Pesti Srácok

Rejtélyes szemtanú miatt nyithatják újra a Hajógyári-szigeten történt gyilkosság aktáját?

null

Fordulat következhet a Hajógyári-szigeten 2011-ben meggyilkolt H. Géza ügyében, miután jelentkezett a hatóságoknál egy, az éjszakai életben korábban ismert, Vizoviczki Lászlóval is kapcsolatban álló férfi, aki állítja: az ügyben jogerősen felmentett vádlottak követték el a bűncselekményt – erősítette meg portálunk információit a jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő férfi jogi képviselője, Baji Éva. Kerestük a rendőrséget is, ők azt válaszolták, hogy az esettel összefüggésben adatgyűjtést végeztek.

Néhány hete egy rejtélyes szemtanút hallgattak meg a BRFK Életvédelmi Osztályának munkatársai a Hajógyári-szigeten 2011-ben megvert, majd a Dunába dobott H. Géza ügyében - erősítette meg portálunk információit a jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő szemtanú jogi képviselője, Baji Éva. Az ügyvéd elmondta, az éjszakai életben ismert férfi állítása szerint a Hajógyári-sziget egykori urát, Vizoviczki Lászlót is jól ismerte, aki a vállalkozó tulajdonában lévő szórakozóhelyek VIP-részlegének vendége volt. A férfi azt mondja, hogy az egyik vádlott akkoriban a sofőrje volt és látta, ahogy H. Gézát megalázzák és kiviszik a szórakozóhelyről. Aznap este is a vádlott vitte haza a bérelt lakásába a szemtanút, aki észrevette, hogy a férfi ruhája véres, nála öltözött át, majd másnap a felesége kitisztíttatta a kocsit. Az ügyvéd szerint a férfit a rendőrök már meghallgatták, feleségét várhatóan novemberben kérdezik meg. Úgy tudjuk, a tanú H. Géza megölése mellett több más olyan gyilkosságról is tudhat, ami a Hajógyári-szigeten történt. Kerestük a rendőrséget is, tőlük azt a választ kaptuk, hogy perújítási nyomozást még nem folytatnak (ha új bizonyíték kerül elő egy jogerősen lezárt ügyben, akkor nyílik meg a perújítást megelőzve ennek az eljárásnak a lehetősége), de a BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói adatgyűjtést végeztek. Az ügyvéd szerint jelenleg az adatok ellenőrzése zajlik, bár értesüléseink szerint a rendőrök egyelőre óvatosan kezelik a megkapott információkat, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy a hasonló ügyekben jelentkező tanúk „tévedtek”.

Összeverték és a Dunába dobták az áldozatot

Ismert, a Fővárosi Főügyészség vádja szerint Z. Alfréd és B. Ádám biztonsági őrök voltak a Hajógyári-szigeten lévő Dokk nevű szórakozóhelyen, ahol 2011. december 2-án a későbbi áldozat, H. Géza barátaival italozott. A 21 éves, ittas fiatalember a hajnali órákban véletlenül a vállával nekiment az egyik vádlottnak, aki erre fellökte a sértettet. Miután a fiatalember felállt és tovább indult, a kidobók úgy döntöttek, hogy ittassága miatt kikísérik a szórakozóhelyről. A vád szerint a fiút mindeközben szidalmazták, nadrágját lehúzva félmeztelenre vetkőztették, és a fagypont körüli hőmérséklet ellenére kivitték a szabadba. Ezután a parkolóban B. Ádám gyomron rúgta a sértettet, majd az eljárás során nem azonosított személyek is ütötték, rúgták úgy, hogy ezalatt a két vádlott a karjánál fogva tartotta őt. Az eszméletlen, félig meztelen fiatalembert ezután a biztonsági emberek egy hét méter magas támfalról a Dunába dobták. H. Géza holttestét másnap, hozzátartozója találta meg. A sértett a bántalmazás miatt súlyos májsérülést szenvedett, de halálát a vízbefulladás okozta.

PestiSracok facebook image

A bíróság megállapította, hogy a fiút megverték, levetkőztették és a Dunába dobták, vagyis a sértett nem véletlen baleset, hanem bűncselekmény áldozata lett, ám elegendő bizonyíték híján felmentette a kidobókat (a jogerős döntés helybenhagyta az elsőfokú ítéletet). A tárgyaláson meghallgatott szakértő kiemelte, a sértett ledobása még nem vezetett volna ahhoz, hogy meghaljon. A halál oka az volt, hogy a fiatal fiú belefulladt vízbe. Az elsőfokú tanácsvezető kitért arra is, a 6-os számú tanú Z. Alfréd másodrendű vádlottról nem, hanem egy Tibi becenevű kidobóról beszélt, aki segíthette az elsőrendű vádlottat a bántalmazott fiú vízbe hajításában. A rendőrség ugyanakkor ezzel a szállal nem foglalkozott – mondta az elsőfokú ítéletet meghozó Mikó Gergely, aki azt is hozzátette, hogy a tanú emellett még másik két biztonsági őrt is megnevezett, akik szintén bántalmazták H. Gézát. A tanács elnöke a tárgyalás végén a hozzátartozóknak is üzent és azt mondta:

Az eljárás során az is kiderült, hogy az érintett szórakozóhelyen illegálisan rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként akkoriban, és felmerült, hogy őket igyekeztek befolyásolni abban, milyen tartalmú vallomást tegyenek. A háttérben igen komoly munka volt annak érdekében, hogy ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot aznap a szórakozóhelyen – mondta a bíró, aki utalt arra is, hogy több tanú megváltoztatta a vallomását és észlelni lehetett, hogy ezt félelmükben teszik. Emlékeztetett: korábban jelentkezett egy tanú, aki azt állította, hogy tudja, ki a bűncselekmény elkövetője, felbujtója, ám a tárgyalásra beidézve már tévedésről beszélt.

Vizoviczki letartóztatása után vették elő a rejtélyes haláleseteket. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Rejtélyes halálesetek

Az adócsalás miatt jogerős büntetését töltő, vesztegetéssel is vádolt Vizoviczki László nevével fémjelzett Hajógyári-szigeten több rejtélyes eltűnés is történt, az ügyeket pedig azután vették újra elő, hogy az éjszaka császárát és több magas rangú rendőri vezetőt 2012. május 31-én őrizetbe vették. Ezek az esetek ugyanis azoknak a szórakozóhelyeknek a közelében történtek, amelyeknek Vizoviczki volt a tulajdonosa. Ilyen rejtélyes haláleset volt 2006. júniusában Raynay Zoltán eltűnése. A fiú egy találkozót beszélt meg telefonon barátjával, aki hiába várta őt. Fél óra múlva már a telefonja is ki volt kapcsolva. A fiú holttestét másfél héttel később találták meg a Duna partján, a Batthyány tér környékén. Pár hónappal korábban tűnt el Strehó Gergő is, aki barátaival együtt 2006. február 12-én szórakozni indult a Hajógyári-szigeten található diszkóba, de oda már nem érkezett meg.

Gergő eltűnésének tizedik évfordulóján a fiú testvére tett közzé egy szívszorító üzenetet a közösségi oldalán:

A fiúról azóta sincs hír, de a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberölés bűntett gyanúja miatt tavaly nyomozástrendelt el, mivel olyan információk birtokába jutottak, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.