gondoljuk el,hogy Orbán
Victor hány éve áll kereszttűzben és
hatalmas nyomás alatt.
Ilyen stresszt csak az idegek jo ..szigetelé-
sével.. lehet kibirni.Hite abban amit
csinál és a családja támogatása is
lehetővé teszi,hogy minden nap felvegye
a harcot.
A mai világ nem az igazságra és
becsületre épül és ma nagyon jol
megélnek a bal odalon azok akik
ugyan nem tesznek semmit a hazáért,
sőt eladják azt.
Her
2023-09-26 at 17:23
Akkor is hajrá Orbán Miniszter Úr! Fuladgyanak meg a Komunista ivadèkok!!!
Matu
2023-09-26 at 16:34
Mindenki csak abba tud belekötni, amit képes ésszel felérni. Miután Orbán intellektuális képességeit, tehetségét, karizmáját nem tudják felfogni, marad a testalkata…
Orientál
2023-09-26 at 16:14
Balliberálisok zöldek nézzétek csak meg a dk-s alkoholista Gyurcsányotokat ahogy egyes felvételeken látható hogy elhízottan piásan dülöngél vagy a Gurmai Zitátoknak nem éppen karcsú testalkatát vagy a Komjátitokét …. na aztán szemétkedők róluk pofázzatok.
VB
2023-09-26 at 13:40
Szürke Farkas
2023-09-26 at 12:43
Egyszerű a vélasz: Szíjjártó Úr 20 évvel fiatalabb és rendszeresen sportol, fut. Engem sem zavar a Miniszterelnök Úr súlya vagy alkata, csak ne menjen az egészsége rovására.
Egyszerűen szánalmas dolog az a fajta gyúnyolódás amit az ellenség csinál, azzal kb a primitív, lecsúszott prolikat tudja hergelni, más nem kíváncsi rá.
chatillon r
2023-09-26 at 13:32
a magyar jobboldali média jó színvonalú, hiszen harcban edzett. a nyugati szélsőbal média hitvány igazi lakájsajtó, propagandaszar és csak azért tud megélni mert kiiktatta versenytársait. a magyar balsajtó is csak addig tudott igazán hatni amíg nem voltak ellenfelei. de az ócska kormányzást már régebben is csak részben tudták helyrehazudni ezért bukott meg Horn és a Gyurcsány kormány.
Az USAbol
2023-09-26 at 12:56
Ez a “ taktika “ egy az egyben az amerikai demokratáktól jön ! Például : csőd tömeg ! Az USAban a republikánusokat MAGA tömegeknek nevezik ( make AMERICA great again ) teljes lejáratása a Trump szavazóinak ! A republikánus szót alig használják inkább a Trump szavazok ! A magyar példa , gusztustalan ! Egy agymosott buta tömeg ! A három millió Fidesz szavazó tábor simán megnyeri a következő választásokat ! Budapestel kell valamit tenni ! Nem süllyedhet el , mint több nagy amerikai város ahol a demokraták vannak hatalmon ! Sajnos a soros hálózat terjed mint a rák ! Remélhetőleg jövőre Trump nyer !
Szürke Farkas
2023-09-26 at 12:43
“Mindenki foglalkozzon a saját testsúlyával.
De Viktor is!”
Ha valaki volt olyan pozícióban, hogy rengeteg üzleti vacsorán kellet részt vennie és állandóan éjszaka is dolgozott, az tudja, hogy ilyenkor az ember többet eszik, mert a szervezete megborul, (nem tudom, hogy Szijjártó hogy csinálja 🙂 ). Viktor 13 éve csinálja folyamatosan. Hajrá Viktor!
Puncius Pinatus
2023-09-26 at 12:15
Uncle Ment
2023-09-26 at 11:09
Mindenki foglalkozzon a saját testsúlyával.
De Viktor is!
———————————————–
Így igaz!
“Viktort” nem a testsúlya miatt választották meg sokadszorra, és a továbbiakban sem ezért fogják!
“Viktor” testsúlya arányos az agyának a súlyával.
Viszont gyurcsány elég vékony, amihez aránylik agyának térfogata, ami még maradt az italozás után.
A balliberális hulladék véleménye szóra nem érdemes!
kanigunda
2023-09-26 at 12:14
“…Mindenki foglalkozzon a saját testsúlyával….
