Az ÁVÓ-tól a 168 Óráig: bemutatjuk Ipper Pál századost, aki mindent megtett Mindszentyék ellen, majd 1989-ben letagadta az egészet
Ezeknek a régi rádiósoknak még volt gerincük. Vagy nem. Ipper Pál százados az ÁVH (ÁVÓ) egyik fontos embere volt az egyház és a hit elleni könyörtelen harcban. Mind a Mindszenty József bíboros, mind a Hamvas Endre püspök utáni hajszában, a hírhedt koncepciós perekben is fontos szerepet játszott, de ha kellett, a cserkészmozgalmat, a hazafias ifjúságot támadta. Sokáig nem lehetett erről szinte semmit sem tudni, hiszen szinte mindent eltüntettek állambiztonsági múltjáról. Ő maga meg 1989-ben, amikor Kubinyi Ferenc leleplezte, egyszerűen letagadta az egészet. Azt mondta, a kémelhárításnál volt. Bemutatjuk Ipper Pált, Mester Ákos és társai szellemi, morális vezetőjét, akit 1953-ban szereltek le az ÁVH-tól (abban az évben, amikor Péter Gáborék is megbuktak), hogy aztán rádiósként, majd tévésként szolgálja lakájként a diktatúrát.
Ipper Pál neve a rendszerváltás előtt fogalommá vált, hiszen a legismertebb riporterek közé tartozott. A későbbi posztkommunista tanítványok (Mester Ákos, Bolgár György, stb.) mind az ő „köpönyegéből” bújtak elő. Nem véletlenül emlékeztek még 2016-ban is ilyen felemelően rá a Népszavában:
„A pipa szinte védjegyévé vált. De ennél sokkal fontosabb, hogy nagy újító volt. Iskolát teremtett a televíziós kommentálásnak, és alapítója volt a rádiós 168 Óra című műsornak. 26 éve ezen a napon hunyt el Ipper Pál. 1949 és 1953 között az ÁVH századosa volt, ezért a rendszerváltás idején gyakran támadták. <...> Mester Ákos így emlékezett rá:
»Észrevétlenül tanított toleranciára, tisztességre, türelemre, vitakultúrára, világlátásra, igényességre, szakmai szigorúságra, a szélsőségektől való távolságtartásra, az emberi kapcsolatteremtés fontosságára és arra, hogy a csapatszellem nemcsak kialakítható, hanem át is örökíthető.«”
Támadták szegényt az ÁVH-s múlt miatt
Egyszerre röhejes és félelmetes a Népszava ismeretlen szerzőjének a megfogalmazása.
Szegény Ippert „gyakran támadták” az ÁVH-s múltjával a rendszerváltás idején – írta, mintha nem ez lenne a természetes. Amúgy jól tudjuk, hogy védelmezői jóval többen voltak, de más nehézségekkel is szembe kellett néznie annak, aki kutatni akarta Ipper államvédelmi múltját. Azt ugyanis félsikerrel, de megpróbálták kitörölni.
Ezért is örömteli az a tanulmány, amely a Hamvas Intézet Arc és Álarc című folyóiratában jelent meg tavaly. Ez az a színvonalas kiadvány, amelyet hamvasos időszakom alatt volt szerencsém szerkeszteni. Az írás szerzője Cserényi-Zsitnyányi Ildikó:
„Ipper államvédelmi tevékenységének kutatása és feltárása – a hasonló karriert befutott államvédelmi tisztekével együtt – több nehézségbe ütközik – írta Egy véleménymondó „trükkjei”című tanulmányának felvezetésében. –
Ügyelt rá, hogy hivatalos életrajzából kimaradjon ez a fejezet, de a közéleti lexikonokban sem olvasható – államvédelmi összefüggésben – a neve. 1990-ben bekövetkezett halála után évtizedeken keresztül nem kutatták a tevékenységét; sokan nem tudtak vagy nem akartak tudni ávós múltjáról, mások pedig nem mertek beszélni róla.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) nem található meg a személyi anyaga, így a politikai rendőrség hivatásos állományában 1947-től eltöltött hét évéről nehéz teljes képet alkotni.”
