Pesti Srácok

Többmilliárdos adócsalás: a lengyel hatóság csaphat le a jobbikos Staudt Gáborra és társaira

null

A lengyel ügyészséghez fordult annak a nemesfémekkel kereskedő magyar bűnszervezetnek a kiugrott tagja, akinek egykori társai átszámítva több mint két és félmilliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot – értesült a PestiSrácok.hu. A napokban benyújtott, portálunk által megismert, költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentésben név szerint említik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét, illetve a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort is, mint akik a bűncselekmény kitervelői és haszonélvezői voltak.

A lengyel állam kárára elkövetett több mint két és félmilliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt jelentette fel a lengyel ügyészségen a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort és több társát egy Magyarországon működő bűnszervezet korábbi tagja, aki a feljelentést a helyi adóhatóságot felügyelő Pénzügyminisztériumhoz és a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségére is eljuttatta – tudta meg a PestiSrácok.hu.

"Minimum belügyminiszter"

Ahogy arról már beszámoltunk, Staudtékat márciusban a magyar ügyészségen is feljelentették, majd az iratok a NAV-hoz kerültek, ám nyomozást végül azért nem indítottak, mert az adóhatóság álláspontja szerint, ha történt bűncselekmény, azzal nem a hazai, hanem a lengyel költségvetésnek okoztak kárt. Az akkori feljelentésben forrásunk kifejtette, hogy a jobbikos politikus egy milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet tagja volt, a bűnbandát pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt Gábor bizalmasa és tanácsadója volt. Hozzátette: kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, például az, hogy Staudt “minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. A képviselő ugyanakkor azt állítja, semmiféle adócsalásban vagy egyéb jogszabálysértésben nem vett részt.

PestiSracok facebook image
Staudt Gábor (j) tagadja, hogy részt vett volna az áfacsalásban. Fotó: PS

A lengyel hatóság vizsgálódhat

A portálunk által megismert, a varsói hatóságnak a napokban megküldött, lengyelre lefordított dokumentumban is megemlítik, hogy az elkövetők egy része rendőr volt, "így rendőri múltjukból fakadóan számos, a lengyel hatóságok munkáját lassító „csapdát” építettek be a rendszerükbe, melyek célja, hogy akadályozzák, lassítsák az ügy sikeres felderítését, feldolgozását".

-emelte ki informátorunk, hozzátéve, hogy

– áll a feljelentésben, amelyben az is szerepel, hogy a feljelentő volt társai közül

Többszáz oldalnyi bizonyíték

Hozzátette: hatósági kapcsolataik révén ismerték a vonatkozó jogszabályokat és a magyar adóhatóság működési rendszerét, illetve a magyar Büntető Törvénykönyvet, így olyan áfacsaló szisztémát építettek ki, amiben a Lengyel Köztársaságot éri kár és emiatt a magyar hatóságok alapesetben nem járhatnak el addig, míg Lengyelország jogsegély keretében nem kéri ezt. A férfi hangsúlyozta, ezzel minimálisra csökkentették a lebukás veszélyét. Megjegyezzük, valóban ez történt, hiszen a NAV nem rendelt el itthon nyomozást. Forrásunk a feljelentésben cégek megnevezésével azt is részletesen leírta, milyen módszerrel "dolgozott" a bűnbanda. Ennek igazolására több dokumentumot is csatolt, továbbá megemlítette, hogy még többszáz oldalnyi dokumentáció van a birtokában, melyeket kérésre átadja a lengyel hatóságnak.

Halálosan megfenyegették

Informátorunk feljelentése végén hangsúlyozta, hogy

-írta a lengyel hatóságoknak a férfi, akit korábban már családjával együtt halálosan megfenyegették, ezért feljelentést tett a rendőrségen.

-állította pár hónapja a magyar ügyészeknek forrásunk.

Fontos azt is megjegyezni, hogy a csapat több tagjának neve más bűncselekmények kapcsán is felmerült. 2017 elején F. és volt rendőrtársa, R. Sándor 40 millió forintnyi euróval húzhatott le Olaszországban egy befektetőt, majd a lengyeleknek írt feljelentésben is szereplő P. Bálint (az áfázáshoz a lengyelországi vevőt a férfi szerezte) segítségével egy másik személyt is megkárosítottak Svédországban. Ezekről az ügyekről bővebben itt olvashat. Folytatjuk…

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.