Szerintem őt zavarja ez a legjobban (izületek, miegymás..).
Dr. Belák Ferenc
2023-09-26 at 11:42
Jeszenszky úr! Remek az írás. Csak így tovább!
Nyugati Ádám
2023-09-26 at 11:21
A liberál-bolsevik társaságra kár a szót vesztegetni. Csak azt teszik, mondják, nyilatkozzák, stb., ami a lényegük, azaz a keverik az ürüléket. Az igencsak kisebbségben lévő női szakasz egyébként végképp elviselhetetlen, mind külsőre, mind mondanivalóra. Az ilyen figurák azonban össze tudnak gyűjteni maguk mellé cca. 500.000 szimpatizánst a még életben lévő baloldali nyugdíjasokból és a fiatal, torz lelkű bolsevik forradalmárokból. akik az import verőemberekkel is megpróbálják felkelteni a a félelmet.
Uncle Ment
2023-09-26 at 11:09
Mindenki foglalkozzon a saját testsúlyával.
De Viktor is!
Keljfel Julcsi
2023-09-26 at 10:19
Ricarda Lang és más német politikusnő egyfolytában pereskednek őket kritizáló kifejezések miatt.
Mint pl. “te kövér, te büdös k…” etc. Súlyos pénz büntetések a következményei.
Magyarorszagon a “diktatúrában” hajmeresztő , primitív kijelentésekkel találkozhatunk a baloldalról a parlamentben Hadházy ,az összes médiában , nyilvánosságban pl. egy személyiségzavaos Pankotai személyében..aminek SEMMi KÖVETKEZMÉNYE nincs!!!
Egy Kanadában elő kommentálonak nagyon igaza van, hogy a magyarok nem is tudják: ” milyen jól megy nekik” a szólás szabadság szempontjából.
A baloldali, desinformalt, frusztrált és sokszor megfizetett agitatoroknak ajánlom, vizsgálják először meg a “főnökeik” mentális állapotát, mielőtt másoknál külsőségekre mennének.
Kérdés
Királytigris
2023-09-26 at 09:50
Nekem, átlagos választónak nem a külső számít. Mi számít? A belső, amit képvisel, és ahogy az országot vezeti. Ezért szavazok rá és a Fideszre. Ráadásul, jelenleg nincs jobb alternatíva. Teljesen világos, hogy a sorosi sameszes ellenzék nem alkalmas az ország vezetésére.
Viszont gondoljunk a jővőre is. Nekünk a jővőben is szükségünk van Orbán úrra! Ezért, mondjuk egészségügyi okokból nem ártana, ha ledobna min. 20kg-ot, mert a kövérség betegség! Legjobb fogyokúra a futás.
Puskás amikor a Real leigazolta túlsúlyos volt. Az első edzésen a többi játékos megmosolyogat Öcsit. Öcsi tudta, hogy le kell fogynia. 3 db. melegítőt vett fel, és a stadionba rótta a köröket. A kemény akaraterő és a szorgalom sikerrel járt. Elkezdődött a 30 éves Puskás másodvirágzása… és micsoda másodvirágzás volt…!!!
Ezt a Puskás sztorit csak azért írtam le, mert tudom, hogy Viktor példaképe Puskás Ferenc.
Sportolni kellene! Mozogni, mozogni, kevesebbet enni!
Hajrá Viktor! Nem csak az ország vezetésében, hanem ebben is szurkolok neki!
J
2023-09-26 at 09:44
Hiába nyomogatom a tetszik gombot nem mozdul el a 0-ról! ???
Nem árt egyébként szembesíteni a bal oldaliakat saját magukkal!
A szavazóik viszont levonhatnának tanulságokat maguknak, főleg a szavazófülke magányában!
Vajon félnek, hogy kiderülne??? (még él a múlt tapasztalata bennük??) vagy ők is ugyanolyanok, mint a politikusaik?, csak éppen pénzt nem kapnak érte!?
Biztos van , aki hiányolja a komcsi időszak kiváltságait, na de a többiek?
Nem látják az eredményeket, az ország szépülését? Még Budapest lerohasztása sem zavarja őket Karigeri áldásos “NEM” tevékenységével?
