Pesti Srácok

Újabb emberöléssel vádolják Fenyő János gyilkosát, Jozef Rohácot

null

Volt bűntársa, Jozef Hamala meggyilkolása miatt is bíróság elé áll az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság végrehajtása miatt már jogerősen elítélt Jozef Rohác, mivel a férfi és két társa ellen vádat emelt a szlovák ügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. Hamala volt az, aki a hatóságok szerint segítséget nyújtott Rohácnak és bandájának több gyilkosság, köztük az Aranykéz utcai merénylet megszervezésében. A szlovák gengszter vesztét az okozta, hogy társai attól féltek, ha rendőrkézre kerül, ki fog pakolni az általa tudott bűncselekményekről, ezért eldöntötték, örökre elhallgattatják. A férfit végül Rohác egy Brnohoz közeli erdőben, közvetlen közelről lőtte fejbe.

Vádat emelt az Aranykéz utcai robbantás és Fenyő János médiavállalkozó lelövése miatt is jogerősen elítélt Jozef Rohác és két társa ellen, Jozef Hamala meggyilkolásának ügyében a szlovák ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, hogy a három férfit még több szlovák állampolgárral együtt tíz másik bűncselekménnyel összefüggésben is bíróság elé állítják, ám a helyi speciális ügyészség több részletet nem árult el portálunknak.

A gyanú szerint Gyárfás megbízásából, Portik közvetítésével Rohác 1998-ban kivégezte Fenyő Jánost. Fotó: MTI

Rohác lőhette fejbe volt társát

PestiSracok facebook image

Hamalát a gyanú szerint Jozef Rohác lőtte fejbe, valamikor a 2000-es évek elején. Úgy tudjuk, a szlovák rendőrség korábban két személlyel szemben felfüggesztette az eljárást, mivel ők feltehetően a bíróság előtt tanúskodni fognak társaik ellen. Ismert, a PestiSrácok.hu elsőként írta meg 2016 januárjában, hogy a magyar, a cseh és a szlovák bűnüldöző szervek közös akciója során egy Brnohoz közeli erdőben megtalálták az 1998. június 26-a óta eltűntként kezelt Rohác-banda egyik tagjának, Jozef Hamalának a holttestét, aki a rendőrség feltételezése szerint Rohác bűntársaként részt vett az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság végrehajtásában. A kétszer fejbe lőtt, majd elásott férfit a magyar hatóságoktól megkapott DNS-minta segítségével azonosították és megállapították, hogy a megtalált maradványok a régóta halottnak hitt szlovák férfié. Az Aranykéz utcai robbantás ügyébenazt rótták Hamala a terhére a magyar hatóságok, hogy Roháccsal együtt részt vett a robbantásos merénylet megszervezésében. A vád szerint Portik Tamás megbízása után Jozef Rohác arra utasította Jozef Hamalát, hogy a mintegy 4500-5000 grammnyi, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polski Fiatba rejtse el. A kocsit 1997 szeptemberében Hamala hamis okiratokkal szerezte meg és 1998 tavaszán bocsátotta Rohác rendelkezésére. Az autót Jozef Hamala a bűncselekmény elkövetése előtti napokban leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtti útszakaszon, ahol az olajügyek koronatanúja, Boros Tamás naponta közlekedett. A történet innentől már ismert: az 1998. július 2-án végrehajtott robbantásban a célszemélyen kívül még három ártatlan áldozat is meghalt, több mint húszan pedig súlyosan megsérültek.

Jozef Hamala a legvéresebb leszámolásokban vett részt a 90-es évek végén Magyarországon. Fotó: PS

A rendőrség célkeresztjébe került

Hamala hamar a hatóságok célkeresztjébe került. A saját fényképével ellátott hamis személyi igazolványa buktatta le, a nyomozóhatóság pedig személye azonosítása után elfogató parancsot adott ki ellene. Az okmány egyébként úgy került a rendőrséghez, hogy egy máig ismeretlen személy a merénylet után nem sokkal egy utcai postaládába dobta azt, a posta pedig az okmányban szereplő adatok alapján kivitte azt a tulajdonosának, Szabó Zsoltnak. Az okmányt a Duna Plaza közelében parkoló autójából lopták el korábban. Amikor Szabó újra kézhez kapta személyi igazolványát, megdöbbenve tapasztalta, hogy abban valaki kicserélte a képét, ezért az okmánnyal besétált a rendőrségre. Az ügyben nyomozás indult, párhuzamosan azonban a merénylet ügyében nyomozó rendőrök is keresték a férfit, a Kis Polski adásvételi szerződésében szereplő adatai alapján. Így kerül végül Doszpot Péterék kezébe a hamisított személyi igazolvány, amit bemutattak a Kékfény című bűnügyi műsorban. Valószínűleg itt dőlhetett el Hamala sorsa. Ráadásul egy ismeretlen férfi bejelentette a rendőrségen, hogy a Kékfényben bemutatott igazolvány fotóján Jozef Hamala látható, aki Rohác bandájához tartozik.

Rohác kezében volt a fegyver

Társai ezek után tudták, idő kérdése, hogy mikor fogják el, így ettől kezdve a sorsa meg volt pecsételve, hiszen, ha rendőrkézre került volna és beszélni kezd, akkor az egész Rohác-féle bűnbandát magával ránthatta volna. Pontosan erről beszélt Rohác egyik bűntársa is, aki elmondása szerint maga is részt vett Hamala meggyilkolásában. A férfi elmesélte az őt faggató nyomozóknak, hogyan csalták el Hamalát a bűntény helyszínére. A szlovák maffiózó előadta, hogy később egy „tompa lövést” hallott és látta, hogy „Rohác kezében volt a fegyver”.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.