Pesti Srácok

Bűnszervezetben elkövetett csalás miatt öt évre ítélték Kisbandit, az alvilág pénztárosát

Bűnszervezetben elkövetett csalás miatt öt évre ítélték Kisbandit, az alvilág pénztárosát

Öt év szabadságvesztésre ítélte első fokon az alvilág pénztárosának, bankárának gúnyolt Lakatos Andrást a Debreceni Törvényszék – értesült a PestiSrácok.hu. A férfit öt évre a közügyektől is eltiltották. A vád szerint Kisbandiék 2011 októbere és 2012 augusztusa között 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. A bíróság döntése szerint a vádlottak hazai és nemzetközi szinten is nagy nevű társaságokat károsítottak meg.

A vádiratban az szerepelt, hogy a bűnszervezet vezetője Lakatos András volt, akiről azt írták, hogy az 1990-es évek magyarországi szervezett bűnözésének közismert alakja volt. Kisbandi ezt a bíróságon kikérte magának, majd elmondta, Portik Tamásnak köszönheti, hogy rajta maradt „az alvilág bankára” elnevezés. Lakatos, akit tavaly augusztusban szállítottak haza Brazíliából, az ügyben többször is vallomást tett és részben ismerte csak el a cselekmény elkövetését, egyébként úgy nyilatkozott, hogy nem vett részt a visszaélésekben és senkit nem hatalmazott fel arra, hogy eljárjon a nevében. A vád szerint Kisbandiék 2011 októbere és 2012 augusztusa között, bűnszervezetben 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak, amiből 84 millió forint térült meg.

"Európában mindenki ezt csinálja"

A Magyar Idők korábban azt írta, hogy a vádlottak magát a csalássorozatot valamennyien beismerték, de vitatták, hogy azt bűnszervezetben követték volna el. Kisbandi, majd a többi vádlott is arról beszélt, hogy egy legális üzlet során óriási tartozást halmoztak fel jugoszlávok, illetve szerbek felé, és a szállítmányok értékesítéséből törlesztettek, így a befolyt pénzből ők egyáltalán nem kaptak. Az értelmi szerző a vád állítása szerint egy román férfi, a negyedrendű vádlott, aki ismeretlen helyen tartózkodik, így távollétében folyik az eljárás. A többi terhelt szerint azonban ő adta a csaláshoz az ötletet, mondván: "Európában mindenki ezt csinálja".

PestiSracok facebook image
Kisbandit öt évre ítélték első fokon. Fotó: PS

Öt évet kapott első fokon

A Debreceni Törvényszék pénteken első fokon öt év fegyházbüntetésre ítélte különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményekkel elkövetett csalás miatt Lakatos Andrást. A többi vádlottat három és öt év közötti szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. Kisbandit öt évre a közügyektől is eltiltották. Balláné Szentpáli Edit tanácselnök az ítélet indoklásában kiemelte: szokatlan volt a bizonyítási eljárás: nem volt tanú, nem volt okirati bizonyíték.A közreműködő vádlottak nélkül a nyomozóhatóság nem sokra jutott volna, kellett hozzá az első-, a másod-, és a hatodrendű vádlott feltáró, beismerő vallomása, amelyet a bíróságon a többiek is megerősítettek. Az indokolásban elhangzott, a vádlottak hazai és nemzetközi szinten is nagy nevű társaságokat károsítottak meg. Ezek között volt több ismert édességgyártó, élelmiszeripari cég, gyógyszergyártó, és tisztítószer gyártó. A bűnszervezet budapesti raktárában rakodtak le például 24 millió forint értékű, 22 tonna márkás csokoládét, amelyet Belgiumból Ausztriába kellett volna szállítani.

A bíró szerint megáll a bűnszervezet vádja

A tanács elnöke szerint tény, hogy nem erőszakszervezetet irányítottak Lakatosék, nem merült fel, hogy valaki félt, vagy nem akarta csinálni, de egyértelműen bűnszervezetről kell beszélni. Hozzátette: a magyar jogban a maffia és a bűnszervezet nem egyenlő, utóbbi egy magasan szervezett bűnelkövetési forma, amelyben a tagok összefognak, és a csapat minden tagjának megvan a maga szerepe, feladata – ez itt megvalósult. A csalást - tette hozzá a tanácselnök - nem klasszikus formában követték el, hiszen nem volt személyes találkozó, vagy kézfogás a sértettekkel, az áruk tulajdonosait az informatikai rendszer segítségével ejtették tévedésbe.

Nem értenek egyet a döntéssel

Nyári Béla, Lakatos védője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy a bűnszervezet minősítéssel, valamint a kedvezményből való kizárással nem értenek egyet, így három nap gondolkodási időt kértek, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e az ítélet ellen (az ügyész is ugyanezt kérte). Kisbandi, aki továbbra is előzetes letartóztatásban marad, eddig 27 hónapot töltött börtönben, így ha az ítélet jogerőre emelkedik, akkor 33 hónap múlva szabadulhat.

Kisbandi maffiaügyekről is vallott. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Segítette a hatóság munkáját, gyilkosságokról vallott

Kisbandiról érdemes még megemlíteni, hogy még szabadlábon, Portik Tamás elfogása után, már 2012 őszén is több leszámolásos ügyben terhelő, titkosított, majd a minősítés alól feloldott, később írásban is megerősítettvallomást tett az Energol-vezérre. Többek között beszélt Prisztás József és Cinóber lelövéséről, az Aranykéz utcai robbantásról, a menyasszonya előtt szitává lőtt Muskovics Gyula kivégzéséről, valamint Seres Zoltán likvidálásáról is. Ahogy azt már korábban megírtuk, Lakatos a titkos vallomásban részleteket közölt Portik egykori olajos katonája, egy bizonyos Maka Gyula nevezetű ember megöléséről is. Egy nagyobb társaságban Kisbandi azt hallotta, Portik maga is jelen volt az emberölésnél Tarcsi Gabi nevű emberével együtt, és utóbbi “bele is bolondult a gyilkosságba” . A 26 éves Maka Gyulát húsz évvel ezelőtt, 1996. július 27-én ismeretlenek Ceglédbercel külterületére csalták, majd meggyilkolták. Holttestét csak hónapokkal később, 1996. szeptember 30-án találták meg. Kisbandi egyébként tizenöt év után egyedül a PestiSrácok.hu-nak szólalt meg és adott egy hosszú videointerjút az alvilági leszámolásokkal kapcsolatban. A beszélgetést itt nézhetik meg.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.