Pesti Srácok

Rendőri szál a Tasnádi-ügy hátterében?

null

A Nemzeti Nyomozó Iroda két, bűnözőkkel összejátszó, lehallgatott munkatársa utáni vizsgálódás mellékszála a Tasnádi Péter és társa ellen indított legújabb nyomozás – ezt mondta a PestiSrácok.hu-nak az orgazdasággal gyanúsított, hosszú börtönbüntetéséből tavaly szeptemberben szabadult, jelenleg házi őrizetben lévő vállalkozó. Az ügyészség azzal gyanúsítja Tasnádiékat, hogy egy ellopott luxusautót pénzért akartak visszajuttatni a tulajdonosának.

JURÁK KATA - PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Megszólalt legújabb büntetőügyével kapcsolatban a PestiSrácok.hu-nak a most éppen orgazdasággal gyanúsított, korábban súlyos bűncselekmények miatt hosszú éveket börtönben töltő, onnan tavaly ősszel szabaduló Tasnádi Péter. Emlékezetes, Tasnádit a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján múlt hét csütörtökön vette őrizetbea Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ). Az alvilág “nagy öregjét” és szintén őrizetben lévő bűntársát orgazdasággal gyanúsítják. Az ügy lényege, hogy egy ismeretlen személy még február elején egy óbudai parkolóból eltulajdonított egy nagy értékű gépjárművet. A gyanú szerint Tasnádiék később hozzájutottak az ellopott, Szlovákiában elrejtett, harmincmillió forintot érő luxusautóhoz és felajánlották a tulajdonosnak, hogy három és fél millió forintért cserébe azt átadják neki. Később abban állapodtak meg, hogy a férfi félmilliót fizet. Ezt követően Tasnádi és társa a megszerzett autót Esztergomban átadták a tulajdonosának, aki a “szolgáltatásért” végül 250.000 forintot fizetett. Noha az ügyészség kezdeményezte Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, a bíróság a nehézfiút végül házi őrizetbe helyezte.

Alkudoztak a luxusautó visszaadásáról

PestiSracok facebook image

Tasnádi portálunknak azt mondta, abszurdnak tartja az ügyészség gyanúsítását. Az üggyel kapcsolatban annyit árult el, hogy február közepén állítólagos bűntársa, Sz. Jenő azzal kereste meg, hogy kísérje el őt egy üzleti tárgyalásra. A férfi, akit állítása szerint korábban nem ismert, azt állította, kétmillió forinttal tartoznak neki, de fél adósával találkozni, ezért arra kérte az üzletembert, ötszázezer forintos részesedésért cserébe tegye meg, hogy elmegy vele a találkozóra. Később derült csak ki számára, hogy nem kölcsönről, hanem a gyanúsításban is megemlített autó visszavásárlásról volt szó. Tasnádi megjegyezte, a gépjármű tulajdonosa hárommillió forintot ígért annak, aki visszahozza az autóját. Úgy tudjuk, Sz. Jenőnek sikerült felvenni a kapcsolatot az autótolvajokkalés Tasnádi jelenlétében megpróbált alkudozni egy, a gépkocsi tulajdonosa által megbízott magánnyomozó céggel, hogy a kocsit kétmillióért visszavásárolhatják. A tárgyalás azonban eredménytelenül zárult.

– nyilatkozta Tasnádi.

Nem csak Tasnádiékat gyanúsítják orgazdasággal

A PestiSrácok.hu elérte a Tasnádi által említett magánnyomozó cég vezetőjét is, aki némileg másképp emlékszik a történtekre. Králl Konrádot, a SWAT Privat Group Kft. ügyvezető igazgatóját és egy társát még február közepén szintén orgazdasággal gyanúsította meg az ügyészség. A férfi portálunknak megjegyezte, ebbe az ügybe úgy keveredett, hogy jóval Tasnádiék őrizetbe vétele előtt megkereste a cégét egy tartós bérlettel foglalkozó német vállalkozás, hogy ellopták az egyik luxusautójukat egy transporterrel együtt. Ők megbízási szerződés alapján felkérték Králl Konrádékat az autó megtalálására. Két hét alatt eredményt értek el és egy közvetítőn keresztül eljutottak az ügy miatt jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Sz. Jenőhöz. Ő közölte velük, úgy tudja, a kocsi már Szlovákiában van, de kapcsolatai révén segít visszaszerezni az autót ingyen, ha többet nem „háborgatják” azt a közvetítőt, akin keresztül felvették vele a kapcsolatot. Sz. Jenő ugyanakkor azt kikötötte, hogy a transzportert már nem tudja visszaszerezni, de kérte, beszéljék meg a megbízójukkal, hogy ne is kerestesse mással. Králl Konrád erre úgy reagált, hogy ő a tulajdonos nevében semmit nem tud megígérni. "Néhány nappal később, legnagyobb meglepetésemre felhívott Tasnádi Péter, hogy üljünk le az általunk keresett autó visszaszerzéséről tárgyalni" – emlékezett vissza az ügyvezető. Végül abban állapodtak meg, hogy Tasnádi esetleg nyomravezetői díjat kaphat, majd elindultak Esztergom külterületére átvenni a gépkocsit. Amikor Králl Konrádék a helyszínre értek, felhívták a rendőrséget és bejelentették, hogy lopott autót találtak. Pár perccel később a terrorelhárítás emberei azonban lerohanták őket és Krállékat az ügyészségre vitték. A kihallgatás után ugyan hazaengedték őket, de az ügyben továbbra is gyanúsítottként szerepelnek.

Tasnádi Pétert korábban tanúként hallgatták meg a Fenyő-gyilkosság perén a Fővárosi Törvényszéken Fotó: MTI

A rendőri szálból lett a Tasnádi-ügy?

Visszatérve Tasnádihoz, az alvilág nagy öregje azt mondta portálunknak, hogy tudomása szerint az, hogy az egész ügy kirobbant, tulajdonképpen két rendőrnek köszönhető, akiket lehallgatott a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). A lehallgatás elrendelésének előzménye, hogy az NVSZ szúrópróbaszerűen belehallgatott az egyik egyenruhás telefonbeszélgetésébe, amiből kiderült, a Nemzeti Nyomozó Iroda két munkatársa a gyanú szerint olyan bűnözőkkel tart nem éppen legális kapcsolatot, akik ismerhették az autótolvajokat - ismertette az üzletember. Egyikük Tasnádi szerint titkos információkat is szivárogtatott a bűnözőknek.

– állította Tasnádi Péter, aki arra kér mindenkit, hogy közösségi oldalán "ne savazzák Pintért és a kormányt"

Címlapfotó: blikk.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.