Pesti Srácok

Elkapták a bestiális ároktői bandát, akik vascsövekkel verték agyon az idős embereket (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (1.rész)

null

Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, az ároktői banda ügyét mutatjuk be sorozatunk 1. részében. Brutális kegyetlenséggel vertek agyon vascsövekkel két idős embert, valamint csontjaikat törve verte össze még tizenkét szintén idős áldozatukat az ároktői banda. A hat fős aljas brigádból hárman életfogytiglani fegyházat kaptak, ketten közülük tényleges életfogytiglanit, a harmadik társuk feltételes szabadlábra helyezéséről 30 év letöltése után lesz lehetőség. A kegyetlen bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) életvédelmis nyomozói mérték be, majd számolták fel.

Sem embert, sem Istent nem ismertek a lakóhelyükről ároktőinek elnevezett bestiális banda tagjai még 2008 - 2009-ben. Az ügyészség szerint 18, a bíróságok megállapításai szerint 14, idős áldozatukat támadták meg Budapesten és környékén. Éjszaka, csuklyában a fejükön rontottak rá a 70 - 80 éves alvó áldozataikra és vascsövekkel addig verték őket, amíg el nem árulták, hol vannak az értékeik. A verések brutalitására jellemző, hogy két áldozat vérben fagyva szenvedett még fél napot, míg bele nem haltak a sérüléseikbe. az életben maradt áldozatok is súlyos, zömmel töréses, belső vérzéses sérüléseket szenvedtek.

Kommandósok vitték az ároktői banda fejét a bíróságra (Forrás: PS)
PestiSracok facebook image

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói fejezték be végül az ügy nyomozását, megdönthetetlen bizonyítékokat szolgáltatva az ügyészség, majd a bíróságok számára.

A Pesti Srácok korabeli beszámolója szerint az ároktői banda kegyetlen tagjai még 2008 végén és 2009 elején támadtak meg és raboltak ki főként idős embereket. Olyanokra pályáztak, akik jó anyagi körülmények között éltek. Éjszaka, maszkkal az arcukon, kesztyűben törtek be. Az áldozataikat rúgták, bottal, vascsővel, ököllel verték, majd megkötözték tovább bántalmazták, hogy értékeit megszerezzék.

A Budapest külső kerületeiben, illetve vidéki településeken tízmillió forintnyi értéket raboltak, de volt olyan hely, ahonnan csak fagyasztott hús tudtak elvinni. Ez utóbbi helyszínen gyakorlatilag összetörték az idős áldozat összes csontját, majd egy bútort is ráborítottak és ott hagyták. Kínok között szenvedett ki. Mindössze néhány kiló fagyasztott hús miatt...

Az ügyész öt vádlottra kért tényleges életfogytiglanit

Az ügyész többórás vádbeszédében részletesen beszélt arról, hogy a hat büntetett előéletű, egymással szoros rokoni kapcsolatban álló ároktői férfi milyen gátlástalan, embertelen módon bánt kiszemelt áldozataival.

A 2008 ősze és 2009 tavasza között Budapest peremkerületeiben, illetve vidéki településeken elkövetett támadások jól begyakorolt séma szerint zajlottak. Az elkövetők tippeket kaptak arra, hol élnek olyan 70-80 éves vagy még idősebb, feltehetően némi készpénzt vagy értékeket otthonukban őrző emberek, akiket könnyen ki lehet rabolni.

Az erős testfelépítésű maszkos támadók megkötözték áldozataikat, betömték a szájukat, volt, akinek eközben kitört a foga. Ezután nehéz bútorokat, ágyat, szekrényt dobtak a törékeny emberekre, vezetékes telefonjukat tönkretették, a mobilokat magukkal vitték, hogy minél később derüljön ki cselekményük. A megtámadottak órákon át feküdtek megkötözve, fuldokolva, esetenként bordatöréssel a súlyos tárgyak alatt, volt, akit csak több mint fél nap után szabadítottak ki. Két idős ember vesztette életét, a vádhatóság szerint további három sértettnél megállapítható az emberölés kísérlete. Az ügyész felidézte, volt, ahol a támadók távozóban azt mondták áldozatuknak: "mire reggel lesz, úgyis megdöglesz".

Különös kegyetlenséggel öltek

A Fővárosi Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérlete, továbbá számos rablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés és más bűncselekmény miatt mondta ki a vádlottak bűnösségét 2014. januárjában. A tucatnyi támadásból a bíróság az elsőrendű vádlottat kilenc, a másodrendűt hét, a harmadrendűt pedig nyolc esetben találta bűnösnek több különféle bűncselekmény miatt.

Az ítélet (Forrás: ATV)

A banda feje, id. Rostás Elemér I. rendű vádlott, valamint a III. rendű Rostás Henrik tényleges életfogytiglani fegyházat, a II. rendű vádlott M.I. életfogytiglani fegyházat kapott azzal, hogy legkorábban 30 év letöltése után lehet megvizsgálni a feltételes szabadlábra helyezésének a lehetőségét. Az V. rendű R. A. 20 év, a VI. rendű K. A. 10 év fegyházat kapott. A IV. rendű R.E.-t 8 év fegyházra ítélték, ő már szabadult.

Ketten megszöktek, törvényt módosítottak

A több,mint öt éve húzódó eljárásban 2013 tavasszal többen előzetesből házi őrizetbe kerültek, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített, akkor még négyéves felső határa. Októberben két vádlott, id. Rostás Elemér és Rostás Henrik meg is szökött házi őrizetéből, de napokon belül elfogták őket Svájcban. Egy kisváros bérlakásában bujkáltak két prostituált, egy - egy magyar és svájci segítette őket.

A két szökevényt, Rostás Elemért és Rostás Henriket végül tényleges életfogytiglani fegyházra ítélték jogerősen (Forrás: a szökés utáni, a police.hu-ról még akkor lementett körözési képek)

A törvényhozók azonnal reagáltak a történtekre, megszüntették a felső időkorlátot a letartóztatások esetében.

Rokoni alapon szerveződött az ároktői banda

A kegyetlenkedéseiről hírhedtté vált ároktői banda rokoni alapon szerveződött. A bandafőnök id. R. Elemér a fiát is bevette a bandába, de rajtuk kívül még két közeli és két távolabbi rokon volt a banda tagja.

A tényleges életfogytiglani fegyházat töltők esetében az elfogástól számított negyven év letöltése után, Európai uniós nyomásra felül kell vizsgálni a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét.

Kiemelt kép: az ároktői hat tagú kegytelen banda a Fővárosi Törvényszéken (Forrás: PS)

Folytatjuk. https://www.youtube.com/watch?v=w8wonAYEWmw

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.