Hét mocskos év – kitörölve
Mivel Ipper Pál személyi anyagát nyilvánvalóan eltüntették vagy máig visszatartják valahol, a kutatók más dossziékból, aprólékos, nehéz munkával „csipegették” össze a különböző morzsákat.
Ami biztos: Ipper az egyház elleni harc egyik élharcosa volt. Először csak pártvonalon.
Antihősünk 1927-ben született Ipper Ödön magántisztviselő és Schvarcz Etelka gyermekeként Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait 1941-ben félbeszakította és elment műszerinasnak a Fogorvosi Műszergyárba.
A szovjet megszállás után 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, majd gyorsan a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) V. kerületi függetlenített titkára lett.
Később így emlékezett erre az Ifjú Kommunista című propagandalapban:
„Fiatal munkás voltam akkor. Bementem a kommunista párt helyiségébe. Egy hosszú asztal mellett felsorakoztunk, és a kérdésekre, hogy: »Ki akar a rendőrségre menni«?, »Ki vállalna munkát az elöljáróságon«?, »Ki kezdené meg az ifjúsági szövetség szervezését«? — egymás után jelentkeztek az elvtársak. Én úgy éreztem, az utóbbit vállalnám szívesebben.
<...> Tagtoborzás, a kerületi szervezet megalapítása – ez volt az első tennivaló – folytatódik a riport. – A kerület belső részén lefoglalták a hírhedt fasiszta pribék, az elmenekült Sombor-Schweinitzer lakosztályát. Szinte teljes épségben találtak mindent, s aminek különösen megörültek: a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és részben Magyarországon addig megjelent marxista irodalom teljes könyvtára is a polcokon nyugodott. Schweinitzer úr, úgy látszik, ezt is tanulmányozta.”
Sombor-Schweinitzer, akit a Gestapo is elkapott
A cikk a kommunista-szocialista történelemhamisítás tipikus esete. Bár a szóhasználat („fasiszta-pribék”) a negyvenes, ötvenes éveket idézi, az írás már 1971-ben jelent meg. És mennyire hiteles?
A Holokauszt Emlékközpont oldaláról idézek: „Sombor-Schweinitzer József rendőrtiszt, főkapitány-helyettes, 1919-től a politikai rendőrség egyik vezetője. Keményen fellép a szélsőjobboldali és baloldali mozgalmakkal szemben. 1944. március 19. után a Gestapo letartóztatja, koncentrációs táborba deportálják. A háború után Himler Márton amerikai ezredes segítőtársa a magyar háborús bűnösök felkutatásában.”
A nagy idők Rákosi pajtással
De folytassuk Ipperék történetét képzeletben az Ifjú Kommunistát lapozgatva: „Egymás után szervezték a különböző akciókat. A kerületi MADISZ titkára »Homok«, vagyis Várnai Ferenc lett (ma a Népszabadság külpolitikai rovatának a vezetője), ő megtalálta a kapcsolatot a központtal, és a nagy tavaszi-nyári akciókra már együtt készültek. Ott voltak az első kommunista tömegtüntetésen a Sportcsarnokban, amelyet abból az alkalomból rendezett az MKP, hogy Rákosi Mátyás hazatért a Szovjetunióból.
Részt vettek a június 10-i ifjúsági találkozón. Ipper elvtárs megőrizte az egykori képet: a romos városban lovas kocsival, fellobogózott szekérrel vonultak a demokratikus ifjúsági szövetség első nagygyűlésére a Népligetbe.”
Csodálatos életkép. A fent említett Várnai Ipperhez hasonló pártkáder volt, a negyvenes évek közepétől több komoly pozícióban megfordult. Később ő is a sajtó területére lett helyezve, de Ipperhez képest jóval szerényebb karriert ért el. Megkeseredett és persze számon nem kért emberként halt meg 2007-ben, a Népszabadság nekrológgal, a Népszava rövid gyászhírrel búcsúztatta.
