Pesti Srácok

Megszökött a házi őrizetből a magyar alvilág hírhedt alakja

Megszökött a házi őrizetből a magyar alvilág hírhedt alakja

A Pestisrácok.hu információi szerint néhány napja megszökött a házi őrizetből a magyar alvilág egyik ismert és hírhedt alakja, K. László, akit a rendőrség két másik társával együtt egy örmény kereskedő több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsít. Az ukrán állampolgárságú férfi esete nem egyedi, hiszen korábban hasonló módon sikerült felszívódnia a fekete sereg egykori vezetőjének, valamint a rettegett ároktői cigánybanda két tagjának is.

Megszökött a házi őrizetből a 90-es évek magyar alvilágának ismert és hírhedt alakja, K. László - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ukrán állampolgárságú férfit tavaly egy több mint húsz évvel ezelőtti leszámolásos gyilkosság miatt vette őrizetbe a rendőrség, de K-t a bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba. A bűnöző sokáig betartotta a házi őrizet szabályait, ám néhány nappal ezelőtt sikerült megszöknie otthonából. A hatóság egyelőre csak belföldi körözést adott ki a férfi ellen, pedig az sem elképzelhetetlen, hogy K. László már nincs az országban.

Brutális kegyetlenséggel végeztek az örmény kereskedővel

A régi ügyeken dolgozó nyomozók még 2016 márciusában jutottak olyan új információkhoz, amelyek egy örmény kereskedő elleni 1996-os gyilkosság megoldásához vezettek. Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának vezetője korábban a Zsaru magazinnak hangsúlyozta, hogy az örmény kereskedő nejlonba csavart holttestére még 1996 augusztusában találtak rá Törökbálint külterületén. A férfit összeverték, majd többször mellkason szúrták. Az áldozatnál nem voltak iratok, így a rendőrök az eltűnés miatt körözöttek listáját nézték végig. Így bukkantak rá annak az örmény férfinak a nevére, akinek eltűnését néhány nappal korábban barátnője jelentette be. Az áldozat holtteste a nyári meleg miatt olyan rossz állapotban volt, hogy csak a tetoválásai és a családtagjai segítségével tudták azonosítani. A nyomozás során feltárták: az örmény férfi Budapesten, a Kőbányai Bazárban vezetett egy kereskedést. Továbbá kiderült, hogy a gyilkosságot megelőzően konfliktusba keveredett, de ezen túl nem sikerült kétséget kizáró bizonyossággal tisztázni a haláleset körülményeit.

PestiSracok facebook image
Az ároktői banda két tagja is megszökött már a házi őrizetből. Fotó: blikk.hu

Védett tanúk segítették a rendőröket

A gyilkosság után húsz évvel mondták el a nyomozóknak védett tanúk, hogy az áldozat a halála előtt nem sokkal kirabolta honfitársa, az akkor 28 éves Arshak H. raktárát, aki szintén kereskedő volt. A rablók nagy mennyiségű készpénzt vittek el, miután a tulajdonost összeverték és megalázták. A kirabolt férfi bosszút fogadott és megállapodott K. Lászlóval, aki a 90-es években jól ismert alakja volt a magyar alvilágnak. Az ukrán állampolgárságú testépítő jó fizetségért cserébe elvállalta, hogy segít visszaszerezni az elrabolt vagyont, így találkozót beszéltek meg egymással és még két, máig ismeretlen férfival a Kőbányai Bazár közelébe. Egy ötödik társuk, az akkor 25 éves Garri A. feladata az volt, hogy az áldozatot odacsalja. Az örmény férfit összeverték, autóba tették, majd egy erdős résznél halálra késelték. A rendőrök húsz évvel az eset után mindhárom férfit előállították: Garri A-t előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. Az alvilági nehézfiút, K. Lászlót tavaly június 26-án egy szociális intézményben fogták el, ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Harmadik társukat, Arshak H-ra, nem sokkal később Budapesten csaptak le a nyomozók.

Többen megszöktek már

K. László nem az első, akinek sikerült megszöknie a házi őrizetből. 2010 januárjában hasonló módon tűnt el a fekete sereg életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt rettegett vezére, Magyar Róbert, akit csak évekkel később hoztak haza Spanyolországból a magyar hatóságok. Pár évvel ezelőtt ugyancsak megszökött a házi őrizetből az idős emberek sérelmére elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői cigánybanda két tagja is.Őket azért engedték ki négy év után az előzetesből, mert elhúzódott a perük, és nem lehetett tovább meghosszabbítani a legszigorúbb kényszerintézkedést. Az ügyből akkora botrány lett, hogy még törvényt is módosítottak miatta, így már nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, ha egy vádlottal szemben 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indul eljárás.

Vezető kép: police.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.