Pesti Srácok

Keresi a rendőrség a halálfurgon felelőseinek bűntársait

Keresi a rendőrség a halálfurgon felelőseinek bűntársait

Külön nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda annak tisztázására, hogy kik voltak még annak a bűnszervezetnek a tagjai, amely többek között felelős annak a 71 migránsnak a haláláért, akik 2015 nyarán iszonyú kínok között vesztették életüket egy Magyarországról Ausztriába tartó hűtőkocsiban – értesült a PestiSrácok.hu. Az újabb eljárás elrendelése azért sem meglepő, mivel az alapügyben több kérdés is nyitva maradt, például nyoma veszett a bűnszervezet által felhalmozott milliárdoknak, de az is nyilvánvaló, hogy a nemzetközi bűnbanda több tagja is elkerülte eddig a felelősségre vonást.

Ismert, 2015. augusztus 27-én az A4-es autópályán találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából hetvenegy menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába. Az orvosszakértői vizsgálat eredményei szerint az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és már a magyarországi útszakaszon megfulladtak.A tragédia áldozatai között 59 férfi, nyolc nő és négy gyermek volt. A menekültek feltehetően Szíriából, Irakból és Afganisztánból indultak Európába. A nyomozás Ausztriában indult, ezzel párhuzamosan a magyar hatóságok is eljárást indítottak. Az osztrák rendőrök 2015 őszén átadták az eljárást a magyaroknak, akik egyesítették a két ügyet.

2015. augusztus 27-én találtak rá a halálfurgonra: hetvenegy migráns, köztük nők és gyerekek haltak meg iszonyú kínok között. Fotó: parameter.sk

Még nem emeltek vádat

PestiSracok facebook image

A gyanú szerint az elkövetők a magyar-osztrák határ átlépésekor tudták, hogy a hűtőkamionban szállított emberek már nem élnek. A bűnszervezetet Magyarországon egy oltalmazottként élő afgán állampolgár irányította, akitől ezt a státust később megvonták. Az előzetes letartóztatásban levő nyolc gyanúsított között van egy bolgár-libanoni férfi, akinek a feladata az embercsempészethez szükséges járművek beszerzése volt, a többiek bolgár állampolgárok, akik sofőrként működtek közre. Három személyt még köröznek. A szervezet alkalmanként 1200-1500 eurót kért a szerb határtól, a migránsoknak pedig Afganisztántól Németországig átlagosan 4-6 ezer euró közötti összeget kellett fizetniük. A tragédiához az afgán vezető gátlástalansága és kapzsisága vezetett, amit a nyomozás megállapításai szerint az is bizonyít, hogy másnap már újabb 67 embert zsúfoltak egy másik teherautóba. A rendőrség ugyan már tavaly októberben lezárta a nyomozást, de az eljárást felügyelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az iratok továbbra sem érkeztek meg az ügyészégre. A késlekedés oka, hogy továbbra is zajlik az iratok ismertetése és mivel külföldi állampolgárokról van szó, az ügybe tolmácsokat is be kellett vonni - mondta el a PestiSrácok.hu érdeklődésére Schmidt Gábor, az ügyészség szóvivője, hangsúlyozva, hogy várhatóan február végéig meg fognak kapni minden iratot a rendőrségtől. Onnantól kezdve pedig legfeljebb kilencven napja van a felügyelő ügyészégnek, hogy döntsön a vádemelésről- tette hozzá.

Afgán és bolgár embercsempészeket tartoztattak le a halálkamion tragédiája miatt. Fotó: MTI

Keresik a bűntársakat

A szóvivő közölte azt is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a hetvenegy migráns halála ügyéhez kapcsolódóan egy elkülönített nyomozást is folytat - egyelőre csak - embercsempészet gyanúja miatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség felügyeletével (a március 22-éig meghosszabbított nyomozás tényét az ORFK kommunikációs szolgálata is megerősítette portálunknak). Bár a szóvivő ennél többet nem mondott, úgy tudjuk, az új, ismeretlen tettesek ellen zajló eljárás keretében vizsgálják a bűnszervezet többi, eljárás alá még nem vont tagjának felelősségét nem csupán a halálfurgon tragédiája kapcsán, hanem más, hasonló jellegű bűncselekmények miatt is. Emlékezetes, Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője tavaly októberi sajtótájékoztatóján a bűnszervezettel kapcsolatban arról beszélt, hogy 2015 februárjától bizonyíthatóan szinte napi rendszerességgel csempésztek embereket Szerbia területéről Ausztriába. Mindezek tükrében nyilvánvalónak tűnik, hogy a bűncselekményekben nem csak a nyolc gyanúsított és a három szökésben lévő bűntársuk vett részt. Arról már nem is beszélve, hogy a szervezet feltehetően több milliárd forintnyi bevételének útját a hatóságok az alapnyomozás során nem tudták feltérképezni, csupán az volt megállapítható, hogy a bűnszervezet magyarországi vezetője Afganisztánba küldte a pénzt, amit a társai vagy készpénzben, táskában szállítottak, vagy követhetetlen pénzátutalási rendszeren keresztül átutalták.

Terrorszervezeteket finanszíroznak az afganisztáni főnökök

Az ugyanakkor nagy kérdés, hogy el lehet e jutni a szervezet Afganisztánban élő valódi vezetőihez, a tényleges haszonélvezőkhöz, akiket az alapügyben szintén nem sikerült letartóztatni. Erről Boros Zoltán korábban egy portálunknak adott interjúban is beszélt: szerinte a rendőrség az esetek nagy többségében tisztában van azzal, hogy kik az embercsempészettel foglalkozó bűnszervezetek háttérben álló, valódi haszonélvezői, de a jórészt Közel-Keleten élő keresztapákat országuk jogrendszere miatt képtelenség felelősségre vonni. Ez pedig azért is lenne rendkívül fontos, mert a főszervezők vagyonuk egy részét terrorszervezetek finanszírozására fordítják.

Címlapfotó: keol.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.