orgazdaság
Elítélték a tizennyolc milliárdos kolumbiai drogpénzt tisztára mosó magyarokat
A Fővárosi Törvényszék a mai napon különböző mértékű fegyház- és börtönbüntetésre, felfüggesztett börtön és pénzbüntetésre ítélt 33 személyt egy többek között bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és orgazdaság bűntette miatt indult eljárásban – írta portálunknak a törvényszék sajtóosztálya. A bíróság egyes vádlottakkal szemben 27 millió 583 ezer forintra, különböző összegű külföldi valutákra, teljes bankszámlákra, valamint vagyontárgyakra vagyonelkobzást is elrendelt.Régészeti leleteket akart keresztülcsempészni az országon egy szerb férfi
Orgazdaság miatt vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy szerb férfi ellen, aki a gyanú szerint mintegy nyolc és fél millió forint értékű régészeti leletet akart Magyarországon keresztül Nyugat-Európába vinni.Cigicsempészet miatt három év börtönre ítélték az olajos alvilág hírhedt alakját
Orgazdaság miatt három év börtönre ítélte nem jogerősen az olajos alvilág ismert alakját, F. Attilát a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portik Tamás egykori energolos üzlettársát társaival együtt 2014-ben vette őrizetbe cigicsempészet gyanújával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös nyomozócsoportja.Luxusautókra és drogra szakosodott bűnszervezetet kapcsolt le a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály (KR KÜFFO) Vagyonvédelmi Osztálya jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást F. Zoltán miskolci lakossal szemben. Az 53 éves férfi miskolci telephelyein lopott járműveket – egyeseket szétbontva, konténerekben – tárolt, amelyeket céghálózatán keresztül legalizált.A Belügyminisztériumból lopott, megfogták
A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak jelenlétében nyittatták ki 2020. április 15-én K. Lászlóval öltözőszekrényét a Belügyminisztérium Budapest V., József Attila utca 2-4. szám alatti épületegyüttesének alagsorában. A jelen lévők közül senki nem lepődött meg azon, hogy a szekrényből 60 guriga WC-papír, 12 csomag fénymásolópapír és 11 csomag kéztörlő papír borult a kövezetre. Az 57 éves budapesti férfi azt követően került a Nemzeti Védelmi Szolgálat célkeresztjébe, hogy a Belügyminisztérium nem talált elfogadható okot a tisztító- és fertőtlenítőszerek, a higiéniás termékek és a fénymásolópapír felhasználásának folyamatos növekedésére.Napelemtolvajok ellen emeltek vádat Dabason
Vádat emelt a Dabasi Járási Ügyészség két 39 éves, büntetett előélető férfi ellen, akik Pest megye több településén is napelemparkokból loptak paneleket, illetve a két orgazda ellen, aki átvett a lopott áruból.Orgazdaság miatt ítélhetik el Tasnádi Pétert
Már a bíróság előtt van Tasnádi Péter és több társának büntetőügye. A korábban súlyos bűncselekmények miatt tizenhárom évet rácsok mögött töltő egykori „keresztapát” jelentős értékre elkövetett orgazdasággal vádolja az ügyészség.Orgazdaság miatt emeltek vádat Tasnádi Péter ellen
Orgazdaság miatt emelt vádat az éjszakai életben jól ismert vállalkozó, Tasnádi Péter és bűntársa ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) – olvasható a PestiSrácok.hu-nak küldött ügyészségi közleményben, amelyben csak ismert budapesti üzletemberként említik Tasnádit.Orgazdaság, közokirat-hamisítás és kényszerítés miatt emelhetnek vádat Tasnádi Péter és társai ellen
Lezárta a magyar szervezett bűnözés nagy öregjének kikiáltott Tasnádi Péter és társai ellen indított eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyészség Tasnádit azzal gyanúsítja, hogy egy ellopott luxusautót pénzért akart visszajuttatni a tulajdonosának. Noha az ügyben a Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd és egy vele bűnös módon összejátszó rendőr neve is felmerült, ők végül megúszták a felelősségre vonást.Ajánljuk még