Pesti Srácok

Az Iszlám Államnak felesküdött V. Kende szerint nem bűncselekmény terroristákkal beszélgetni (Videó!)

null

Kedden reggel kezdődött a terrorcselekmény előkészületével vádolt V. Kende büntetőpere. A huszonkét éves férfit kommandósok kíséretében, vezetőszáron, kéz- és lábbilincsben szállították a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületébe. Az előkészítő tárgyaláson a vádlott elismerte, hogy chatelt, de szerinte az nem bűncselekmény, azt azonban tagadta, hogy támadásra készült volna. Fenti videónkban Hajdu János, a TEK főigazgatója részletezte azokat az adatokat, amelyek a radikálissá vált fiatalember nyári elfogását szükségessé tették.

Megszeppenve, kommandósok gyűrűjében érkezett a bíróságra V. Kende, az a fiatal férfi, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a nyáron fogtak el, és akit azzal vádolnak, hogy felesküdött az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek, amelynek a Telegramon keresztül hűséget fogadott, és azt ígérte, terrortámadást fog végrehajtani Magyarországon. Az ügyész beszédében részletesen beszámolt arról, hogy a fiatalember egy budapesti mecsetben tért át az iszlám hitre, majd radikalizálódott.

V. Kende a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Elhangzott, hogy a férfi az online térben követte a terrorszervezet különböző tudósításait és tanait, később pedig a Telegram nevű alkalmazáson vette fel a kapcsolatot a radikálisokkal. Ahogyan arról portálunk beszámolt róla, bár a fiú közösségi oldalán sem csinált titkot abból, milyen nézeteket vall, és otthoni szobája is tele volt iszlamista képekkel, az édesanyja mit sem vett észre ebből.

PestiSracok facebook image

– kommentelt korábban egy kamu profillal V. Kende Magyarország Kormánya egyik Instagram-posztja alá. Az ügyész szerint a vádlott több radikális ismeretlennel is tartotta a kapcsolatot, akikkel terrortámadásokat szervezett, csőbombát akart létrehozni, amihez a Wish-ről rendelt egy távirányítót is. A Telegramon létrehozott egy csoportot is, ahol részletesen beszéltek arról, milyen merényleteket kéne végrehajtani. Szóba jött, hogy bérel egy autót, amivel tömegbe hajt, ám felvetődött az is, hogy egy csőbombát a rendelt távirányító segítségével a nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti helyszínén működésbe hoz.

– írta egy másik hozzászólásában V. Kende, ami után egy dinamit és egy kés emojit illesztett.

A vádirat szerint a fiatalember robbantani akart a Puskás Arénában a labdarúgó Európa-bajnokság idején. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Az ügyészség szerint a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanuló férfi azt is tervezgette, hogy az Egyesült Államokba utazna, hogy ott segítsen társainak merényletet végrehajtani. V. Kende írásos anyagot is kapott, hogyan kell a csőbombát megépítenie.

– írta elfogása előtt a vádlott, aki Kecskeméten az augusztus 20-i ünnepségen akart autóval a tömegbe hajtani, majd felvetődött benne, hogy a csőbombát végül Siófokon a Petőfi sétányon, vagy Balatonfüreden, esetleg Balatonbogláron hozza működésbe.

V. Kende szerint terroristákkal chatelni nem bűncselekmény. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A bíró kérdésére V. Kende elismerte, hogy chatelt, de szerinte az nem bűncselekmény, ugyanakkor tagadta az ellene felhozott többi vádat. A férfi védője, Jován László a tárgyaláson kiemelte: szerinte a vádirat nem alkalmas arra, hogy a bíróság tárgyalja, és szerinte nevetséges, hogy védence bombát akart csinálni, valamint állítása szerint nincs semmilyen bizonyítási eszköz arra, hogy terrorcsoporttal állt kapcsolatban. A védő azt kérte a bíróságtól, hogy a következő tárgyalásokon hallgassanak meg elmeorvosi szakértőket, valamint a férfi anyját tanúként hallgassák ki. A büntetőper februárban folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.