hálózatok
Kérünk egy kávét és egy kis segítséget a Telextől: kinek szabad elindulnia a román elnökválasztáson?
A román központi választóbizottság (BEC) elutasította Calin Georgescu jelölését az ismételt román elnökválasztásra. Válaszul tüntetéssorozatok indultak a jogállam és demokrácia hazájában, hiszen az egyébként vasgárdista nézeteket valló politikus egyszer már megnyerte a választást, viszont akkor Bukarestben úgy döntöttek, hogy nekik nem tetszik ez az eredmény. Mivel Georgescu enyhén szólva sem szimpatizál a magyarokkal, így nehéz lenne azt mondani, hogy sajnáljuk, azonban tekintve a román demokrácia helyzetét, mi csak egy kávét kérünk, és segítséget a Telextől, hogy most akkor miért is bezzegek ők odaát a határ túloldalán?Bálint Botond: Mélyállam Magyarországon
"A 2010 utáni kormányzás nem más, mint a most már teljesen külföldre bekötött balliberális mélyállam nemzeti alternatívájának megteremtése. Vagyis az államtól elorzott hatalmi jogosítványok visszavétele. Az ellenzéki mélyállam defenzívában van, és a léte elleni támadásként él meg minden olyan kormányzati tevékenységet, amely a forrásait csökkenti, illetve kétségbe vonja az ideológiai őrületeit." – írta Bálint Botond, a PestiSrácok.hu vezető szerkesztője a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában.Milyen színű lesz a magyarországi "csicskamajdan"?
Mióta Pressman bejelentette, hogy bármilyen eszközt szívesen felhasználnak, hogy megfenyítsék a magyar kormányt, és azt is megtudtuk, hogy Victoria Nuland hazánkba készül, azóta tulajdonképpen tényként kezelhetjük, hogy készül a hazai színes forradalom előkészítése. A kérdés már csak az, hogy a rózsás, narancsos és egyéb CIA-dzsemborik után milyen színt kap a magyarországi csicskamajdan.Schmidt Mária: az USA és a nyugati fősodrú média Epsteinről kizárólag szexuális bűnözőként beszél, nem bontja ki az igazság minden árnyalatát
Öt évet kellett várnunk arra, hogy nyilvánosságra hozzák az Epstein-listát. A hírhedt milliárdos ugyan gyanús körülmények között meghalt (megöngyilkolódott?), mielőtt tanúvallomást tehetett volna a szigetét látogatók névsoráról, illetve arról, hogy az azon szereplők közül kik milyen mértékben vettek részt az alvilági üzelmekben, most legalább nagyvonalakban láthatjuk, hogy kik az érintettek. A nevek nem túl meglepőek, néhány érdekesség azonban feltűnik, mint ahogyan Schmidt Mária értekezésében rávilágít például az, hogy a listán szerepel három magyar származású titkosszolga is.Az amerikaiak gondozzák tovább a kommunista lengyel titkosszolgálat örökségét
A lengyel parlament elfogadott egy határozatot, amely védeni fogja Szent II. János Pál jó hírnevét. A rendeletre azért volt szükség, mert a kommunizmusból visszamaradt hálózatok, amelyeket bizonyos nemlétező nyugati hálózatok annak idején diszkont áron megvettek, mindent megtesznek azért, hogy lejárassák a szentéletű pápát, hogy ezzel is belerúgjanak a lengyelek nemzeti büszkeségébe.Az RTL Klub vezérigazgató-helyettese volt Gyurcsányék esküvői tanúja
Nincs olyan, hogy ellenzéki média, csak propagandasajtó van és független-objektív, politikailag semleges médiumok – ideje lenne, hogy ezt mi, a Fidesz szekértolói is megjegyezzük. Ne akadjunk fenn az olyan apróságokon, hogy a kormányt folyamatosan támadó portálok és televíziók ezer szálon kötődnek a baloldali hálózatokhoz, az pedig, hogy az RTL Klub egyik vezetője Gyurcsányék esküvői tanúja volt, egyáltalán nem jelenti azt, hogy elfogultak lennének. Igaz?Micsoda meglepetés – Soros fia költötte a legtöbbet a FreeSZFE árverésén
Furcsa dolgok történnek ebben a fene nagy diktatúrában: a kisemmizett, elnyomott, de azért különféle alapítványok és baloldali politikusok által folyamatosan támogatott (emlékezzünk a Niedermüller által miattuk kilakoltatott zeneiskola esetére) Freeszfe egyesület árverést rendezett, hogy "biztosítani tudja a működését". És hogy ki volt a legbőkezűbb licitáló? Sosem találják ki, hiszen nincs hálózat, de a mecénás nem más, mint Soros György fia, az ifjú dzsentri Alexander.Nincs hálózat – Az amerikai ügyvivő nagyköveti találkozót szervezett Márki-Zaynak
Egy amerikai ügyvivő meghívására nagyköveti találkozón vett részt Márki-Zay Péter. A hat ország képviselőit felvonultató egyeztetésen a 2022-es választásról beszéltek, valamint a jogállamról és "választási csalások megelőzéséről".Békés Márton: Magyarország végérvényesen műveleti területté vált
Békés Márton, a XXI. Század Intézet oldalán megjelent elemzésében a külföldi hálózatok Magyarországon folytatott tevékenységéről írt cikksorozatának első részében a magyar belügyekbe történő beavatkozásokat vette górcső alá. A Terror Háza kutatási igazgatója kiemelte, hogy míg a 2010-es évek elején a magyarországi gazdasági befolyásuk mérséklése volt a célja bizonyos befolyásolási kísérletnek, ezután - az elmúlt évtized második felében - többnyire az Európai Unió testületei és a Soros-birodalom felől érkezett fenyegetés.Ajánljuk még