Pesti Srácok

Titokban megegyeznek a kártérítésről a veronai buszkatasztrófa felelősei az áldozatok hozzátartozóival?

null

Újabb fordulatról értesült a PestiSrácok a 2017-es, veronai magyar buszkatasztrófa kapcsán. Olasz lapok szerint 10 áldozat hozzátartozói titokban megegyeztek a tragédia miatt perbe fogott 5 olasz autósztráda mérnökkel. Az ő perük jelenleg is tart Veronában és legutóbb e héten egy korábban meghallgatott olasz szakértő ismét rámutatott a felelősségükre a tragédia bekövetkeztében. Elítélésük a kártérítés szempontjából is lényeges.

Egy olasz szakértő ismételt tanúkénti meghallgatásával folytatódott e héten Veronában a 2017-es magyar buszkatasztrófa miatt öt olasz autópálya mérnök, illetve technikus ellen zajló büntetőper.

Ismert, Magyarországon egy éve börtönben ült Varga János autósofőr, aki távollétében jogerősen 6 éves szabadságvesztést kapott a veronai bíróságtól. Kimondták: alvászavarai miatt történt a baleset, amiben 17-en még Olaszországban meghaltak, a 18. áldozat a budapesti Honvéd kórházban halt bele égési sérüléseibe.

M. Fekete György magyar műszaki szakértő még 2017-ben kidolgozott szakvéleményében rámutatott, a tragédiáért egyértelműen a baleset helyszínének, az A4-es autósztrádának üzemeltetői, a biztonsági korlát szerelési munkáinak tervezője és a korlátot átvevők egyetemlegesen felelősek.

PestiSracok facebook image

A szakértői vélemény alapján nyomozás indult, majd vádat is emeltek Alberto Brentegani, az A4 Brescia–Padova sztrádaszakasz mérnöke, Giovanni Luigi Da Rios, az A4-es sztráda központi szakaszának és a biztonsági elemek építését irányító műszaki hivatal vezetője, valamint Michele De Giesi, Maria Pia Guli és Enzo Samarelli ellen, akik az A4-es sztráda, így a biztonsági korlátok tesztelését is végezték 1993-ban az Anas nevű cég munkatársaiként. Ők ülnek most a vádlottak padján.

A szakértő felelőssé teszi a mérnököket a buszkatasztrófáért

Az L'Arena című olasz lap beszámolója szerint november 14-én ismét Alessio Maritati, a Közúti Áldozatok Családjai Olasz Szövetsége (KÁCsOSz) szakértője tanúskodott, aki „ nagyon komoly felelősséget állapított meg az A4-es autópályát kezelő szervezetnél ”.

– írta műszaki szakértői véleményében.

- jelentette ki Maritati. Az olasz és a magyar szakértő tulajdonképpen ugyanarról beszél: Varga János alvászavara miatt következett be a baleset, de hogy súlyos tragédia váljon belőle, ahhoz kellett az autósztráda építőinek, üzemeltetőinek a hibája.

Megemlékezés a veronai buszbaleset áldozatairól a Flórián téren található Közlekedési Balesetben Elhunytak Emlékművénél 2017.01.23-án (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A védőkorlát hibája okozta a busztragédiát?

A védőkorlát nem elvezette az autóbuszt a hídpillértől, ahogy az szabályosan megépített korlátok esetében történik, hanem egyenesen rávezette a pillérre a járművet, ami összeroncsolódott és kigyulladt.

Alessio Maritati szakértői véleményét november elején már tárgyalta a veronai bíróság. (Erről itt olvashat a PestiSrácok.hu korábbi cikkében.) A vádlottak védői szorgalmazták ismételt meghallgatását, ám a jelek szerint jobban tették volna, ha eltekintenek ettől.

Mindenesetre a szakértőt nagyon hevesen támadták a védőügyvédek, akik mindenekelőtt a baleset dinamikájának rekonstrukciójával és a busz haladási sebességével kapcsolatban próbáltak kétségeket kelteni. Szerintük ugyanis a magyar autóbusz 100 kilométer/óránál nagyobb sebességgel haladt, ami a tragédiához vezetett. A szakértő szerint a busz kevesebb, mint 60 kilométer/óra sebességgel haladt a korlátnak való ütközéskor.

M. Fekete György lapunknak azt mondta a legfrissebb hírek kapcsán, indítványozni fogja az eljáró bírónak, hogy őt is hallgassák meg szakértő tanúként,

Első megállapodások a buszbaleset miatti kártérítésről

A L'Arena azt írja időközben már megszülettek az első megállapodások az áldozatok hozzátartozóinak – öt-hat családnak – kártérítéséről. A lap szerint több mint egy tucat hozzátartozó már visszalépett attól, hogy polgári perben lépjenek fel kártérítésért Valentina Fabiani bíró előtt. A kártérítés összege nem derült ki: a felek titoktartási megállapodást írtak alá .

Kiemelt kép: A kiégett magyar autóbusz a veronai sztrádán (Forrás: L'Arena)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.