Pesti Srácok

Elbukta a PestiSrácok.hu ellen indított milliós kártérítési perét Vizoviczki korrupcióval vádolt főrendőre

Elbukta a PestiSrácok.hu ellen indított milliós kártérítési perét Vizoviczki korrupcióval vádolt főrendőre

Szinte minden tekintetben portálunknak adott igazat és elutasította, illetve hatályon kívül helyezte a Vizoviczki-ügyben vesztegetéssel vádolt egykori maffiaellenes főrendőr, Hopka Lajos keresetét múlt hét pénteki döntésével a másodfokú bíróság. Ha helyben hagyták volna az elsőfokú ítéletet, a Nemzeti Nyomozó Iroda Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának volt vezetője közel nyolc millió forintot tehetett volna zsebre. A Fővárosi Ítélőtábla döntésében külön hangsúlyozta, hogy egy ilyen kiemelt súlyú, a közérdeklődésre számot tartó ügyben fokozott érdek fűződik ahhoz, hogy a sajtó a közvéleményt a lehető legszélesebb körben tájékoztassa.

Ismert, első fokon a Fővárosi Törvényszék sok milliós kártérítést ítélt meg a több sajtóorgánumot, köztük a PestiSrácok.hu-t is beperlő, korrupcióval vádolt egykori főrendőrnek, Hopka Lajosnak. Mindennek előzménye, hogy a portálunk korábban megszerezte Magyarország eddigi legsúlyosabb korrupciós ügyének nyomozati iratait, és azok alapján elsőként a sajtóban cikksorozatotindított. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítőjét, és a Nemzeti Nyomozó Iroda két, maffiaellenes csúcsvezetőjét vádolja az ügyészség azzal, hogy a diszkókirálynak is nevezett Vizoviczki Lászlótól milliós pénzösszegeket vettek át annak fejében, hogy a vállalkozó csaknem negyven szórakozóhelyét a hatóságok békén hagyják. Az ügyben azóta is számos oknyomozó cikk lát napvilágot, részben a PestiSrácok.hu korábbi anyagainak összefoglalásaként, részben újabb dokumentumok alapján. Az ugyanakkor kijelenthető, hogy a közvélemény a PestiSrácok.hu-nak köszönheti, hogy a kezdetektől zárt ajtók mögött folyó, példa nélküli eljárás fontos részleteit megismerhette.

A korrupcióval vádolt Hopka Lajos közel nyolcmillió forintot vághatott volna zsebre az elsőfokú döntés alapján. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Szinte minden sérelméért a PestiSrácok.hu-t hibáztatta

PestiSracok facebook image

A Nemzeti Nyomozó Iroda egykori főrendőre keresetében lényegében az összes, a Vizoviczki-üggyel foglalkozó cikkünket kifogásolta, melyekkel szerinte „jogsértések özönét” követtük el. A több más sajtóorgánumot is beperlő volt főrendőr csaknem ötven pontból álló keresetében hangsúlyozta, hogy írásaink miatt lelki és anyagi problémái adódtak. Sőt, szerinte a PestiSrácok.hu anyagi és politikai haszonszerzés (!) miatt írt cikksorozatot az ügyről. Azaz a Vizoviczki-ügy ismertetésével egy rakás pénzt keresett a PestiSrácok.hu. Ami a legképtelenebb állítás volt Hopka Lajos keresetében, azt ismét szó szerint idézzük:

A PestiSrácok.hu ellen indított személyiségi jogi perben első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék egyetértve a fentebb írtakkal, elfogadva Hopka állításait, a Vizoviczki-ügyben az ügyészség szócsövének állított be minket és csaknem nyolcmillió forintot ítélt meg Hopka Lajosnak. Az elsőfokú ítélet indoklásában kerek-perec az áll, hogy amiről a cikkeinkben olvasni lehet, „az az ügyészség (vádló) álláspontja, melyek furcsa módon az alperesi médium által az országos nyilvánosság elé kerülnek”. A törvényszék itt többek között arra a mindenki számára elérhetővé tett ügyészségi videóra, sajtóanyagra gondolt, amit portálunk mutatott be elsőként 2013 decemberében. Az első fokon ítélkező bírónő ezt az ügyészségi eljárást „szokatlannak” nevezte annak ellenére, hogy számos példát találni videóanyagok ilyen típusú nyilvánosságra hozatalára. Az elsőfokú bíróság azt is kifogásolta, hogy nem tettünk meg mindent a főrendőrök álláspontjának bemutatásáért, mivel minden cikkben oda kellett volna biggyesztenünk, hogy amúgy a korrupcióval vádolt ex-zsaruk ártatlannak vallják magukat. Az egyáltalán nem érdekelte a Fővárosi Törvényszéket, hogy a PestiSrácok.hu volt az egyetlen médium, amelyik külön cikket szentelt Hopka és Gulyás védekezésének, vallomásuk ismertetésének. A szakmányban gyártott, tragikomikus ítéletről bővebben itt olvashat.

Elesett a millióktól a Vizoviczki-ügy egyik fővádlottja

A Fővárosi Ítélőtábla múlt hét pénteken kihirdetett döntésében gyakorlatilag minden tekintetben portálunknak adott igazat: Hopka jó hírnév és becsület megsértése miatt előterjesztett keresetét - a csaknem ötvenből négy cikk kivételével - elutasította, az elsőfokú ítéletet az emberi méltóság megsértése kapcsán pedig hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket. A másodfokú bíróság az indokolásában hangsúlyozta, hogy a 2012-be kirobbant rendőri korrupciós botrányhoz köthető büntetőügy olyannyira kiemelt súlyú, hogy fokozott érdek fűződik ahhoz, hogy az eljárásról, annak bizonyítékairól a társadalom a sajtó útján is széles körben ismereteket szerezzen. Kiemelték azt is, hogy cikkeinkben a bíróság szerint az érintett rendőri vezetők teljes nevét is kiírhatjuk, de adott esetben a fényképüket is közzé tehetjük.

Ifjabb Balsai István szerint irányadó ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla. Fotó: MTVA

Irányadó ítélet született

A tábla abban is osztotta portálunk álláspontját, hogy a sajtó a kiemelt jelentőségű ügyekben nem szorítható kizárólag a hivatalos hatósági tájékoztatások bemutatására és a fontosnak tartott bizonyítékokat írásainkban igenis közzé lehet tenni, az pedig nem a mi dolgunk, hogy akár a védelem, akár a vád szempontjából mérlegeljük a bizonyíték súlyát, hitelességét – mondta ki az ítélőtábla, hozzátéve, hogy nem kell szinte minden mondat elé odaírnunk, hogy a volt főrendőrök ártatlannak vallják magukat, és hogy az eljárás még nem fejeződött be. A bíróság szerint az sem sértette Hopkáék személyiségi jogait, hogy cikkeinkben több esetben a „korrupt rendőrök”, "megvesztegetett rendőrök", „Vizoviczki rendőrei” kifejezéseket használtuk, hiszen azok a főrendőrök elleni gyanúsítás tartalmának megfeleltek - olvasható az indokolásban. A PestiSrácok.hu jogi képviselője, ifjabb Balsai István a döntés kapcsán úgy nyilatkozott portálunknak, hogy ezt az ítéletet nemcsak saját ügyünk kimenetele miatt tekinti nagy sikernek, hanem azért is, mert ezt a továbbiakban a hasonló jelentőségű bűnügyi tudósítások kapcsán is irányadónak bizonyulhatnak.

Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.