Felszámolni, bebörtönözni, agyonverni
S most vissza a „nagy időkhöz”, az egyházak és a vallás elleni kíméletlen harcra, amelyet lelkesen idézett fel az Ifjú Kommunista eddig is citált cikke:
„1946 nyarán került sor az egyházi ifjúsági egyesületek felszámolására. Akkor több mint húsz megyéje volt az országnak. A budapesti MADISZ-ból elindult egy teherautó fiatalokkal. Mindegyiküknél két-két jókora bőrönd – nem ruhával, hiszen a legtöbbnek csak az a ruhája volt, amit éppen hordott –, hanem röplapokkal, plakátokkal, agitációs anyaggal megrakva. Az autó körbement az országban, és minden megyeszékhelyen leszállt róla egy-egy megyei szervező.
– Engem a Duna partján, Bajával szemben tettek le – emlékezik Ipper Pál. <...> E kalandos utazás után jó másfél hónapot töltött Ipper Pál Bács megyében, s mire visszajött a fővárosba, jelenthette: sikerült felszámolniuk a Bács megyei egyházi ifjúsági szervezeteket, és ezzel egyidejűleg megalakítani a MADISZ helyi szervezeteit.”
1947-ben már biztos az ÁVÓ-nál volt
Az természetesen kimaradt a fenti cikkből, hogy Ipper ekkoriban került az ÁVH-hoz – vagyis az elődjéhez:
„Az eddig kutatott források szerint 1947-ben került a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályának (ÁVO) állományába. Az ÁBTL iratai között őrzött, eddig kutatott források ezt annyiban pontosítják, hogy Ipper 1947. május 19-én került a IV. alosztályára mint próbarendőr.
Az IV. alosztályhoz tartozó államvédelmisek célkeresztjébe az egyik legproblematikusabb elhárítási területnek számító fiatal generáció került, vagyis a pártokkal, az egyházakkal együttműködő ifjúsági egyesületek, valamint az egyetemek, főiskolák, a középiskolák diáksága” – írta fent említett munkájában Cserényi-Zsitnyányi Ildikó.
Látjuk, hogy itt is – ahogyan pártvonalon – az egyházak elleni harc volt Ipper elsőszámú feladata. A tanulmány szerint a hírhedt Szűcs Ernő – az az állambiztonsági vezető, akit testvérével együtt agyonvertek a „sajátjai” – felülvizsgálati anyagában olvasható, hogy Ipper eleinte egy Szűcs alá tartozó „hálózati személy” volt, majd később a Rajk-perben „mint kiértékelő és egyéb bizalmas feladatot végző személy vett részt”. De igazán a vallás elleni küzdelemben élhette ki magát, 1948-ban került az „úgynevezett egyházi vonalra, az új szervezeti egységként létrejött III., a klerikális reakciót elhárító alosztályra, ahol 1948. szeptember 22-én rendőrnyomozó alhadnaggyá léptették elő, míg a 49/1949. számú napiparancsban Ipper már hadnagyként szerepel”.
Ipper, a sokat foglalkoztatott ÁVÓ-s
„Ipper többedmagával 1950 és 1953 között több szombathelyi pappal is foglalkozott: szervezett be ügynököket, rendszeresen tartotta velük a kapcsolatot („Hívő”, „Kertész”, „Kelemen”, „Baba”, „Rózsa”, „Balassa”, „Kornél”) – így a tanulmány. – Ipper értékelte a jelentéseket és egyes ügyekben az úgynevezett „K” (lehallgatás, levélellenőrzés) anyagok is hozzá futottak be.”
Vörös Géza történész a Betekintőben megjelent 2015-ös írásában(Egyházüldözők arcképcsarnoka) így írt a felemelkedésről: „Hamarosan az alosztály egyik meghatározó tagjává válhatott, amit az mutat, hogy 1950 nyarán több egyházi vezető nyilvántartásba vételét és személyi dossziéjuk megnyitását javasolta az akkori alosztályvezetőnek, Harmat Frigyesnek.
