Pesti Srácok

Az álcivil jogvédők újra akcióba lendültek, most az ágyfelszabadítás ellen lázítanak

Az álcivil jogvédők újra akcióba lendültek, most az ágyfelszabadítás ellen lázítanak

Miután megpróbálták megvédeni a kórházban randalírozó koronavírusos iráni diákokat, ismét jogvédelem címszóval jelentenek járványvédelmi kockázatot Soros György magyarországi jogvédői, a Helsinki Bizottság "civiljei". A Népszava által kiszúrt közlemény szerint ugyanis a jogvédők az ombudsmanhoz fordulnak Kásler Miklós kórházi ágyak felszabadítását előíró utasítása miatt.

Mint ismert, Kásler Miklós miniszteri utasításban fordult az ország kórházainak vezetőihez, melyben arra utasította őket, hogy április 19-ig több mint 30 ezer ágyat szabadítsanak fel. Az indoklás szerint a járvány elleni egészségügyi védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a kórházak országszerte felkészülnek a tömeges megbetegedésekre. Több ágyat kell felszabadítani arra az esetre, ha tömegével kell majd ellátni betegeket a kórházban. A felmerülő aggályokkal kapcsolatban Kásler Miklós úgy nyilatkozott, csak olyan beteg kerülhet haza, akinek ellátását otthon is biztosítani lehet. Ha valaki a döntést nem érzi helyesnek, forduljon a betegjogi képviselőhöz, a kórház vezetéséhez, az egészségügyi államtitkársághoz vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz.

– emelte ki.

PestiSracok facebook image

Ezt akarja most megvétózni a Helsinki Bizottság, az "alapjogok védelmére" hivatkozva. Közleményük szerint ha eddig nem indokolatlanul volt kórházban 10–20 ezer ember Magyarországon, akkor bizonyos, hogy a kórházaknak a legnagyobb jóindulat és szakmai gondosság mellett is többezer olyan embert kell elküldeniük, aki orvosi egészségügyi ellátást és felügyeletet igényel. Soros álciviljei ezért levélben fordult Kozma Ákos ombudsmanhoz, hogy haladéktalanul és átfogóan vizsgálja ki a történteket. Mint a levélben fogalmaztak,

Az ágyfelszabadítás meggátolása, mellyel potenciálisan több száz, vagy ezer koronavírusos beteg életét kockáztatják az álcivilek már nem az első ilyen húzásuk: mint arról korábban beszámoltunk, a szervezet védelmébe vette a a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén még márciusban az ápolókra támadó egyik diákot, mivel szerintük jogsértő volt őt és társait kitoloncolni az országból. Akkor nem jártak sikerrel, a bíróság alaptalannak minősítette a jogvédők panaszait, múlt csütörtökön pedig meg is történt a rendbontó diákok kitoloncolása.

Forrás: Népszava/Helsinki Bizottság

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.