Pesti Srácok

Gyárfás állítja, sem Tasnádit, sem Portikot nem bízta meg azzal, hogy lövesse agyon Fenyő Jánost

null

Sem Tasnádi Pétert, sem pedig Portik Tamást nem bízta meg azzal, hogy ölesse meg legnagyobb üzleti ellenfelét, a Vico-sajtóbirodalom urát, Fenyő János médiacézárt – mondta a felbujtással vádolt Gyárfás Tamás keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint a Nap TV volt tulajdonosa 1997 őszén bízta meg Tasnádit, hogy szervezze meg haragosa likvidálását, ám miután az egykori „keresztapa” a hatmilliós előleg átvétele után nem tett semmit, Gyárfás Portik Tamáshoz fordult segítségért, aki Jozef Rohác-csal végül megölette Fenyőt. Gyárfás szerint ugyanakkor a vád abszurd, ráadásul az, hogy nem sokkal a merénylet után nevét belekeverték a gyilkosságba, "kapóra jött" az alvilágnak, így Tasnádi és Portik is "esélyt látott" arra, hogy "keressen" az ügyön.

Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség tavaly nyáron emelt vádat felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fenyő-ügyben. A vádirat szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János. Az úszószövetség volt elnöke és a Vico nagyhatalmú ura között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki.Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízta Tasnádi Pétert, hogy szervezze meg a gyilkosságot, aki azt tizenkétmillió forintért vállalta, azonban, miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Ezért Gyárfás megbízta az éjszakai életben már akkor is jól ismert Portik Tamást is, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Rohácot a médiamogul megölésére. Rohác 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte a médiacézárt.

Gyárfás: Senkit nem bíztam meg!

Nem bíztam meg sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást Fenyő János megölésével – mondta Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető, a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottja a büntetőper mai tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken. A keddi határnapon Gyárfás Tamást a Portik Tamás által rögzített hangfelvételekalapján kérdezték Tasnádi Péterhez fűződő kapcsolatáról. A bíróság kérdésére, hogy félt-e Tasnádi Pétertől, Gyárfás Tamás nemmel válaszolt. A bíró ezek után azt kérdezte, hogy akkor Portik Tamásnak 2004-ben miért mondta azt, hogy "kiveri a víz", ha arra gondol, hogy Tasnádi kiszabadul a börtönből és megkeresi. Gyárfás Tamás erre úgy reagált, nem félt, hogy Tasnádi erőszakot alkalmaz vele szemben, inkább attól tartott, hogy belekeveri Fenyő meggyilkolásába. Ezzel kapcsolatban elmondta: Tasnádi 2003-ban felhívta a börtönből és közölte vele, Kovács Lajos, az ügy korábbi főnyomozója rá akarja venni, hogy tegyen vallomást ellene a Fenyő-ügyben. Arra a kérdésre, hogy miért akarta volna egy rendőr rávenni Tasnádit, hogy vallomást tegyen Gyárfás ellen, az ex-úszóelnök úgy fogalmazott, hogy akaratán kívül félretájékoztatta Kovács Lajost egy dátumról a Nap TV-vel kapcsolatban, ami miatt a nyomozó azt gondolta, ő állhat a bűncselekmény mögött, ráadásul az alvilági kapcsolatai és a gazdasági helyzete is ellene szólt.

PestiSracok facebook image
Gyárfás Tamás és ügyvédje, Zamecsnik Péter a bíróságon. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Pletykák és félreértések...

Arra a kérdésre, hogy miért nem jelentette fel Kovács Lajost vagy Tasnádit, és miért nem használta fel a médiát, hogy tisztázza magát, azt válaszolta, szégyellte, hogy a neve egyáltalán kapcsolatba kerül a Fenyő-üggyel, emellett soha nem élt vissza azzal, hogy lehetősége volt közéleti műsort készíteni. Hozzátette: ráadásul nem is volt bizonyítéka, hogy Tasnádit valóban vallomásra akarta volna rávenni a rendőrség. Azt mondta:, a rendőrség hamar "bedobta" a nevét a köztudatba a gyilkossággal kapcsolatban, ez pedig "kapóra jött" az alvilágnak, így Tasnádi és Portik is "esélyt látott" arra, hogy "keressen" az ügyön. Tasnádi Péter volt feleségének vallomásával kapcsolatban Gyárfás Tamás azt mondta, a nő előbb védte Tasnádit, majd amikor megromlott a kapcsolatuk, azért, hogy volt férjének ártson, vallottaa nő azt, hogy Tasnádi megbízást kapott Fenyő János megölésére Gyárfástól, aki arról is beszélt, hogy egy félreértés nyomán terjedt el a városi pletyka még 1997-ben, hogy megbízást adott volna Fenyő János megölésére Tasnádinak, akinek "megtetszett a dolog", mert ezzel fenn tudta tartani a "keresztapa-nimbuszát". Ám amikor a rendőrség is elkezdte komolyan venni a lehetőséget, már azt mondta Tasnádi, hogy csak "lehúzta" Gyárfást, aki "egy balek".

A bíróság felvetette, hogy ha Gyárfásnak konfliktusmentes volt a kapcsolata Tasnádival, aki jelentős pénzt is hozott neki a hirdetésekkel, akkor miért állította Tasnádi, hogy megbízást kapott Gyárfástól a gyilkosságra. Azzal kapcsolatban, hogy Gyárfás Tamás tízmillió forintot adott a börtönből éppen szabadult Tasnádinak, Gyárfás több magyarázatot is adott már az eljárás során, ezeket a keddi tárgyaláson fenntartotta, így többek között azt, hogy Tasnádi megzsarolta, ráijesztett, "lehúzta", de mondta azt is, hogy azért adott pénzt, mert "jobb a békesség", valamint, hogy félt, hogy Tasnádi hamis vallomást tesz, amivel belekeveri a Fenyő-ügybe. A pénzzel kapcsolatban elmondta, nem írtak róla papírt, bár "nem volt illúziója", hogy Tasnádi visszaadja-e azt.

Tasnádi üzent Gyárfásnak

Persze igazán érdekes az lesz, ha Tasnádit és Gyárfást szembesítik majd a bíróságon is. Tasnádi egyébként pár hónapja saját videócsatornáján üzenta volt médiavállalkozónak. Mint mondta:

Hozzátette: nem akart Gyárfásnak soha rosszat, sőt az első vallomásaiban „mentegette” Gyárfás Tamást, amit már sajnál, mert „nem érdemelte meg”. Majd azzal folytatta, hogy „hamis állítást mondott”, amikor annak a véleményének adott hangot, hogy Gyárfás nem lehet a felbujtó, hiszen a Nap TV volt tulajdonosa abban a tudatban volt, hogy Tasnádi szervezte meg a gyilkosságot, így minek kereste volna meg ugyanezért Portikot. De most már azt állítja: ez egy „hamis érvelés” volt, hiszen, ha nyomozó lenne, ő is azt gondolná, hogy Gyárfás megbízhatott ettől még mást is.

– mondta Tasnádi, akit kérdéses, hogy ezek után elfogulatlan tanúnak ítél-e meg a bíróság.

Tasnádi legújabb könyvében is ír a Gyárfás-féle állítólagos felbujtásról, illetve a nemrég megtartott, zártkörű könyvbemutatóján az is elhangzott, hogy a rendőrség operatív tisztjeinek az alvilágból már 1997-ben jelezték, hogy Tasnádi megbízást kapott Fenyő likvidálására (erről korábban portálunk is írt). Úgy tudjuk, a felbujtásról szóló jelentéseket csak az 1998. február 11-i merénylet után írták meg.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.