Pesti Srácok

A közel-keleti embercsempész maffia vezetőit nem lehet felelősségre vonni

A közel-keleti embercsempész maffia vezetőit nem lehet felelősségre vonni

A rendőrség az esetek nagy többségében tisztában van azzal, hogy kik az embercsempészettel foglalkozó bűnszervezetek háttérben álló, valódi haszonélvezői, de a jórészt Közel-Keleten élő keresztapákat országuk jogrendszere miatt képtelenség felelősségre vonni - többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője. Az alezredes úgy gondolja, arra jóval nagyobb az esély, hogy a hazánkban tevékenykedő középvezetőket rács mögé lehessen juttatni, akik közül néhányukról - forrásaink szerint - a magyar titkosszolgálatok azt feltételezik, hogy harcedzett, hazájában korábban már súlyos bűncselekményeket is elkövető migránsoknak a célországba juttatásukért cserébe terrorcselekmények végrehajtására adhatnak utasítást.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

A kedden életbe lépett, migrációs válság kezelésére szolgáló jogszabálynak köszönhetően jelentősen csökkenni fog az illegális bevándorlók száma Magyarországon – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője. Az alezredes ugyanakkor úgy látja, ezzel együtt várható, hogy az embercsempészek alkalmazkodnak az új helyzethez és stratégiát váltanak: Románia és Horvátország felé új útvonalakat keresnek, valamint a bűnszervezetek a zöldhatár helyett hamis iratok segítségével szállítják el Magyarországon keresztül a célországokba a menekülteket.

PestiSracok facebook image
Boross Zoltán 11

Alagutakat fúrhatnak a kerítés alatt

A külföldi tapasztalatokból kiindulva az is valószínűsíthető, hogy a bűnözők a kerítés alatt kiásott alagutakon juttatják hazánkba a migránsokat, aminek forrásaink szerint az az óriási kockázata, hogy ezeken a járatokon nem csak embert, hanem bármi mást, akár vegyi és tömegpusztító fegyvereket is lehet szállítani. Az embercsempész bűnszervezetek egyébként hierarchikus, parancsuralmi rendszerben működnek, felül, a szervezet csúcsán a főszervezők vannak, őket követik a tranzitországokban tevékenykedő középszintű szervezők, alattuk vannak a pihenőhelyek tulajdonosai, sétáltatók, szállítók, akik külön részfeladatokkal vannak megbízva, de az utóbbi időben a bűnszervezetekhez már pénzügyi szakemberek és jogászok is csatlakoztak – emelte ki Boross Zoltán, hozzátéve, hogy a bűnbandák létszáma a „katonákkal” együtt elérheti akár a negyven főt is.

Tudják, kik a tényleges haszonélvezők

A kontinenseken és országokon is átívelő üzletág magyar résztvevőinek pusztán a végrehajtási feladat jut, a legnagyobb rizikóval járó szerepeket vállalják el, ezért nagy a lebukás esélye. Boross Zoltán elmondta, csak idén eddig majdnem ezer embercsempészt fogtak el és jelenleg huszonhárom ügy van folyamatban a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályán, több mint kétszáz gyanúsítottal. A terheltek többsége magyar, ugyanakkor az NNI munkatársa hangsúlyozta, a hazánkban, vagy a szomszédos országokban tartózkodó arab, ázsiai középvezetők életútját, vagyonosodását is figyelemmel kísérik, és ha elegendő bizonyítékot gyűjtenek össze, velük szemben is fel fognak lépni. Sőt, az esetek kilencven százalékában pontosan tudják, hogy ki áll az adott bűnszervezet csúcsán, de a Líbiában, Afganisztánban, Szíriában és a világ különböző pontjain élő keresztapákat országuk jogrendszere miatt nem lehet felelősségre vonni –emelte ki Boross Zoltán, megemlítve, hogy a bűnszervezet tagjai nem is ismerik a háttérben álló valódi irányítókat.

