Pesti Srácok

Alvilági leszámolások: újabb gyilkosság miatt áll bíróság elé Portik Tamás

Alvilági leszámolások: újabb gyilkosság miatt áll bíróság elé Portik Tamás

Szerdán tart előkészítő ülést az alvilági leszámolások közé sorolt Gyüre-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék. A gyilkosság megrendelésével a már több maffiaügyben elítélt Portik Tamást vádolja a Fővárosi Főügyészség. Az áldozat az Energol-vezér régi bűntársa volt, akit a lakásában lőttek agyon 1999-ben.

Szerdán tart előkészítő ülést az 1999-ben történt Gyüre-merénylet ügyében a Fővárosi Törvényszék Varga Gabriella vezette tanácsa. Az áldozat az Energol-vezér régi bűntársa volt, akit több mint húsz éve gyilkoltak meg.Gyüre és Portik több fiatalkorú társukkal együtt a '80-as években közösen fosztogatták a telefonfülkéket. Gyüre később "katonaként" részt vett az olajozásban is, majd a nagy budapesti robbantások lecsengése után, 1999 áprilisában, a XI. kerületi Karinthy Frigyes úton bérelt lakásán fejbe lőtték. Emlékezetes: portálunk elsőként számolt be róla februárban, hogy elfogták Portik Tamás egyik ismerősét, K. Gábort, akit a Gyüre József ellen elkövetett gyilkossággal gyanúsított meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A férfiról azt feltételezik, hogy a több alvilági merénylet felbujtójaként elítélt Portik parancsára húzhatta meg a ravaszt. Az ügyészség végül júliusban emelt vádat Portik és K. Gábor ellen, ők viszont mindketten ártatlannak vallják magukat.

A vádirat szerint Portik Tamás már fiatalkora óta ismerte a sértettet, 1999-ben azonban megromlott közöttük a korábbi baráti viszony, ezért Portik megbízta a szintén a bűnelkövetői csoportjához tartozó két társát, hogy öljék meg a férfit.

PestiSracok facebook image

– állítja az ügyészség, hozzátéve, hogy

Az ügyészség a harmadik férfival, az emberölés bűnsegédjével szemben szintén vádat emelt – együttműködésére tekintettel – egy elkülönített eljárásban. Őt a főügyészség egyébként egy másik ügyben elkövetett bűnpártolással is vádolja; a vád szerint egy 1998-as emberölési ügy (Fenyő-ügy – a szerk.) miatt indult büntetőeljárás későbbi szakaszában, 2017–2018. évben, az emberölés felbujtói (Portik és Gyárfás – a szerk.) ellen indult büntetőeljárás meghiúsítására törekedett oly módon, hogy a birtokában lévő, ügy szempontjából releváns bizonyítási eszközt (a Portik-féle hangfelvételeket – a szerk.) nem adott át a nyomozó hatóságnak, hanem azt pénzért ajánlotta fel a felbujtással gyanúsított személynek (Gyárfás Tamásnak – a szerk.), illetve ügyvédjének.

A Gyüre-ügyről bővebben itt és itt olvashatnak.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.