Pesti Srácok

Kipakolt Portik bizalmasa, új tanú hozhat fordulatot a Gyárfás-ügyben

null

Gyárfás Tamás perében is fontos bizonyítékként tekint a vádhatóság annak a férfinak a vallomására, aki korábban több más tanúval együtt kezdett el beszélni eddig még fel nem derített, a '90-es években történt leszámolásokkal összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a tanú Portik szűk bizalmi köréhez tartozott, ám sokáig hallgatott, így a Fenyő-ügyben is csak jóval a vádemelés után, tavaly szólalt meg. Úgy tudjuk, a bíróságon is meg fogják hallgatni az iratokban számmal jelzett, védett tanút, aki a Gyárfásék elleni vádat erősíti.

A Fenyő-gyilkosság perében is fontos bizonyítékként tekint a vádhatóság annak a férfinak a vallomására, aki korábban több más tanúval együtt vallott eddig még fel nem derített, a '90-es években történt leszámolások ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a tanú Portik szűk bizalmi köréhez tartozott, ám sokáig hallgatott, így a Fenyő-ügyben is jóval a vádemelés után, tavaly szólalt meg, miután egy másik leszámolásos ügyben tett vallomásában a Fenyő-ügyre is kitért. Úgy tudjuk, a bíróságon is meg fogják hallgatni az iratokban számmal jelzett, védett tanút, aki a hatóság álláspontja szerint – a Gyárfás és Portik elleni vádat erősíti. Értesüléseink szerint a Fenyő-ügyben is kipakoló férfi egyike volt azoknak a személyeknek, akiknek a segítségével a Pintér Sándor belügyminiszter utasítására létrehozott „Portik-csoport” leporolta a Gyüre-gyilkosságot, illetve az 1995-ben a saját autójában felrobbantott jordán pénzváltó, az esküvője előtt egy nappal szitává lőtt Muskovics Gyula, valamint a Prisztás-vagyon örököse elleni merényletkísérlet aktáját, de a tanúk beszéltek az 1998-as politikai robbantásokról is. Ezekről az ügyekről bővebben itt olvashatnak.

Visszatérve a Fenyő-gyilkossághoz, Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség 2019 nyarán emelt vádat felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fenyő-ügyben. A vádirat szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János. Az úszószövetség volt elnöke és a Vico nagyhatalmú ura között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízta Tasnádi Pétert, hogy szervezze meg a gyilkosságot, aki azt tizenkétmillió forintért vállalta, azonban, miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Ezért Gyárfás megbízta az éjszakai életben már akkor is jól ismert Portik Tamást is, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Roháčot a médiamogul megölésére. Roháč 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte a médiacézárt.

Gyárfás szerint abszurd a vád

PestiSracok facebook image

Az úszószövetség egykori elnöke ugyanakkor azt állítja, soha, senkinek nem adott megbízást Fenyő János megölésére, a Portik-féle felvételek inkább a védekezését igazolják, hiszen az Energol-vezér abban volt érdekelt, hogy kicsikarjon tőle egy mondatot, miszerint az ő parancsára likvidálták Fenyő Jánost, ám ez nem sikerült, mert Portik provokációját mindig visszautasította. A Fenyő-üggyel kapcsolatban korábban megszólalt portálunknak Zamecsnik Péter, aki hangsúlyozta: a rendelkezésre álló bizonyítékok még a megalapozott gyanúhoz is gyengék. Az ügyvéd hozzátette, miután Gyárfás visszakapta a Nap-kelte szerkesztési jogát, győztesként élte az életét: innentől kezdve megszűnt az ellenségeskedés, ezek után teljesen kizárt, hogy másfél évvel később megrendeljen egy gyilkosságot, ráadásul Fenyő és Gyárfás kibékültek egymással, amire még okirati bizonyíték is van, mi több, kezet fogtak. Fenyő nevében nem nyilatkozhatom, de az biztos, hogy Gyárfás a megállapodást komolyan vette, visszakapta a Nap TV-t, és sikeres ember volt – mondta az ügyvéd, kiemelve, hogy a hangfelvételeken egyszer sem hangzik el a megbízás, sőt, a felvételek cáfolják a vádat Gyárfás Tamással szemben, és sokkal inkább az ő védekezését támasztják alá.

Nem úszták meg a merénylet bűnsegédei sem

Korábban arról is beszámoltunk, hogy információink szerint a Fenyő-gyilkosság elvarratlan szálainak vizsgálatát sem adták fel a hatóságok, noha nyílt eljárás nincs elrendelve az ügyben. Az már a Fenyő-nyomozás kezdetén nyilvánvaló volt, hogy egy többszereplős, jól megszervezett merényletről van szó, márpedig a végrehajtók közül a vádlottak padjára csak Jozef Roháč és a később jogerősen felmentett Ladislav Trnka került. Az, hogy a Fenyő-ügyet sem engedték el az illetékesek, nem lehet újdonság a PestiSrácok.hu olvasói számára, hiszen a vádemelés után a fővárosi főügyész elmondta portálunknak: arra is lát esélyt, hogy külön eljárásban még felelősségre tudják vonni azokat a személyeket, akik még részesei voltak a Fenyő-merényletnek. Mint Ibolya Tibor megemlítette, a „döglött ügyek” sajátossága, hogy évek múltával megváltoznak az emberi kapcsolatok, az érdekviszonyok, így ebben az ügyben sem lehet kijelenteni, hogy nem lesz folytatás.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.