Pesti Srácok

Több, mint 30 ezer ágyat kell felszabadítaniuk a kórházaknak a koronavírusos betegek számára

Több, mint 30 ezer ágyat kell felszabadítaniuk a kórházaknak a koronavírusos betegek számára

Közzétette a kormány a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatóportálon, hogy megyénként hány kórházi ágyat kell felszabadítaniuk a kórházaknak. Ahogy az a napi adatokból is látszik, egyre több a fertőzött és egyre több a beteg Magyarországon is – olvasható a koronavirus.gov.hu-n közzétett tájékoztatóban.

A járvány elleni egészségügyi védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a kórházak országszerte felkészülnek a tömeges megbetegedésekre. Több ágyat kell felszabadítani arra az esetre, ha tömegével kell majd ellátni betegeket a kórházban. Ez egy több ütemben zajló, hetek óta tartó munka, amelynek a célja, hogy Magyarország egész területén minden nagyobb kórházban legyen elég hely, elég ágy, ha a tömeges megbetegedések szakaszába lépnénk, és egy-egy kórháznak akár több száz beteget kellene ellátnia – áll a kormány tájékoztató oldalán. A külföldi tudósításokból is látni, hogy vannak országok, városok, ahol a tömeges megbetegedés miatt hirtelen szakadt rá a kórházakra több száz, több ezer beteg ellátása, és egyszerűen nincs hová tenni a betegeket, nem jut nekik ágy, nem jut nekik megfelelő kórházi ellátás. Ezt a helyzetet szeretnék elkerülni, amikor a kórházakat felkészítik a legrosszabb forgatókönyvre. Az április 19-ig biztosítandó 50%-os ágykapacitás összesen 32 900 ágyat jelent, a következő ütemben tervezett 60%-os ágykapacitás összesen 39 500 ágyat jelent, amelyeket koronavírusos betegek ápolására kell biztosítani szükség esetén. Ennek értelmében

  • Bács-Kiskun megye: 1727 ágy
  • Baranya megye: 1672 ágy
  • Békés megye: 1427 ágy
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 2698 ágy
  • Budapest: 10 013 ágy
  • Csongrád megye: 1834 ágy
  • Fejér megye: 1418 ágy
  • Győr-Moson-Sopron megye: 1913 ágy
  • Hajdú-Bihar megye: 2060 ágy
  • Heves megye: 1327 ágy
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye: 1421 ágy
  • Komárom-Esztergom megye: 1048 ágy
  • Nógrád megye: 887 ágy
  • Pest megye: 1971 ágy
  • Somogy megye: 1163 ágy
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 2019 ágy
  • Tolna megye: 810 ágy
  • Vas megye: 1124 ágy
  • Veszprém megye: 1792 ágy
  • Zala megye: 1175 ágy

felszabadítását köteles biztosítani. Ennek a számnak a felét, azaz összesen 32 900 ágyat kell átadnia az operatív törzs szerdai bejelentése alapján április 19-ig a kórházaknak.

PestiSracok facebook image

Forrás: koronavirus.gov.hu; Fotó: MTI/EPA/FeatureChina/Jüan Cseng

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.