Tetszik nekik a kosz, szemét, a gazok, a közlekedés dugói, a biciklisáv az elmés oszlopokkal? vagy a szűk kör titkos pénzlenyúlásai??
HIHETETLEN !!, de eddig ezt láttuk!
Elvük az, hogy “Fejlődni, szembesülni a valósággal minek?”
Tényleg érthetetlen!, ott is vannak okos, iskolázott emberek és? aztán semmi
MIÉRT???
Nem a politikusokra és kiváltságosaikra gondolok, ők tudják miért nem nyilatkoznak!
Egyik ok “Csak nem a Mikro-adományok?”, de azért ebből nem mindenki kap! és a másik ok a vezetők szakmaiatlansága szinte minden téren??
Ez sem perspektíva! (nem sokra lehet menni vele)
Tényleg hihetetlen! Ennyi idő elmúltával is van szavazó akinek ez teszik?
Ungarn über alles !
2023-09-26 at 09:36
“168 Óra, a Népszava, a 24.hu, a HVG és…”
fajtiszta környék ! illik adni a véleményükre, máskülömben vonyítanak
Patriot
2023-09-26 at 09:22
Nekünk nagyon is megfelel a jó magyar ember kinézetű és jó magyar ember Orbán Viktor! Magas , vékony, politikusnak kinéző, ámde félkegyelmű márkizajok, karacsonyok nagyon jól tudjuk mire képesek. Mellesleg a gyurcsányi ahogy látom,próbál ezekhez igazodni, mert tegnap a Parlamentben úgy nézett ki mint egy gyomorbajos temetkezési alkalmazott. Valószínű zabálja a különböző fogyasztóhínárokat egyebeket, csak víz helyett bort ihat rá.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-09-26 at 08:54
Ami azt illeti,pl. Kohl Kanzellar vagy Straus sem voltak a karcsúságukról híresek.De a zsenialitásukról igen.
Ez vonatkozik Orbán Viktorra is.Pont.
sumer
2023-09-26 at 08:51
“De vajon nem veszik észre, hogy mekkora lúzerek?”
Szerintem Magyarországon jelenleg két, egymástól merőben eltérő világszemlélettel élő, politikai értelemben vett “tehetség” létezik; Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc.
Az egyik távolról egy kicsit mindig alacsonynak és kövérnek néz ki, a másik meg kicsit mindig magasnak és részegnek. Ezek egyedi ismertetőjegyek, de amig egy országban Orbán egyetlen politikai alternativája csak Gyurcsány lehet, addig a Karmelitában valóban nyugodtan kávézhatnak, “média-nyalóktól” (pro-, és kontra) teljesen függetlenül…
Zolee
2023-09-26 at 08:46
Igen, azt ki lehet mondani,hogy Orbán Viktor egy kivételes tehetségű politikus, viszont a sikeréhez és a sorozatos 2/3-hoz vezető legfőbb ok szerintem az ellenzék jelenlegi katasztrófális állapota. Szinte bármelyik ellenzéki politikus összemérve Orbán Viktorral olyan mintha egy fehéröves karate tanoncot összehasonlítanánk egy feketeöves 7 danos mesterrel. Ez az oka annak,hogy akik kiábrándulnak a Fidesz politikájából, azok sem mennek át az ellenzékhez,inkább nem szavaznak egyik pártra sem.
gyozo2018
2023-09-26 at 08:24
https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5084/50840/508409/50840939_3876015_a52228ae987b86faf3d1480f42d0fbad_wm.jpg
.
Svájcinéger II.
:DDDDDD
gyozo2018
2023-09-26 at 08:22
Az megvan, hogy Gyurcsány II. Svácjinégerré akarja gyúrni magát?
😀
Széttartja a karját, mintha nem férne el a muszklijai miatt.
:DDDDDDDDDDDDD
.
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/377500625_851761699640004_2985232173150498820_n.jpg?stp=cp6_dst-jpg_p403x403&_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=6b662e&_nc_ohc=8NInaFFwVvkAX-4_ZZz&_nc_ht=scontent.xx&edm=AM5uX9AEAAAA&oh=00_AfCVjYWfBjlsmt4nquS8gcC6jFiOrXxakUfd3nvZY3PEHg&oe=65169CF1