Ippernek az alosztályon betöltött jelentős szerepét jelzi továbbá, hogy Rajnai Sándor helyett – aki bár már szeptember 1-je óta az alosztály első embere volt – az ÁVH Szombathelyi Osztálya szeptember 25-én neki címzett egy helyi egyházi eseményről szóló levelet, és az osztályvezetői instrukcióra is ő válaszolt, mintha ténylegesen vezető lenne.”
Kulcsszerep a Mindszenty elleni perben
Vörös Géza fenti tanulmánya szerint végül Ipper századost bízták meg azzal, hogy kihallgassa Mindszenty József személyi titkárát, Zakar Andrást; ezzel a későbbi riporter a diktatúra egyik legkomolyabb koncepciós ügyében is szerepet kapott.
Ma már nem (vagy inkább még ma sem) tudjuk, mivel zsarolták, kínozták, manipulálták Zakart, de Mindszenty titkára végül megtört. Elítélték, majd 1953-ban szabadult. De Ipper Pál nemcsak ebben a hírhedt ügyben vett részt, a Hamvas Endre püspök elleni hajszában is benne volt.
Hamvas Endre is azok közé tartozott, akik mind a zsidók deportálása, mind a hazai németség erőszakos kitelepítése ellen felléptek. Már ennyiből is nyilvánvaló, hogy Rákosiék útjában volt. „Hamvas püspök körül a korabeli államvédelem igen szoros gyűrűt vont: a püspöki palota számos alkalmazottja, egyházmegyéjének több papja, hozzá közelálló világi hívek rendszeresen jelentettek a főpásztorról, akinek így szinte minden mozdulatáról tudtak az államvédelmi szervek. Az egyházmegyéjéért és általában a katolikus egyházért határozottan kiálló püspök megfigyelésébe 1951 elején kapcsolódott be Ipper Pál, aki több hálózati személyt is foglalkoztatott az ügyben” – írta Cserényi-Zsitnyányi Ildikó.
Bár Hamvas püspök sokáig tartotta magát, végül kikényszerítették belőle a beismerő vallomást és ezzel megtörték.
Korbács és kenyér – az ősi módszer beválhatott, hiszen a korábban Mindszenty mellett kiálló püspököt a házi őrizet után rávették arra, hogy nyilvános bűnbánatot tartson és kijelentse, hogy a jövőben együtt fog működni a kommunista kormánnyal.
Pali bácsi simán letagadott mindent
Ha azt gondoljuk, hogy Ipper Pál valaha is megbánta mindazt a galádságot, amit elkövetett, akkor tévedünk.
Amikor 1989-ben Kubinyi Ferenc lebuktatta az akkor éppen Mindszenty-műsorral jelentkező (!) „legendát” – azzal, hogy vastagon benne volt az egész ügyben –, akkor a baráti Mai Napnak egyszerűen letagadta az egészet.
A riporter az SZFE mostani sajtófőnöke, Kurucz Péter volt: „Vagyis az nem igaz, hogy ön az ÁVH Egyházügyi Alosztályán dolgozott?” – kérdezte Kurucz, mire Ipper: „Nem, pontosabban az ÁVH-nál dolgoztam, de – ahogy említettem – a kémelhárításnál.
Éppen ezért nevetséges állítás az is, hogy én a katolikus sajtó elleni hadjáratban részt vettem.
Ezt már csak azért sem tehettem, mert – ahogy a glosszá-ban említett műsorban is elhangzott – a katolikus sajtó már 1945 óta nem létezett, a négyoldalas Új Embert kivéve. Márpedig ebben az időben a Szalay István Rt műszerészsegédje voltam. Nincs nekem mit szégyellnem, sem ebben a négy évben, sem az azt követő harminchat évben, amióta én magyar rádiós, tévés vagyok.”
Ipper Pál itt egészen nyilvánvalóan hazudott. Azt, hogy nincs mit szégyellnie önmaga előtt, sokat elárul jelleméről. Nem véletlen, hogy az ÁVH-s időszak után tovább emelkedett. Éppen az ilyen jellemtelen, amorális emberekre támaszkodott Kádár Legvidámabb Barakkja.
Folytatjuk.