Boross Zoltán 8

A magyar alvilág is segít az embercsempészek lebuktatásában

A bizonyítást ráadásul az is nehezíti, hogy ezeket a szervezeteket nagyrészt vérségi, családi kapocs köti össze, emiatt sokszor más országokkal együttműködve, titkos információgyűjtéssel göngyölítik fel az ügyeket: az Európai Unión belüli társszervekkel és a hazai szolgálatokkal gördülékenyen folyik a munka, rendszeres az információcsere, léteznek közös nyomozócsoportok, határokon átnyúló figyelések, de az elmúlt években már Szerbiával is egyre zökkenőmentesebb az együttműködés – árulta el az NNI osztályvezetője, aki kitért arra is, hogy kaptak már a nyomozásokat előrébb vivő, érdemi információkat a magyar alvilág sokat tudó, albán, török és afgán kapcsolatokkal rendelkező „nagy öregjeitől” is. Ők vélhetően valamilyen kedvezmény reményében, esetleg saját bűneik következményei elől menekülve próbáltak alkut kötni a hatóságokkal.

Rabszolgamunkára kényszerítik a menekülteket

Noha hatalmas bizniszről van szó, az embercsempészek van, hogy nem pénzt, hanem egyéb szolgáltatást kérnek a jobb élet reményében útnak induló menekültektől. Ha a migráns nem tud fizetni, belekényszeríthetik őket a modernkori rabszolgaság intézményébe: a célországban a férfiakat akár évekig is ingyen dolgoztatják, a nőket pedig prostitúcióra kényszerítik. Az alezredes még kiemelte azt is, hogy amíg a csempészek korábban más bűncselekményekben nem voltak érintettek, ez mára megváltozott és a bűnözők bevállalnak más illegális tevékenységet is, például a kábítószer-csempészést.

Boross Zoltán 6

Terroristákat pénzelhetnek a főszervezők

Az nyilvánvaló, hogy a kábítószer-kereskedelmet is túlszárnyaló, milliárdos bevételt hozó „vállalkozások” főszervezői pénzük egy részét más illegális tevékenységbe fektetik, de az alezredes szerint a vezetők vagyonukat terrorszervezetek finanszírozására is fordíthatják. Ráadásul annak is felmerült már a gyanúja, hogy a terrorszervezetek, köztük az Iszlám Állam embercsempész hálózatokat bízhat meg jó pénzért azzal, hogy a menekülteket felhasználva támadásokat hajtson végre az általa kért európai országokban. Az alezredes kérdésünkre elmondta, nálunk eddig még nem került a nyomozók látókörébe olyan embercsempész, akit valamilyen terrorista csoportosuláshoz tudtak volna kötni. Az azonban nem zárható ki, hogy a csempészek által szállított, Magyarországon átutazó migránsok között lehetett több olyan személy, aki valamilyen terrorszervezethez tartozhatott.

Terrorcselekményekre vehetik rá a migránsokat

Úgy tudjuk, a magyar alvilágtól nem csak az embercsempészek ellen fellépő nyomozók, hanem a titkosszolgálatok is segítséget kértek. Ennek fő oka, hogy a szolgálatoknak már nincsenek meg a korábban jól működő vonalai a hazai arab és török alvilághoz, ezért az e körökben jártas magyar bűnözőktől kértek és kaptak információkat. Erre azért is szükségük van, mivel a Budapesten tartózkodó külföldi gengsztereknek rokoni kapcsolataik, remek összeköttetéseik vannak Törökországban, Afganisztánban, Szíriában, így előfordulhat, hogy a menekülthullámmal a közel-keleti országokból hazánkba beáramló, nemzetbiztonsági szempontból kockázatot jelentő személyekről is lehetnek adataik. Értesüléseink szerint az alvilág „nagy öregjeit” is arra kérték a szolgálatok, amennyiben tudnak, szolgáltassanak információkat embercsempészekről, terroristagyanús személyekről. Több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy a titkosszolgálatok azzal a forgatókönyvvel is számolnak, hogy a hazánkban tevékenykedő, külföldi állampolgárságú embercsempészek közül néhányan terrorszervezetek támogatói is lehetnek. Felmerült a gyanúja annak is, hogy az Iszlám Államot támogató, javarészt a bűnszervezet középvezetői szintjén elhelyezkedő csempészek a célországba juttatásért cserébe a nincstelen, ám harcedzett, hazájában korábban már súlyos bűncselekményeket elkövető migránsoknak akár terrorcselekmények végrehajtására is parancsot adhatnak.

Címlapfotó: br.de

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.