Rácsok mögött akarják tartani az Ukrajnában zsoldoskodó, majd hazatérve lefejezésre készülő magyartSLJSzemán László János Az alvilág titkai március 11. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az egykori zsoldoskatona letartóztatásának fenntartását indítványozta - tudatták az ügyészség honlapján. A Fővárosi Főügyészség 2025 februárjában emelt vádat a 30 éves, budapesti férfival szemben tiltott toborzás bűntette és emberölés bűntette előkészülete miatt. A vádirati tényállás lényege szerint a munkanélküli férfi 2023. április 21-én Ukrajnába utazott, ahol szerződéses katonai szolgálatot vállalt és látott el havi zsoldilletményért, majd pszichés státusza miatt az ukrán hadseregből elbocsátották, így 2023. május 13. napján visszatért Magyarországra.
Hiába pedálozik Magyar Péter, Szegeden csak egy államférfi lesz Magyar ugar december 20. A klotyómanó napokig pörgött, porszemeket keresett a kórházi wc-ken, de hiába, Szegeden egy államférfi lesz, és az nem ő.
Nekem csak egy kérésem lenne a Bors különszámát betiltó bíróhoz Magyar ugar december 20. A jogállam lényege, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni az olyan bírói döntések következményeivel is, amelyekkel nem értünk egyet.
Bütyök Szegeden is bemutatta az Orbán Viktor iránt érzett, csillapíthatatlan orális fixációját Magyar ugar december 20. Szegeden is bebizonyította szombaton Bütyök, hogy továbbra is menthetetlenül szerelmes Orbán Viktorba.