Pesti Srácok

Az amerikaiak gondozzák tovább a kommunista lengyel titkosszolgálat örökségét

Az amerikaiak gondozzák tovább a kommunista lengyel titkosszolgálat örökségét

A lengyel parlament elfogadott egy határozatot, amely védeni fogja Szent II. János Pál jó hírnevét. A rendeletre azért volt szükség, mert a kommunizmusból visszamaradt hálózatok, amelyeket bizonyos nemlétező nyugati hálózatok annak idején diszkont áron megvettek, mindent megtesznek azért, hogy lejárassák a szentéletű pápát, hogy ezzel is belerúgjanak a lengyelek nemzeti büszkeségébe.

– közölte Elzbieta Witek, a lengyel parlament alsóházának elnöke, miután a parlament csütörtök este megszavazott egy határozatot, amely védeni hivatott Szent II. János Pál jó hírnevét. Ebben elítélték „a média gyalázatos kampányát, amely nagyrészt (az egykori kommunista) Lengyel Népköztársaság hatalmi apparátusának anyagain alapul” – írja a Magyar Nemzet. A lengyel nemzeti-konzervatív kormányt rendszeresen támadó TVN24 lengyel ellenzéki hírtelevízió egy dokumentumfilmet sugárzott hétfőn, amelyben azt állítják: a néhai lengyel pápa még Krakkó érsekeként három pedofíliával vádolt pap ügyét tussolta el azáltal, hogy áthelyeztette őket. A nemzeti hősként tisztelt II. János Pált többek között Mateusz Morawiecki miniszterelnök vette védelmébe, mondván: egyes körök kulturális háborút akarnak indítani a lengyelek ellen. Marek Jedraszewski krakkói érsek szerint II. János Pál emlékét azért támadják, mert az emberi méltóság, a házasság és a család védelmezője volt.

PestiSracok facebook image

– közölte Pawel Lisicki, a Do Rzeczy konzervatív hetilap főszerkesztője, utalva arra, hogy a 2015 óta hatalmon lévő kormánypártoknak erős kötelékük van a katolikus egyházzal.

– írta véleménycikkében Goran Andrijanic, a Wpolityce hírportál munkatársa. Szavait alátámasztja az a 2018-ban készült felmérés, amely szerint II. János Pál Lengyelország legnépszerűbb történelmi alakja, a megkérdezettek 97 százaléka vélekedik pozitívan róla. A dokumentumfilm kapcsán bekérették a lengyel külügyminisztériumba Mark Brzezinski amerikai nagykövetet, mivel a TVN24 amerikai tulajdonú. A csatorna „működésének ugyanis ugyanolyan következményei lehetnek, mint a lengyel társadalom megosztására és feszültség keltésére irányuló hibrid háborúnak” – közölték.

A TVN24 miatt már korábban összetűzésbe keveredett Varsó és Washington, az amerikai kormány ugyanis bírálta azt a törvénytervezetet, amely korlátozta volna a médiavállalatokban a külföldi részesedést. Andrzej Duda lengyel elnök az amerikai–lengyel viszonyra tekintettel megvétózta a törvényt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.