Pesti Srácok

Rácsok mögött akarják tartani az Ukrajnában zsoldoskodó, majd hazatérve lefejezésre készülő magyart

Rácsok mögött akarják tartani az Ukrajnában zsoldoskodó, majd hazatérve lefejezésre készülő magyart

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az egykori zsoldoskatona letartóztatásának fenntartását indítványozta - tudatták az ügyészség honlapján. A Fővárosi Főügyészség 2025 februárjában emelt vádat a 30 éves, budapesti férfival szemben tiltott toborzás bűntette és emberölés bűntette előkészülete miatt. A vádirati tényállás lényege szerint a munkanélküli férfi 2023. április 21-én Ukrajnába utazott, ahol szerződéses katonai szolgálatot vállalt és látott el havi zsoldilletményért, majd pszichés státusza miatt az ukrán hadseregből elbocsátották, így 2023. május 13. napján visszatért Magyarországra.

Rács mögött akarja tartani a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az Ukrajnában zsoldoskodó magyar férfit, aki hazatérve le akarta fejezni rokonát.

A vádirat lényege szerint a - személyiségzavarokkal küzdő, azonban büntethető - férfi 2023 tavaszán munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, korábbi megtakarításaiból élt. A vádlott a hírekből értesült arról, hogy az orosz-ukrán háború során Ukrajna a világ különböző országaiból érkező zsoldosokat alkalmaz.

PestiSracok facebook image
Ukrán katona lövészárokban, a kelet-ukrajnai Donyecki területen húzódó orosz fronton 2025. március 3-án. Fotó: MTI/AP/Roman Csop

A férfi visszatért Magyarországra, a határrendészeti kirendeltség pedig feljelentette.

A Fővárosi Főügyészség a – jelenleg letartóztatásban lévő – férfit tiltott toborzás bűntettével és emberölés bűntettének előkészületével vádolta meg. A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati fegyházbüntetésre ítélje a vádlottat, és állapítsa meg, hogy abból nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint rendelje el korábbi, felfüggesztett fogházbüntetéseinek végrehajtását.

Jelen ügyben, a vád tárgyává tett cselekmények miatt, a halmazati szabályok alapján egytől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés kiszabására van lehetőség.

A vádlottat letartóztatta a nyomozási bíró, amit megfellebbezett a vádlott és védője. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a letartóztatás helybehagyása érdekében fellebbezett.

Mi is a tiltott toborzás?

A főügyészség felhívja a figyelmet, hogy nemzetközi jogi kötelezettség alapján tiltott toborzás bűncselekménynek minősül és egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az is, ha egy magyar állampolgár – szövetséges fegyveres erőn kívül – nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres összeütközésben részt vevő idegen fegyveres szervezetbe önként belép, erre ajánlkozik, vagy ilyen fegyveres szervezetben kiképzésen vesz részt.

Kiemelt kép: az ukrán 24. gépesített dandár sajtószolgálatának képén a dandár katonái lövedéket töltenek egy géppuskahevederbe a kelet-ukrajnai donyecki területen tartott gyakorlaton 2024. december 1-jén, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. Fotó: MTI/EPA/Az ukrán 24. gépesített dandár sajtószolgálata

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.