Pesti Srácok

Négy évet kapott a Márki-Zay Pétert támogató korrupt romavezető és a 30 milliót sem tarthatta meg

Négy évet kapott a Márki-Zay Pétert támogató korrupt romavezető és a 30 milliót sem tarthatta meg

Elítélték ma vesztegetés miatt a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) Agócs Jánost. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke elsőfokon négy év végrehajtandó börtönbüntetést kapott. A korrupt romavezető büntetésébe beleszámít a két hónapos letartóztatása. A börtön mellett 260 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott rá a bíróság. A vesztegetési 30 millió sem az övé. Az ügyész súlyosításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

A cigányságot megosztó, egyben felháborító bűncselekmény miatt született ma ítélet a BKKB-n. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke, a baloldali Márki-Zay Pétert teljes mellszélességgel támogató korrupt romavezető, Agócs János állt bíróság elé a korrupciós ügyben. Agócs az elsőfokú ítélet tényállása szerint 30 millió forintért árulta az elnöki posztját. Csakhogy az, akinek felkínálta az üzletetet, meg sem állt a nyomozó ügyészekig, így Agócsot a pénz átvételekor tetten érték.

A bíróság szerint is korrupt romavezető, Agócs János az új „romapolitikus” szerepében. Forrás: romnet.hu

A nyomozást követően a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolta meg az ORÖ elnökét. A vád szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy harmincmillió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét. Az ajánlat lényege szerint az összeget oly módon kellett volna megfizetni, hogy 18 millió forint járt volna a lemondáskor, míg a fennmaradó 12 millió forintot 2022 decemberéig kellett volna átadni. Az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg és közreműködik az illető elnökké választásában.

PestiSracok facebook image

Agócs János volt az, aki az országgyűlési választások kampányidőszakában arról beszélt: lehallgatják őt és munkatársait, amiért az ORÖ feljelentést tesz. Ugyancsak ő volt az, aki Sztojka Attila kormánybiztost vádolta meg zsarolással.

Agócs egyértelműen a baloldal embere – írta a Magyar Nemzet korábban. 2022. január elején több roma politikussal együtt Márki-Zay Péterrel pózolt. A baloldali miniszterelnök-jelölt a „közös harcunkhoz megfelelő képviselet is szükséges roma testvéreimmel” szöveggel osztotta meg a fotót közösségi oldalán.

A korrupt romavezető olcsón megúszta – egyelőre

A minősített vesztegetés miatt 2–8 év szabadságvesztés szabható ki, így kimondható: a volt romavezető enyhe, 4 éves ítélettel úszta meg az ügyét – ha másodfokon is marad ez a büntetés.

Kiemelt kép: a Márki-Zay Péterrel közösen pózoló roma vezetők között Agócs János a képen jobbra az első (Forrás: Márki-Zay Péter Facebook-oldala)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.