Pesti Srácok

Alvilági leszámolások: Portikot is meggyanúsították Gyüre József meggyilkolásával

null

Felbujtóként elkövetett emberöléssel gyanúsította meg a Gyüre-gyilkosságban a már több leszámolásos gyilkossággal összefüggésbe hozott Portik Tamást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Ismert, portálunk elsőként számolt be róla másfél héttel ezelőtt, hogy elfogták Portik Tamás egykori katonáját, K. Gábort, akit a Gyüre József ellen elkövetett gyilkossággal gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az áldozat az Energol-vezér régi bűntársa volt, akit a lakásában lőttek fejbe 1999-ben. A hatóságok gyanúja szerint bérgyilkosság történt, K. Gábor pedig a több alvilági merénylet felbujtójaként elítélt Portik parancsára húzhatta meg a ravaszt, akit, úgy tudjuk, a mai napon meg is gyanúsítottak a bűncselekménnyel. Kerestük az ORFK-t is, akik név említése nélkül, de megerősítették, hogy egy személyt már felbujtással is gyanúsítanak:

– írta portálunknak az ORFK kommunikációs szolgálata.

Pár napja megírtuk azt is, hogy a leszámolásos nyomozásokra rálátó forrásunk szerint több, Portik Tamás szűk környezetéhez tartozó személy vallott egykori főnökük ellen, akiknek segítségével újabb, a 90-es években elkövetett maffiagyilkosságokat oldhat meg az NNI, de fény derülhet az 1998-as politikai robbantások eddig homályban lévő részleteire is. Részleteket itt olvashatnak.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.